Másik én
A farkas magasabb volt, mint én! És nem viccelek. Kurva magas volt!
Hát igen… beszélhetnénk az új szokásaimról is… mint például a káromkodás. Igazából az arra volt jó, hogy kiadjam a mérgem. És bevált.
Furcsa mód nem ijedtem meg…
De a farkas, miután lépett egyet előre, gyorsan megfordult, és elfutott az erdőbe.
Én pedig csak néztem a hűlt helyét, mint egy értelmiségi fogyatékos.
Becsuktam a szám, és visszasétáltam a házba.
Levettem a cuccaimat, és leültem a kanapéra a nappaliban.
Vajon hallucináltam?
Vagy tényleg ott volt?
Mindenesetre nem támadott meg, és ez jó jel.
Az elmúlt hónapokban jobban megedződtem.
Egyrészt mocskosabb lett a szám, másrészt nem féltem már olyan sok mindentől.
Összetörték a szívem!
Ennél nagyobb fájdalmat nem is élhettem volna át! Szóval nincs mitől félnem. Ennél rosszabb már nem lehet.
Bekapcsoltam a TV-t, és megkerestem a Viasat3-at.
Épp a Lehetetlen küldetés ment.
***
- Bella. Bella, kelj fel – hallottam a fülemnél a halk suttogást, s rögtön fel is ismertem: Jacob.
- Hmm? – dünnyögtem neki, mivel még álomban voltam.
- Felviszek aludni, jó?
- Ühüm.
Nem nyitottam ki a szemem, de éreztem, hogy valaki a térdem alá nyúl.
Jacob két karjába vett, és éreztem, hogy felvisz a lépcsőn.
Érzékeltem a teste melegét, és nagyon jól esett, ezért szorosan átfogtam a nyakát.
Már csak azt vettem észre, hogy lerak egy puha ágyra – legalábbis próbál.
Még mindig szorosan kapaszkodtam a nyakába, ezért úgy döntött, hogy nem próbálja meg magáról lefejteni kezeim, hanem bebújt mellém.
Én pedig szorosan a mellkasához bújtam.
***
- Jó reggelt hétalvók! – kiabált Charlie.
Rögtön kipattant a szemem.
Apa az ajtóban állt, kidülledt szemekkel, mi pedig egymáshoz bújva feküdtünk az ágyban.
- Á, mi van? – ébredt fel Jake is, és egy fordulattal le is esett az ágyról.
Én már csak nevettem.
- Miattad van! – vádolt meg Jake.
- Mégis miért lenne miattam? – hökkentem meg. Megbántottam valamivel?
- Te csüngtél egész éjjel a nyakamon, és ezért aludtam az ágy peremén – tájékoztatott a fejét fogva.
- Ha annyira zavart volna, felkelthettél volna… - sajnálkozó pillantást küldtem felé. Rossz érzés volt, hogy miattam lett kellemetlen az éjszakája.
- Nyugi, csak ugrattalak – nevetett az ijedt arckifejezésemen.
- Hát akkor halál rád, Jacob Black! – és felkaptam egy párnát, s elkezdtem vele püfölni.
- Azért a ház maradjon egészben, jó? – kötötte az orrunkra Charlie, de egyikőnk sem figyelt rá.
Jacob is felvett egy párnát és védekezett vele.
Olyan csaptam rá, hogy kiszakadt a párna, és ezernyi tollpihe szállingózott körülöttünk.
Miközben én a pihéket csodáltam, Jake ostrom alá vette a lábaim, és az ő párnája is kiszakadt – furcsa, milyen gyengék ezek a párnák… - és most már mindent a tollpihék borítottak.
Tele volt velük a hajunk is, és Jake már a szájából köpködte őket.
- Éhes vagyok, de nem párnabelsőségre… - nevetett Jacob.
- Akkor menjünk le enni.
- Oké.
Elindultunk lefelé a lépcsőn, és a konyhába mentünk.
Billy és apa már nagyban reggelizett, és a mi adagunk is ki volt szedve.
- Ti vesztek párnát! – nevetett rajtunk Charlie.
- Tudjuk – mondtam neki.
Leültünk, és nekiláttunk a szendvicseinknek.
Kaja közben Jacobbal elkezdtük egymás hajából kiszedegetni a tollpihéket.
Megdöbbentően sok volt az én hajamban is, pedig én magasabban álltam.
Mondjuk, Jake hajában lényegesen több volt…
Reggeli után felöltöztünk, és beültünk a Rabbitba – természetesen miután Jacob feltöltötte a tankot – és a La Push felé vettük az irányt. A rádió ott zötykölődött az ölemben, és pedig csak a tájat néztem.
Legütőbb Mike-ékkal voltam itt, és itt találkoztam először Jacobbal.
- Tudsz titkot tartani? – fordultam sofőröm felé.
