15. fejezet

Sziasztok!
hát, készen van, remélem tetszik, s nem haragszotok rám nagyon, hogy mostanában csak tényleg 2hetente hozom a frisst :(
Jó olvasást, és szép vasárnapot!


Kibújó

A szívem épphogy begyógyult, és lehet, hogy újból felhasítják.

Nem tudom, mit érzek.

Nem tudom, mit gondolok.

Nem tudok semmit.

Egy idegroncs vagyok. Újra pengeélen táncolok. Mint a sötét hónapjaimban.

Az egyetlen, de annál sokkal lényegesebb különbség, hogy most van mellettem valaki. Jacob.

Felhúztam a lábaimat, és átkulcsoltam a térdem. A fejemet is ráhajtottam.

Az egész nap csigalassúsággal telt. A fiúk a tévé világában voltak elmerülve, én pedig csendesen őrlődtem magamban. Próbáltam nem gondolni az elkövetkezendő napra, de lehetetlen volt. Ha Jacobra néztem, rögtön elfogott az aggodalom. Miért kell őt is belerángatni? Ha bántani merik én… én… Nyugalom Bella!

Vissza kellett fognom magam, hogy fel ne pattanjak ültömből.

De már egyszerűen nem bírtam.

Felálltam – a srácok észre sem vettek, csak Jake mosolygott rám sajnálkozón – és a szobámba mentem. Magamra csuktam az ajtómat, és leültem az ágyra.

Az időeltolódás anyu és énköztem maximum hat óra lehet… pontosan nem tudom.

Elővettem a mobilomat, és kikerestem anya számát.

Időszakos búgás jelezte, hogy kicsöng, se nemsoká fel is vették a túloldalon.

-         Igen? – szólt bele mosolygós hangján anya.

-         Anya, és vagyok az Bella – mosolyodtam el én is. Annyira hiányzott már.

-         Szia, kicsim! Na, mizujság van? Csacsogj egy kicsit nekem, olyan rég hallottam a hangod…

-         Jól vagyok – feleltem határozottan. Eszembe jutott, hogy ő még nem is tudja, hogy mi a helyzet velem, meg Jacobbal. – Szóval… az van… hogy Jacob meg én… érted – makogtam. Mindig kínos volt ilyenekről nekem beszélni. Még a tulajdon anyámmal is.

-         Ez komoly? Gratulálok hozzátok – ujjongott.

-         Köszi – könnyebbültem meg. Nem tudtam, hogy mit is fog szólni. – És veletek mi van? Elvagytok Phillel?

-         Nem igazán… szétköltöztünk… - vallotta be.

-         De… miért nem szóltál? – ráztam a fejem.

-         Mert olyan lehangolt voltál Edward miatt… és nem akartalak még ezzel is terhelni.

Így visszagondolva ésszerű döntés volt anya részéről. Lehet, hogy még jobban kikészültem volna…

-         Sajnálom…

-         Ne sajnáld! Megcsalt! – csattant fel anya, s éreztem, hogy elég mérges az illetőre.

-         Akkor egy szemét faszkalap – mondtam. Eddig sosem káromkodtam anyám füle hallatára, de ebben az esetben szerintem ez elfogadható dolog.

-         Egy akkora szemétláda – kezdett el anya hüppögni.

-         Ne sírj anyu – vigasztaltam hatástalanul.

-         Egy kis huszonéves ribivel… - szidta újból.

-         Tudod mit? – egy hirtelen ötletem támadt. – Aludj szépen egyet, reggel csomagolj valamennyi cuccot össze, vegyél egy repülőjegyet, és gyere ide! Nincs ellenvetés!

-         De nem akarok zavarni pont újévkor…

-         Mikor? – újév… máris? Így elrepült az idő?!

-         Holnap lesz 31-e drágám – nevetett kicsit megvetően.

-         Akkor jössz? – kérdeztem egy „igen”-ben reménykedve.

-         Oké… - bólintott rá, s én örömömben felpattantam.

-         Várlak nagyon! Siess! – hadartam izgatottságomban.

-         Szeretlek – suttogta.

-         Én is… - és a vonal folyamatos idegesítő zümmögéssel jelezte, hogy a túlsó fele megszakította.

A zsebembe csúsztattam a készüléket, és vidáman szökdécseltem lefelé a lépcsőn.

-         Anyu jön! – újságoltam vigyorogva.

-         Renee?! – fordult gyorsan felém apu, az arcán rémület ült.

