22. fejezet

Sziasztok!

Tudom, hogy késtem, meg minden, csak ballagás volt, és mivel hetedikes vagyok, hajnal 5kor már ott kellett lenni díszíteni, meg minden. De még holnap lesz egy diáknap (bicózni megyünk -.-) és után 21.én évzáró. De ezeken kívül innestől NYÁR VAN! be vagyok zsongva. Most több mint két hónap itthon (leszámítva a nyaralást. 10nap lezs majd görögbe :D) de amúgy az időm nagy részében a tiétek vagyok :) meg persze a haveroké. nem is húzom az időt. Jó olvasást, és kellemes (további) pünkösdöt, és nyári szünetet!

Puszi,

DorCsa

Tisztázások

Mint előzőleg említettem, Jacob mellkasán nyomott el az álom.

Nos… azért ez nem teljesen igaz.

Már majdnem elaludtam. A pilláim ólomsúlyúak voltak, az pedig csak könnyített a helyzeten, hogy Jake a meztelen hátamat cirógatta.

Még jobban a mellkasába bújtam, majd már teljességgel át akartam adni magam az álmaimnak, csapódott az előszobaajtó.

Charlie hazajött.

Ezen a ponton, már korántsem voltam fáradt. Nem is tudom, melyikünk ugrott fel hamarabb. Szerintem egyszerre volt, de ha lelassítanánk a felvételt, talán kiderülne.

-         Basszus – káromkodott halkan Jacob, és felvette gyorsan a földön heverő alsónadrágját.

-         Mi legyen? – sürgettem, miközben felkaptam a bugyimat, és a melltartómmal küszködtem szélsebesen.

-         Ablak? – grimaszolt Jake, és az ablakom felé bökött, de én csak elhúztam a számat.

-         Úgyis meg kell tudnia… - latolgattam.

-         Akkor feküdjünk vissza? – kuncogott.

Én szó nélkül visszabújtam a takaró alá, Jake pedig befeküdt mellém, és vártuk a halálunkat. Én jól szórakoztam mindenesetre. Kíváncsi voltam Charlie rákvörös fejére, amint megpillant minket az ágyamban fekve, alsóneműben. Már majdnem felkuncogtam a gondolatra, de valahogy megembereltem magamat.

Apa szólongatott párszor, majd feljött az emeletre – hallottam a nyikorgó lépcsőfokot – és egy kopogás után rögvest benyitott a szobámba, majd felkattintotta a villanyt.

Na, jó, itt egyszerre több dolog is történt.

Belőlem előtört a nevetés.

Charlie vörös fejjel ordítani kezdett.

Jake kiugrott mellőlem, és magyarázkodni kezdett egy szál kisgatyában Charlienak.

És én még mindig kuncogtam.

Majd amikor végre csillapodott a belőlem előtörő nevetésvihar, abbahagytam, és végre figyeltem kicsit a többiekre is.

-         … Jacob takarodj innen! Hogy merted ezt?! – ordította Charlie Jacob fejének, ő pedig csak csendesen tűrte. Szegénykém.

Kipattantam az ágyból, hogy védelmembe vegyem Jacobot. Közéjük álltam, majd hozzábújtam Jake-hez.

-         Apa! – mordultam fel.

-         Bella! Ne kezd ezt! Ti lefeküdtetek egymással?! – kiabált. Szerintem az egész utca, sőt a város tőlünk zengett.

-         Igen – mondtam félig határozottam.

-         De… de – makogott Charlie, majd a fejét fogva körbe-körbe járkált.

-         Semmi de, apa! Szeretem! – fogtam meg Charlie karját, hogy leállítsam.

-         Nekem ne mond azt, hogy semmi! Ez nagyon komoly dolog! Legalább védekeztetek? – nézett Jake-re résnyire szűkült szemekkel. Én is megijedtem… erre nem is gondoltam.