- Tudok.
- Tegnap… jajj, lehet, hogy hülyén fog hangzani, meg őrültnek fogsz nézni, de komolyan láttam egy óriási farkast a hátsóudvaron. – hadartam.
- Wow! Komolyan? Hallottam már róla. Mekkora volt? – árasztott el kérdéseivel, s a szemében azt a kamaszos kíváncsiságot véltem felfedezni.
- Magasabb volt, mint én.
- Gondolod, hogy az erdőben lakik mögöttetek?
- Lehet… mert?
- Meg kéne keresnünk!
- Oké! – lelkesedtem be én is.
Valahogy átvettem Jacob izgatottságát, úgy, ahogy a vidámságát is.
Már megpillantottam La Push első házait, de nem tudtam, hogy pontosan hol laknak Jacobék. Nem soká odaértünk, és beállt a garázsba.
Kinyitotta nekem az ajtót, és átvette a rádióját.
Elnéztem az erdő felé, és akkor megpillantottam. Ő volt az, az a farkas.
De nem volt egyedül, mellette állt egy másik –kisebb – is.
- Jacob nézd! – mutattam az állatok felé.
Erre megszólítottam elejtette a lejátszót, és elkezdett feléjük lépkedni.
- Gyere Bella.
- Biztosan jó ötlet?
Lehet, hogy most éhesek… vagy mit tudom én. De abban biztos voltam, hogy könnyűszerrel végeznének velünk, ha úgy adódna.
- Nyugi, vigyázok rád. – nézett felém, s kézen ragadott.
édes virág bogár szálam mi a faszomért hagytad itt abba a legjobb részlén???
VálaszTörlésnem lehet igaz!!!!
kurva jó lett a kis párnacsata!:D
siessss! avgy megverlek!xD
pussancs
love
Cserrykéd<3
JAJJ ez nagyon jó lett, de TÉNYLEG nem kellett volna itt abbahagyni!!!!!!!!!
VálaszTörlésGonoszság!xDxD Az előző fejit, nem vettem észre, szóval legközelebb légyszi szólj rám!!!
Siess a frissel!
Pusszantalak^^
Dóri
Ez nagyon klassz lett kár volt itt abba hagyni gonoszság,de azért klassz lesz!És egy kérdés.:Mikor fog Bella és Jacob csókolózni?
VálaszTörlésPuszi.:Bella-Viki
Nah drága manóm!
VálaszTörléselőször is, hadd idézzelek: bagoly mondja verébnek h nagy a feje...
te is ezt csinálod Avrilnál! x)
köszi
egy párnacsatában kettőnk közt benne vagyok!
sietek... próbálok...
Szió Dóri!
Tudom, tudom, de te is ezt csinálod!
Oks majd mindíg rádírok!
oks
Ció Bella-Viki:)
:) *pirul-pirul* bocsessz... x)
hát... annyit mondok, hogy 7 fejezeten belül... xD najó, 3 fejin belül. De azért még egy kicsit odébb van... vagy mégsem?
Pusszantalak titeket csajok!^^ xoxo
DorCsa
szia ez tök király remélem bells jakkel marad
VálaszTörléspuszy
Szia!Pont a legjobb résznél hagyod abba?ez már gonoszság olyan cuki Jake,de jó én imádom a lehetetlen küldetést,várom a kövit puszi niki
VálaszTörlésSzió demon!
VálaszTörlésköszi, és bocsiii
jaja, én iss.
puszy
Ció niki!
...hehe...:D
jake az már csak jake. én is imádom a lehetetlen küldetést!
csak utána fáj a fasam a sok nevetéstől...
köszi,pusszancs
DorCsa
elnézést, félreértés ne esék, a hasam fáj utána... xD
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlés1.kérdés
A Cullen-ék fognak a történetben szerepelni?
2.kérdés
Hogy lett a Bella hirtelen ilyen jól?
3.kérdés
Jacob-ot miért érdekli annyira a farkas?
Amúgy szerintem közepesen jó a történeted.
De attól függetlenül szívesen olvasom a fejezeteket. :D
egy lány aki Twilight örült xD
Szia!Nálam is mindig igy van:)
VálaszTörlésSzia Twilight őült lány!
VálaszTörlés1.válasz
igen, benne lesznek Cullenék
2. tudom, hogy gyorsan lett jobban, de ez az én véremben van... amúgy meg úgy gondoltam, azért, mert csak 4 hónapig volt depis, és nem 6 hónapig.
3. még nem nagyon tudom... valószínű a vérében van, és szereti a kalandot.
köszi
DorCsa
Szióó!
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a feji,különösképp
Jake humorát szeretem benne,és
az aggódását! Siess a kövivel!
Ö :)
Köszi Neesh!
VálaszTörlésazt én is X)
sietek, ma lesz friss!
pux