4. fejezet

Jó nap

Gondoltam hogy zárva lesz!

Ünnepekkor nincs nyitva semmi… ez köztudott.

-         Zárva. – mondtam Jacobnak.

-         Várj.

S miután leparkoltam kipattant a kocsimból. Láttam, hogy a boltból épp most jön ki egy ember. Minden bizonnyal a tulaj.

Én is kiszálltam, és követtem Jacobot.

-         Uram. – szólította meg Jake a pasast.

-         Igen? – láthatólag semmi kedve nem volt velünk társalogni.

-         Elnézést, de magáé a bolt?

-         Igen az enyém, de zárva vagyunk.

-         Kérem, a bátyánk – mutatott rám, és utána magára – most telefonált, hogy hazajön, és nem vettünk neki ajándékot.

Bátyánk? Még csak nem is hasonlítunk egymásra Jacobbal. Pláne a bőrünk színe.

-         Sajnálom, de zárva vagyunk.

-         Uram, kérem, ma van a születésnapja. – milyen tág Jacob fantáziája.

-         Na jó… de remélem, tudjátok, hogy mit akartok. – kötötte az orrunkra.

-         Köszönjük. – hálálkodtam.

Beengedett minket az üzletbe, és Jacob rögtön lerohamozta a rádiók polcát.

Attól féltem, hogy a végén még lever valamit…

Gyorsan meg is találta, amit akart, és mert is a kasszához.

Az ő pénze is elegendő volt, így én csak feleslegesen álltam ott és egyik lábamról a másira helyeztem a súlyom.

Kifizette, és már mentünk is. Beültünk a kocsinkba, és Jacob büszkén méregette zsákmányát.

-         Most hova? – kérdeztem. Nem akartam még hazamenni, hiszen csak dél van.

-         Nem tudom… de remélem azért benzinkutak, vannak nyitva az ünnepeken. – pöcögtette meg a kis benzinjelzést a műszerfalamon.

Pirosan villogott, jelezve, hogy jócskán kifogyóban van.

-         Megnézzük. – mondtam.

Jacob megint útba igazított, és nagy szerencsénk volt.

Teletankoltam a kocsim, és vettünk benzint Jake járgányába is. Jacob vett egy rakat chipset, üdítőt és édességet.

-         Hogy ne haljunk éhen. – mondta, és lerakta közénk a kaját. – Mondjuk, azért megnézhetnénk egy kajáldát… hátha mégis nyitva van.

-         Ha te akarod… - elmosolyodtam, hogy még mindig reménykedik.

Találtunk is egyet a belvárosban.

-         Nyitva vaaaan! – kiáltotta hosszan elnyújtva az utolsó szót.

-         Most az egyszer igazad lett – nevettem rajta.

Bementünk a barátságos kis étterembe, és leültünk egy boxba.

Egy fiatal szőke lány jött oda hozzánk, mint pincérnő.

Rendeltünk magunknak egy kétszemélyes tálat, ami elméletileg a ház ajánlata.

Én egyszerű ásványvizet kértem, Jake pedig Cola-t.

-         De te mesélj most magadról… ide úton is végig én dumáltam. – nyaggatott Jacob.

-         De velem nem történt semmi. A te barátaid sokkal izgalmasabbak. – és komolyan érdekelt, hogy mi van vele. – Pontosan mikor leszel 17?

-         Január 14-én – mondta büszkén.

-         És tartotok valami pasis bulit?

-         Sztriptízbárra gondolsz? – kérdezte egyik szemöldökét felvonva.

-         Akár… - nevettem.

-         Szerintem nem lesz nagy felhajtás… majd áthívom a srácokat, és együtt nézünk Barbie-t – ugratott. – És neked milyen volt a 18. szülinapod?

Ne, ne, neeee! Nagyot nyeltem, hátha azzal vissza tudom zárni az emlékeimet az általam nekik gyártott börtönbe.

-         Uncsi – és ezzel én le is zártam a témát.

-         Szóval Charlie nem engedte hogy chiplendél-fiúkat hívj! – nevetett.

-         Hát nem.

Észrevette, hogy nem akarok a témáról beszélni, és abbahagyta a nevetést.

Pont jött is a pincérnő a halatmas adag kajánkkal.
Volt rajta minden. Hús, saláta, minden.

-         Uhh… - nyögtem. – Ez nagyon sok.

És tényleg az volt. Csakhogy megfeledkeztem valamiről.
A mostani partnerem speciel eszik.
      - Nyugi, én egy pillanat alatt eltüntetem a felét… vagy többet – mosolygott Jacob.
Én szedtem a tányéromra valami salátát, és nem tudom mit.
Elég nehéz volt felismerni őket…
Remélem, hogy amit én szoktam főzni, az felismerhetőbb…

Evés közbe nem beszélünk.
Csak ettünk. Jake kétszer olyan gyorsan, mint én, de az ő adagja háromszor annyi volt, mint az enyém…
A végén egyszerre végeztünk.
Jacob odaintett a pincérnőnek, hogy kérjük a számlát, ő pedig rögvest jött is.
Kimondta a végösszeget, Jacob pedig elővette a tárcáját.
Beletelt öt másodpercbe, míg felfogtam, hogy miért szegezi ám reményteli majdhogynem fekete szemeit.
Élővettem én is a tárcám, és kifizettem.

Kifelé mentünk már az étteremből. Jake előreengedett az ajtóban, mint egy illedelmes férfi.

-         Ilyen bénát – hajtotta le a fejét.

-         Mert?

-         Meg sem tudlak hívni egy normális ebédre.

Nem akartam, hogy ezt „randinak” fogja fel.
Inkább legyen baráti találkozó…

-         De te fizetted a benzinemet. És rádiót vetél magadnak. Jó hogy nem maradt pénzed. – vigasztaltam.

-         Nem haragszol? – nézett rám egy hajtincse alól.

-         Dehogy haragszom! Örülök, hogy fizethettem valamit – és tényleg örültem.

Kinyitottam a kocsim ajtaját, és mindketten beültünk.

Rögtön Felcsavartam a fűtést, miután beindítottam a furgonom.

-         Hova most? – kérdeztem Jacob felé fordulva, ami most már hál’ istennek mosolygott. Ha ő sem mosolyogna, akkor én mit csinálnék?

-         Haza… ha csak nincs más ötleted – mosolygott rám.

-         Nincs, szóval irány haza – jelentettem be.

Kiértünk a városból, és én elindultam a hazafelé vezető kanyargós úton.