2010. december 20., hétfő

1. fejezet

Ébredés


Ő után valósággal depresszióba estem.
Nem hívott, nem üzent, nem adott semmi életjelet magáról.
Egyszerűen eltűnt… elhagyott. Nem szeret.
S még a nevét sem bírom kimondani…

A kanapén ültem Charlie mellett, és karjaimmal átfogtam a térdem.
Apa valami meccset nézett, de nem figyeltem a képernyőt. Halott tekintetem teljesen elhomályosult.

Erőteljesen kopogtak az ajtón, mire én összerezzentem.
Miután Charlie látta, hogy nem reagálok sóhajtva felállt – mire a kanapé nyikorgással válaszolt – és az ajtóhoz ment.
Próbáltam feléleszteni halott tekintetem, így belenéztem a karácsonyfa égőinek fényébe.
Szenteste volt, de ma sem erőltettem sok lelkesedést semmibe.
A nap folyamán elcsíptem párszor Charlie pillantását. Folyton aggódik értem.
Mondjuk, nem is csodálom… az éjszakánkénti sikoltozásom sem igazán segít semmin.
De egyszerűen nem volt mibe kapaszkodnom, nem volt miért élnem.
És Őrá még nem is voltam képes gondolni.
Néha, amikor Charlie nem volt otthon, kísérleteztem az emlékeim felidézésével, de mindannyiszor kudarcba fulladt.

-         Szia Jacob, Billy. – hallottam meg Charlie hangját.
-         Szia. – köszönt a két Black egyszerre.
-         Gyertek be.

Megpróbáltam valami tűrhető kinézetet teremteni az arcomra, és úgy tenni, mint akinek az elméjét elnyelte a TV.
  -         Szia Bella. – jött oda hozzám Jacob mosolyogva. Hosszú haja az arca két oldalán lengett szabadon.
  -         Szia. – mondtam rekedtes hangon és megköszörültem a torkom. Felálltam, mire ő baráti kedvességgel átölelt.
Ettől valahogy jobban éreztem magam… emberiebben. Egy csöppet el is mosolyogtam.
És akkor szembetalálkoztam Charlie megdöbbent pillantásával
Pedig szoktam néha mosolyogni… nem?

-         Sajnálom, hogy ilyenkor zavarunk, de az egyik fenyő rádőlt a házunkra és áttörte a falat. – mondta Billy.
-         Nem zavartok, nyugodtan maradjatok. Áttörte a falat a fenyő? – ámuldozott apa.
-         Igen, valószínű a vihar kicsavarta, és betörte az előszoba falát, amikor kidőlt. – magyarázta Billy.
-         Úristen, sajnálom. Lakjatok nyugodtan addig itt. – ajánlotta fel rögtön apa.
-         Nagyon köszönjük, és élnénk is vele, de, csak ha nem teher.
-         Maradjatok nyugodtan. – szólaltam meg, mire apától újból kaptam egy nagy adag csodálkozó pillantást.
Pedig beszélni csak szoktam…
Igaz, hogy nagyon magamba zárkóztam szeptember óta, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
Sőt, ezek szerint semennyire sem tudtam megtéveszteni Charliet.
-         Köszönjük Bella, Charlie.
-         Éhesek vagytok? – kérdeztem.
-         Ami azt illeti, igen… - nevetett Jacob.
-         Máris hozok egy kis pulykát. – ajánlkoztam.

Elmentem a konyhába, de hallottam a lépteket mögöttem.
A pulyka még langyos volt.
Szedtem négy tányérra, és az elsőt beraktam a mikróba.

-         Hogy vagy? – kérdezte Jacob.
-         Megvagyok, kösz… na és te? – próbáltam elterelni a beszélgetést rólam.
-         Én jól vagyok. A rabbit nemsoká készen is lesz.
-         Az jó.

Elhallgatott a mikró zúgása, és én egy újabb adag pulykát tettem be.
Vágtam négy szelet kenyeret is, és vettem elő a hűtőből csemegeuborkát.

-         Biztosan nem baj, ha egy ideig itt lakunk? – kérdezte félénken, miközben nekidőlt a pultnak.
-         Mondtam, hogy nem. – tűztem hozzá egy mosolyt is, hátha úgy még hihetőbben hangzik. – Legalább lesz társaságom. – mutattam rá, mire ő elpirult réz bőre alatt.

Most ő vette, és rakta be az újabb adagot.
Hosszában elnegyedeltem az uborkákat, és két üvegtálba raktam szét őket.