-         Persze! – vágta rá ész nélkül Jacob. Erre kicsit megnyugodtam… hosszan kifújtam a levegőt, majd észbe kaptam, hogy mindössze bugyiban és melltartóban vagyok, és gyorsan felkaptam a pólómat.

-         Egy fokkal jobb… - vett egy mély levegőt Charlie, majd ismét komoly tekintettem meredt rám, amint odabújtam Jake karjai közé. – De ezt nem kellett volna mégis… megbeszélnünk? – értetlenkedett, én pedig felröhögtem.

-         Szóljak előre, hogy figyu apa, ma lefekszem Jacobbal, ugye nem gáz? – néztem rá.

-         Ó inkább mégsem… csak… öltözzetek fel, jó? – ezzel pedig kiviharzott a szobából. Már épp szólni akartam Jake-hez, de akkor visszajött. – Jake? Te mit keresel itt?! – nézett Jacobra kitágult szemekkel, én pedig megint felnevettem.

-         Bella a bevésődésem – közölte higgadtam, majd megához húzott még jobban. – Felöltözünk, és lent mindent elmagyarázok – biccentett, majd már hajolt is le a gatyájáért.

Gyorsan felkapkodtuk magunkra a cuccainkat – Jake csak levágott szárú farmerben volt -, majd lementünk a nappaliba, ahol Charlie idegeskedett, és láthatólag lábrángással küzdött, míg minket várt.

Én még beszaladtam az előszobába, hogy a hajamat rendbe szedjem gyorsan. Rám is fért. Tiszta gubanc és kóc volt az egész. Az ujjaimmal tessék-lássék mód kicsit átfésültem, hogy ne úgy nézzek ki, mint akit most vettek ki a kutya szájából… vagy aki most feküdt le a barátjával, aki vérfarkas. Jajj…

Félve somfordáltam be a nappaliba, majd leültem a fotelba. Jacobra néztem jelentőségteljesen, hogy kezdje el, amit mondani akar, mert engem is nagyon érdekelne, hogy mi ez az egész. Szeretkezés közben valahogy teljesen kiment a fejemből…

Megköszörülte a torkát, majd felállt, és kicsit feszengve nézett végig rajtunk, a tűkön ülő hallgatóságon.

-         Ööö… - kezdte. Hát, eddig még értem. – Szóval, ugyebár a farkasok akkor vésődnek be, ha a lenyomatuk szemébe néznek – bólintott -, de nálam ez sokkal bonyolultabb, mint később megtudtam. A vérem szerint alfa vagyok, így ez nálam teljesen másképp alakul, sokkal erősebbek a gének. Erősebben, és régebb óta kötődöm a lenyomatomhoz – Bellához. Amikor először láttalak… a parton – mosolygott rám -, már akkor megtörtént minden. Csak még nem észleltem. Amikor átváltoztam először, erősödnie kellett volna az érzésnek, de nálam ugyanolyan maradt. – Igen… na, itt kicsit megijedtem. – Ez azt jelenti – folytatta gyorsan látva az arckifejezésem -, hogy már emberkoromban is annyira ragaszkodtam hozzád, mint farkas a lenyomatához. Közöttünk a szokottnál is nagyobb a kapocs. – Megkönnyebbülten fellélegeztem, majd felpattantam a fotelből, és átkaroltam Jake nyakát, majd a mellkasához bújtam.

-         Köszönöm – susmorogtam.

-         Mégis mit? – puszilt bele a hajamba.

-         Hogy engem választottál – duruzsoltam továbbra is. És tényleg. Úgy éreztem, több abban a pillanatban nem is kell. Tőlem a harmadik világháború is kirobbanhatott volna, az volt életem egyik legjobb pillanata. Ott állni Jacob karjai közé bújva. Az egész egyszerű.

-         Hát… szívesen – nevetett fel halkan, reszelősen.

