5. fejezet

Az erdőben

Valamennyire megint magába kerített a múlt.

Bizonyára akkor, amikor Jacob az elmúlt születésnapomat említette, kiszökött pár emlék a „börtönből”.

Pedig eddig sikeresen tartottam őket fogva.

Bár ez általában lekötötte minden energiám, és mellette nem tudtam élni.

De, hogy őszinte legyek, nem is akartam élni. Minek?

Életem szerelme elhagyott, és most egy idegbeteg csődtömeg vagyok, aki néha az evésbe temetkezik.

És néha tényleg az evésbe fojtottam a bánatom, de ez ritkán volt. Csak akkor, amikor már cérnaszálon függött az életem.

Valamennyit híztam is, de nem olyan sokat, hogy kövér legyek, vagy ilyenek.

Csak most éppen már nem voltam olyannyira vékony. Hanem inkább középréteg, de annak is az alján.

Ittam egy korty ásványvizet – rögtön a flakonból – és visszatettem a hűtőbe.

Nekitámaszkodtam a mosogatónak, és hosszan kifújtam a levegőt.

A hazafelé út Jacobbal megintcsak könnyedén repült. Jake még nem szerelte be a rádiót, mert itt nincsenek meg a megfelelő szerszámok.

Azt mondta, majd holnap elvisz a garázsába, és ott beszereli.

Billy már intézkedett Charlieval a házuk ügyéről, és most odavoltak, hogy felmérjék a kárt, amit a fenyő okozott.

Jacob is velük ment, és hoznak még pár ruhát, hogy biztosan elegendő legyen, és ne kelljen minden nap mosnom.

De most egyedül maradtam. Teljesen egyedül.

Miért is nem mentem velük…

Mit is csinálhatnék most?

Tanulni biztos, hogy nem fogok… nem vagyok hülye! Még egy hét van a szünetből.

Főznöm nem kell, van elegendő kaja itthon.

A mosáshoz még nem gyűlt össze elegendő ruha, a ház pedig tiszta.

Számítógép.

Hátha kaptam e-mailt Rennetől.

Feltrappoltam a szobámba és bekapcsoltam a gépet.

Ősz óta egyre többet lógtam előtte. Valahogy az is lekötötte a figyelmem.

Néztem rajta néha-néha receptet, és onnan néztem az ajándékötletet is Charlienak Karácsonyra.

Beléptem az e-mailaim közé, és jól sejtettem, érkezett is egy.

Bella

Phil köszöni, és örülök, hogy jó a felső. Remélem hordani is fogod!

Nem én mondtam apádnak! Komolyan!

De tetszik nem? Az S. Oliver szerintem jó…

Jajj tényleg… szünet van. Nem is tudom, hogy mehetett ki a fejemből.

Szegény Billy és Jacob… sajnálom őket.

De kíváncsi lennék rá… hogy kik alszanak együtt? Mivel egy kanapé egy sima ágy, és egy franciaágy. Szóval valakik együtt alszanak…

Én is szeretlek kicsim,

Renee

Ajjaj… gondolhattam volna, hogy anyu rögtön rátapint az lényegre.

És ha utána meg elkezd itt nekem kombinálni…

Anya

Biztosítalak róla, hogy fogom hordani a blúzt!

És amúgy tetszik a csizma.

Igen… szegény Billy és Jake.

Én és Jacob alszunk együtt, de ha jól sejtem, akkor pár nap múlva apa hátfájása miatt én költözöm le a kanapéra. Ne kezdj el kombinálni, könyörgöm!

Holnap Jake megmutatja a garázsát. Az autóját ő maga építette!

Hiányzol.

Szeretlek,

Bella

És most mit?

A gépet mindenesetre kikapcsoltam, és lementem a konyhába.

Elővettem a tábla csokit – amit Jacob a benzinkúton vett -, letörtem belőle egy csíkot, és elkezdtem majszolni.

Édességgel, sokkal tűrhetőbb az élet.

De Jacobbal még könnyebb.

Tegnap, mire én kerültem sorra a fürdőben, már alig volt meleg víz. Szóval, most én leszek az első!

Felmentem a szobámba, és elővettem a pizsamámat, és a neszeszeremet.

Már jó ideje lakom itt, de még mindig be-ki hordom a cuccaimat a fürdőbe.

Így talán nem olyan kellemetlen Charlienak… Mindenesetre nem találkozik össze egy női borotvával, meg ilyenekkel.

Hajat is mostam, mert már jócskán ráfért. Az utóbbi időben jobban elhanyagoltam magam. Nem volt olyan ember, aki miatt mindig úgy éreztem volna, hogy ki kell tennem magamért.

De így sokkal könnyebb volt. És iskola előtt tovább maradhattam ágyban. De olyankor már csak feküdtem, és néztem a plafont, mivel a sikításom mindig felébresztett…

Nem kellett minden nap azt lesnem a tükörben, hogy lett-e pattanásom, és azt miként tudnám sürgősen valahogy eltüntetni. És azzal sem nagyon foglalatoskodtam, hogy a szemem iszonyatosan – és most komolyan beszélek, tényleg iszonyatosan – karikás.

Ez a része ennek az életmódomnak lényegesen egyszerűbb, és könnyebb volt.

Fogat mostam, és felvettem a pizsamám. De még mindig csak öt óra volt…

Valami átsüvített a nappalin, mitől én összerezzentem.

Lementem a lépcsőn és megláttam, hogy Charlie nyitva hagyta a nappali egyik ablakát…

Férfiak – gondoltam merő gúnnyal magamban.

Odasiettem, és becsuktam.

De onnan, az ablakból láttam két – egymáshoz közel lévő – csillogó pontot.

Mint két szem…

Elhatároztam, hogy megnézem. Felvettem a csizmám, és a kabátom.

Megkerültem a házat. A két pont még mindig ott volt.

Majd’ lefagytam a hidegben, de közelebb merészkedtem.

Úgy láttam, a pontok gazdája észrevett, mert megmoccant, és felém nézett, mire én ugrottam egyet hátra. De nem jött közelebb. Pedig most már biztos voltam benne, hogy az két szem.

Én viszont léptem egyet előre – nem moccant -, és még egyet – most is semmi -, és aztán még egyet. Nem lehetett farkas, ahhoz túl magasan voltak a szemei.

Mi van, ha egy medve? Egy éhes grizzly.

Láttam a sötétben a leheletét, úgy, ahogy a magamét is.

És akkor előrelépett egyet. Mégiscsak farkas volt… óriási farkas.