-         Segítsek valamit? – kérdezte.
-         Hát majd bevinni, mert csak két kezem van. – nevettem.

Négy hónapja, most először nevettem.
Az utolsó adagot is berakta a mikróba.
-         Jó nagyot nőttél. – jegyeztem meg, mire ő zavartan elnevette magát.
-         190cm. – mondta büszkén.
-         Úristen… meddig akarsz nőni? – mosolyogtam.
-         Nem vagyok én olyan magas… csak te vagy pici. – mondta és óriási tenyerét a fejem tetejére tette. A válláig sem értem.
-         Teljesen átlagos magasságú vagyok. – szegtem fel a fejem.

Kivettem a pulykát a mikróból és megfogtam egy másikat is.
Jake egy kezében fogott kettőt, a másikban pedig a kenyeret hozta.
Odaadtam a két tányért Billynek, és Charlienak.
-         Köszönjük kicsim. – mondta Charlie.
-         Szívesen.
Jake mindkettejüknek adott egy-egy szelet kenyeret, a milyénket pedig lerakta az asztalra.
Én visszaszaladtam a konyhába az uborkáért, és visszaúton a nappaliba lekapcsoltam a villanyt.
Billy a tolószékében ült szorosan a kanapé mellett. Az egyik tálat apa és Billy közé raktam a karfára.

Leültem Charlie mellé, és megpaskoltam magam mellett a helyet Jacobnak.
Mosolyogva leült, és átadta nekem a tányéromat, és a kenyeret.
Beraktam a magunk közé az uborkát és elkezdtünk enni.
Mindenkinek ízlett a főztöm, és ez nekem nagyon jól esett…
Pedig Charlie is biztos mindig mondja.

Egy fél óra alatt megettük mindnyájan, és én elmosogattam.
Amikor visszamentem, nem találtam a helyén Jacobot.
-         Jake hol van? – kérdeztem rá.
-         Kiment az ajándékodért. – válaszolt Billy egy mosoly kíséretében.
-         Oh… nem kellett volna.
-         De-de. – szólalt meg a hátam mögött Jacob.

A kezében egy szépen becsomagolt dobozkát tartott.

11 megjegyzés:

  1. szia!
    tetszik a történet, és ha jól veszem ki, akkor ott folytatódik, mikor Edward elhagyja Bellát...
    Remélem, lesz valami közte és Jacob között... ;]
    Várom a kövi fejit. (:
    te amo, bree.
    ( bocsi, rákaptam a külföldi nyelvekre... O.o :] )

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    igen jól gondoltad x)
    lesz ám...
    mercie!
    te amo
    (semmi baj, én is)
    DorCsa

    VálaszTörlés
  3. Szia!Nagyon jó lett várom a kövit,akkor itt Jacob még nem izmos?puszi niki

    VálaszTörlés
  4. Szia.
    Köszi.
    És nem ez még az átváltozás előtt van.
    puszi

    VálaszTörlés
  5. Sziaa!
    Jajj, de aranyos Jacob! Bár ő mindig aranyos :)
    Imádom! Nagyon tetszik a töri és az is, hogy Jacobék ott fognak lakni!
    Várom a kövit!
    Puszi
    Dóri

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Igen Jake márcsak iylen...*olvad*
    Köszönöm
    Sietek
    Puszi

    VálaszTörlés
  7. jajaja de jóóóóó. Jacob ez ez aaa (öcsém ma nem találom a szavakat, mivan velem??!!!)
    tök jó történet,bár szerintem Bella egy kicsit hamar lett jól, de amúgy nagyon jóó
    várom a frisset!!

    VálaszTörlés
  8. Nem bajj x)
    Azt, hogy bella miért olyan, majd a köövi elején leírom (ami mellesleg holnap lesz)
    Köszi
    Sietek love

    VálaszTörlés
  9. édes virágszálam legalább memutathattad volna hogy mi van belnee ez így nem lesz jó iet ne jáccunk..:D xD
    léccike édes klirágim bogara kélek siess vele ennél szebben nem tudom kérni..:D
    pusy
    am nagyon .......
    JÓ LETTTTT JACOB ÁHHHHHHHHHHHHHHHHH

    VálaszTörlés
  10. Drágám... te is pontosan ilyet jácol...;D
    sietek,ma lesz is friss!
    love,te amo
    mercie
    Jake forever

    VálaszTörlés
  11. sya!
    Most találtalak meg és nagyon jó már most imádom. :)
    Nikol

    VálaszTörlés