Miután Charlie már nem volt pipacsvörös, és lila, vagy zöld sem, beleegyezett, hogy mennyünk le a La Push-ba ünnepelni. Igen… megfelelő program iskolaidőben éjfélkor. És még nem is tudott a mesés jegyeimről. Amikor félénken elmondtam neki, felküldött a szobámba, hogy ha kell, tanuljak hajnalig. És hogy ilyen többet elő ne forduljon. De Jake maradhatott. Ők ketten a konyhában beszélgettek, míg én a házim körmöltem, majd a szóbelivel próbálkoztam meg. Abból lett egy szép puskaírás, majd ismét nekiestem. Már felületesen tudtam a dolgokat, de rájöttem, hogy kicsit oda kell tennem magamat tanulás szinten, mert félév óta harmatgyenge vagyok. Szuper.

Amikor az órámra pillantottam, hát… fél hármat mutatott. Még jobb. De ez igenis Charlie hibája – mondogattam magamban. Ő akarta, hogy tanuljak, ha kell hajnalig. Megtettem, bár az ötös szintet még így sem ütöttem, de a gyenge négyes már megvolt. Haladás.

Aztán háromkor kimentem a konyhába… ahol nem volt senki.

Charlie a nappaliban, a kanapén horkolt, Jake pedig a fotelban szundított, a lába az asztalon pihent. Mindkettejüket betakartam pokróccal, majd felmentem, és lezuhanyoztam csendesen. Felöltöztem, és bepakoltam a táskámba.

Majd lementem a konyhába, és megcsináltam (életem első!) reggeli kávéját. Nem volt valami finom, de kicsit felébredtem attól a keserű íztől. Pfujj…

Már négy óra volt, mire elmosogattam. Lassan már a nap is éledezett, de jobbára még sötétség telepedett mindenre. Lehet, hogy csak az én szemem szokott hozzá az éjszakai látásviszonyokhoz.

Felmentem a szobámba, és felkattintottam a villanyt, majd nekiláttam olvasni a Kalózhercegnőt, a Hullámok gyermekei első kötetét. Egészen fél hatig belemerültem a könyvbe, bár néha majd’ elaludtam. Persze ez nem a könyv hibája volt, hanem az enyém… vagyis Charlie-é. Igen, Charlie-é. Ha kidőlök suliban a padból, az is az ő hibája lesz!

Lehoztam a táskámat a konyhába, majd még felszaladtam fogat mosni is. És utána beálltam a nappali közepébe.

Jacobot egy csókkal ébresztettem, majd agyalni kezdtünk, hogyan szúrhatnánk ki apával. Végül a háromra ordítsunk „jó reggelt Charlie”-t lett az egészből. Az ujjamon mutatva számoltam, majd egyszerre ordítottunk, mire apa gyorsan felült, és kapkodni kezdte a fejét mindenfelé. Igen, elértük a kívánt hatást.

Majd fordult a kocka. Jake haza lett zavarva, miszerint ma suli, és farkaskodás ide, farkaskodás oda, ma mennie kell. Még Sam-et is felhívta, hogy Jacobot iskolaidőben ne járőröztesse nagyon sokszor, ha megkérheti. Én csak forgattam a szememet, majd elköszöntem, és beültem a furgonomba, hajtottam a suli felé. A táskám a mellettem lévő ülésen hevert.

A megérkezésem után mentem az óráimra monotonul, de ebédszünetben Claire elkapott.

-         Mizujs Bella? – ült le mellém kedvesen.

Kedveltem Claire-t, így gondoltam, elmondhatom neki a dolgot. Mármint a békülős részét.

-         Háát… - mosolyogtam rá – Jacobbal kibékültünk – kihúztam magam, és mosolyogtam, mint egy hülyegyerek.

-         Szuper – mondta kicsit hangosan.

-         Seth?

-         Apu belement, hogy amiért jók a jegyeim, talizhatunk, csak még egy ilyen buli, és a végén még katonaiskolába küld. Na persze… - gúnyosan megforgatta a szemét, majd elkezdtünk enni.

