9. fejezet

Érzelmek

Ajkaink szenvedélyesen mozogtak. Vad táncot jártak együtt, olyan táncot, amit eddig még soha. Ilyen szenvedélyesen, szabadon, és vadon még soha nem csókoltak.

Bátran beletúrtam Jake hajába, és ő is az enyémbe. És itt nem lökött el magától, mint Ő. Vele több percekig csak csókoltuk egymást.

Végezetül pedig zihálva váltunk el, és akkor a Tv felsikított. Vagyis pontosabban a menekülő nő sikított benne, nagy hangerővel.

Gyorsan elkezdtük a távirányítót keresgélni, de nem volt sehol. És már hallottam is, hogy valaki lefelé lépked a lépcsőn, és rálép egy nyikorgós lépcsőfokra.

-         Mi történt? – kérdezte kábán Charlie.

-         Nem találjuk a távirányítót! – kerestem még mindig.

-         Itt van – mutatta fel Jake, és gyorsan levette a hangot.

-         Jól van – ásított apa, és visszatántorgott a szobájába.

Percekig csak zavartan ültünk egymás mellett, és úgy tettünk, mintha a TV-t néznénk.

-         Figyu, most mi legyen velünk? – kérdezte végül Jacob halkan.

-         Nem tudom – fordultam felé, és ráfeküdtem a mellkasára.

-         Én, szeretlek – puszilta meg a hajam.

-         Én… őszintén nem tudom. – ültem fel. – Szeretlek, de nem tudom, hogy jobban-e, mint Ő-t… érted?

-         Értem… - de még most is mosolyra húzódott a szája.

-         Mindenesetre – feküdtem rá megint a mellkasára -, jól csókolsz… - nevettem, és ő is.

Ezután a filmet néztük – elég vérfagyasztó volt, de Jake mellett minden olyan vicces…

Végignevettük a film oltári bakiait, és néha csókot váltottunk… hosszú, édes csókot.

S ott aludtunk el, egymás karjaiban.

***

Vajon tényleg menne a továbblépés? Vagy egyszerűen lehetetlen?

Jacobbal minden könnyű lenne… Ő egy édes, kedves fiú, aki ráadásul szerelmes belém. A döntés rajtam áll, vagy bukik. Nagy teher, mivel lehet, hogy megkeserítem egy érző lény életét. De az is lehet, hogy a magamét.

Hangos horkolásra ébredtem, ami nem mellesleg alólam jött. Jacob mellkasán volt a fejem, és így még jobbal hallottam a hangosabbnál hangosabb horkolását.

Nem is pontosan értem, hogy a férfiak hogy tudnak ilyen hangot kiadni, miközben ráadásul alszanak? És miért nem ébrednek fel rá?

Óvatosan leszálltam róla, és szerencsére nem ébresztettem fel.

Akkor vettem észre, hogy még a tegnapi ruhám van rajtam, és nem is fürödtem.

A konyha felől már halk zümmögést hallottam, bizonyára a szüleink már felkeltek…

-         Jó reggelt – suttogtam álmosan.

-         Neked is – mondták egyszerre.

-         Én lefürdök… - és már el is indultam a lépcső felé.

Nagynehezen fölkóvályogtam, és bedőltem a szobámba tiszta ruháért, és a neszeszeremért.

Lezuhanyoztam, és rendbe szedtem a szétaludt fejemet.

A szennyesládán megláttam Jacob egyik pólóját, és a kezembe vettem. Megszagoltam, Jacob illata volt…

-         Mi a szart csinálsz Bella? – motyogtam. – Szagolgatod egy fiú pólóját?    

Nevettem egy jót magamon, és kinyitottam az ajtót, amivel sikeresen fejbe csaptam Jacobot.

-         Jajj, bocsesz! – nevettem.

-         Nem baj… - fogta a fejét.

-         Adok rá gyógypuszit… - és megpusziltam a beütött területet.