A napom könnyedén telt, és egy tantárgyból sem szemeltek ki, így friss jegyek nélkül mentem haza. Bár azért egy-két ötösnek örültem volna. Az talán lágytana apa szívén… talán. Bár a mi kis „akciónk” után valahogy olyan fura volt. Alig mert a szemembe nézni. Bár én sem az övébe. Pedig nem közben nyitott ránk, vagy ilyenek. Mindegy. Az mindenhogy ciki, ha az ember apja rányit a lányára, miközben az a fiújával fekszik egy ágyban. Hát, ha még le is esik az apának, hogy a kislányát nemrég rontották meg.

Bár Charlie szerintem lazán kezelte, vagy ezt mutatta kívülről. De szerintem ma már az örsről felhívta Renée-t, hogy elecseteljen neki mindent, és tanácsot kérjen, vagy legalább megbízza azzal, hogy beszéljen kicsit a fejemmel. Női dolgok. Charlie nem ért ezekhez.

Miután hazaértem megcsináltam a lecómat – mármint az írásbelit -, és utána a fejvesztve rohantam vissza a kocsimhoz, hogy visszavigyem a DVD-ket. Elfelejtettem… rám vall. Mindegy. Csak két dollárt kellett fizetnem a késedelemért. A srác tök aranyos volt, beszéltünk egy fél órácskát. Kérdezte, hogy tetszett-e, meg hogy felfedeztem-e a végén a plusz jeleneteket, mire én csak hevesen bólogattam. Persze hogy felfedeztem!

Azután hazamentem és nekiálltam csinálni Charlie-nak vacsorát. Borsó leves, palacsinta. Mindennapi összeállítás. A levest hamar összedobtam, de a palacsintával bénáztam kicsit, miközben még egy matekpéldát mondogattam fejbe, hátha megtalálom a logikáját, mert az elején elvesztettem a fonalat. Később rájöttem, hogy elszámoltam valamit…

Miután az uccsó palacsintát is megtöltöttem megcsörrent a telefonom. Milyen meglepetés, anya volt.

-         Apa, mi? – grimaszoltam. – Figyelj. Nem nagyon szeretnék beszélni róla, jó? Csak… csak ne kezdj papolni meg ilyenek. Oké?

-         Ó… persze. De ugye tényleg védekeztetek, és nem csak…

-         Igen anya! – vágtam idegesen közbe.

-         Jó-jó! Felfogtam – nevetett.

Beszéltünk még kicsit, majd én visszatértem a matekpéldám átjavításához, majd megjött Charlie is.

Együtt megvacsoráztunk. Bár a tervem, amit akkortájt eszeltem ki, amikor Jacobbal járni kezdtünk, nemigen valósult meg. Nem akartam hét óra után már enni, hogy ne hízzak többet. Erre most nyolc óra múlt, és édes palacsintát tömök magamba. Már így is hatvankettő kiló voltam. Borzalmas! Mi lesz így velem?

Na, jó, nem olyan nagy tragédia, de azért tetszeni és megfelelni akartam Jacobnak. Nem jött nagyon be. Bár ő mondja, hogy nincs velem semmi baj, de olyan ötvennyolc kilósan sokkal jobban érezném magamat, mint így.

Kaja után megcsináltam az esti dolgaimat, majd lementem a nappaliba, hogy jó éjt kívánjak Charlie-nak, aki mint mindig, tévézett.

-         Jó éjt apa – intettem, és már indultam is volna, de ő nem így gondolta.

-         Bella! – szólt utánam, mire én visszafordultam. – Holnap péntek, és a falka akkor szervezni az új lenyomatoknak, meg persze minden törzsi tagnak egy bulit. Szóval holnap este hétkor megyünk a La Push-ba, jó? – motyogta el, miközben csak a tévé képernyőjét nézte.

-         Oké – bólintottam, majd otthagytam.

Az ágyban még vigyorogtam egy kicsit.

Én vagyok Jacob bevésődése…

Miután viszont már a fantáziáláshoz is fáradt voltam, átfordultam a másik oldalamra, és hagytam, hogy beszippantson az álom.

*gondolatok, vélemények?*