-         Sokkal jobb – mosolygott rám, ajkait lágyan az enyémekre tapasztotta.

Elkezdtünk csókolózni…

Csakhogy hallottam egy lépcsőfok nyikorgását. Arra mindketten szétrebbentünk, és távolabb ugrottunk egymástól.

Viccesen festhettünk…

Jacob bement a fürdőbe, és akkor ért fel apa. Még jó, hogy van az a lépcsőfok. Imádom.

Lementem a konyhába, és készítettem magamnak müzlit.

Amikor nekifogtam enni, Jake ért a konyhába, és ő is készített magának egy jó nagy tál müzlit, és leült velem szembe.

Csendesen ettünk, és mosolyogva néztük egymást.

Vajon mire gondol? Rám? Vagy valami totál másra? És most is tetszek neki? Vagy valami nagyon szar ruhát vettem fel? Ugye nem szörnyű a hajam?

Jajj Bella! – nyugtattam magam.

De mégis annyira izgultam. Ilyet még felelésnél sem éreztem. Pedig ott izzad a tenyerem, remeg a lábam, és dadogok. Itt viszont mindez, csak súlyosabban, plusz még egy furcsa érzés. Olyan teljesítésvágy. Hogy mindenképpen tetszeni akarok neki…

Furcsa.

És amikor az asztal alatt összeért a térdünk, még egy nagy érzelemhullám söpört végig rajtam. Ez lenne a szerelem? Akkor eddig nem is voltam szerelmes? Csak makacs és önfejű?

Az biztos, hogy nagyon ragaszkodtam Edwardhoz.

Szent Isten! – ordítottam magamban, miközben félrenyeltem. – Képes vagyok kimondani a nevét!

Köhögtem egy sort, és még mindig éreztem, hogy a térdeink összeérnek.

Edward, Edward, Edward! – mondogattam magamban.

De furcsa mód, nem kezdtem el belülről darabokra esni. Inkább éreztem dühöt, mintsem fájdalmat.

Dühös voltam rá. Amiért elhagyott, csak így, simán.

Nagyon dühös voltam rá!

Csak most fogtam fel ezt az egészet. A sok fájdalommal, és makacssággal lepleztem a dühömet. Mert igazándiból, nem szerettem többé azt a vérszívót. Itt hagyott, és magával vitte azt a részem – azt a picit – ami szerelmes volt belé.

Jacobot sokkal jobban szerettem. Igazán szerelmes voltam belé. Edwardnál nem remegett a lábam, és nem éreztem azt a furcsa érzést, amikor hozzámér.

Amikor ő hozzámért, inkább rázott ki a hideg a jeges bőrétől, mintsem érzelemhullám támadott le.

-         Szeretlek! – mondtam hirtelen hangosan.

Jake először csak bambán nézett, utána pedig szélesen elvigyorodott, úgy, ahogyan én is.

Gyorsan bekanalaztuk a reggelinket, és elmosogattam.

Jacob a hátam mögött állt, és a derekamat fogta. Zene nélkül ringatóztunk ritmusosan.

Állát a vállamra tette, és hozzám simult.

-         Le fogom vágatni a hajam – mondta komoly hangon.

-         Oké – nekem aztán mindegy, hogy milyen a haja… ő szőke földig érő hajjal is az én Jacobom marad.

-         Mit csináljunk ma? – puszilt bele a hajamba.

-         Mit szeretnél? – fordultam felé, és megöleltem.

-         Nem is tudom… megnézhetnénk a motorokat – súgta a fülembe. – És összeírhatnánk, hogy milyen alkatrészeket vegyünk.

-         Oké – s megcsókoltam.

Eddig észre sem vettem, hogy milyen szeretethiányom van…

Most viszont eluralkodott rajtam. Folytonosan azt akartam, hogy öleljenek, csókoljanak, simogassanak, törődjenek velem.

És meg is kaptam azt a személy, aki mindezen kívánságaimat teljesíti: Jacobot.