-         Igeen – vontam össze a szemöldököm.

-         Kész a kecónk – jött oda Jake és átkarolta a derekamat. – Már ma visszacsomagolunk…

-         Kár – mosolyogtam fancsalian a szemébe. – De amúgy is azt hallottam valahol, hogy nem tesz jót egy kapcsolatnak, ha folyton egymás nyakán vagyunk a nap huszonnégy órájában – fogtam derülátóra.

-         Akkor még jót is fog tenni – puszilta meg az orrom hegyét. – Megyek is, összecuccolok, segítesz?

-         Persze.

Kézen fogva sétáltunk fel a lépcsőn.

Csendesen összepakoltuk Jake és Billy holmiját, azután visszatértünk a nappaliba.

A hangulatom kicsit letört lett, a hír hallatán, de az viszont feldobott, hogy holnap idejön anyu.

Hosszú búcsúcsókot váltottunk Jacobbal. Egyikőnknek sem volt kedve abbahagyni.

Végül viszont apa társaságában elhajtottak a La Push felé, én pedig becsuktam az ajtót magam mögött, és nekivetettem a hátamat.

Megnyaltam a szám szélét: még mindig Jake íze volt…

Ilyet Edwardnál sosem csináltam. Bár s vele lévő csókjaim gyermeteg szájra puszik voltak ahhoz képest, amit most Jacobbal szoktunk művelni.

Bementem a konyhába, és nekiláttam főzni egy óriási tál lasange-t. Anyu és apu is imádja.

Épp beraktam a sütőbe, amikor támadt egy újabb ötletem. Beindítottam a sütőt, és a telefonhoz léptem. Így mindent megúszhatok…

Tárcsáztam Edwardék számát.

-         Igen? – hallottam meg az én örök barátnőm csilingelő hangját. Biztos nem tudta, hogy ki vagyok, mert két másodperccel ezelőtt határoztam el ezt az egészet.

-         Bella vagyok, szia, Alice!

-         Jajj de jó hallani a hangod! – sipítozott. Szinte láttam, hogy ugrál, és a szája fülig ér. – Holnap találkozunk is ugye?

-         Hát, éppen ezért hívtalak… - kezdtem bele a mondókámba. – Anya holnap jön ide Forksba, nem tudom, meddig marad, és szeretném vele tölteni az időmet… remélem nem nagy baj. Máskor majd bepótoljuk, jó? – csak reménykedtem, hogy nem veszi észre a gúnyos árnyalatot a hangomban. Bármennyire is szerettem Alice-t, az Edward-dal való találkozótól kirázott a hideg.

-         Oké – a hangja letört volt, de én ennek ellenére ugráltam magamban, hogy megúsztam egy veszélyes találkát.

-         Szia, Alice – mondtam mosolyogva, a sikertől.

-         Szia, Bella… - dünnyögte a lány.

Apa nemsoká hazajött, és visszaült a tévé elé.

A kaja estére készen volt, s miután lefedtem, bementem Charlie-hoz.

-         Jacobéknak van telefonjuk? – kérdeztem.

-         Aha… - motyogta, de a szemét le nem vette volta a meccsről.

Gondoltam, ugyanaz a számok maradt, ami a hűtőn fel van írva, így azt pötyögtem be.

-         Hallo? – szólt bele Jake.

-         Szia Jake!

-         Szia Bells. Otthagytam valamit? Vagy máris hiányzom? – nevetett öblösen.

-         A találkozó holnap Edwardék-kal lefújva… szerencsére – sóhajtoztam. – De holnapra átjöhetnétek szilveszterezni Billyvel vagy valami – ajánlottam fel.

-         Apa már foglalt. Clearwater-ékhez megy, de én biztosan átmegyek, jó?

-         Okés.

-         Szeretlek – suttogta, és a kagylóba cuppogott.

-         Én is te lökött – nevettem, és visszacuppogtam.

Ekkor valaki felkuncogott mögöttem. Megpördültem a tengelyem körül.

Apa próbálta elfojtani a nevetését, sikertelenül.

-         Szia Jake – köszöntem el, és szépen lassan leraktam a telefont.

Apám felé fordultam, és gyilkos pillantást vetettem rá. Ő pedig állta. Csak nevetett.

-         Mi olyan vicces? – kérdeztem sértődöttséget színlelve.

-         Semmi-semmi – motyogta két nevetés közepette.

-         Most komolyan… ti anyuval nem csináltatok ilyet? – tettem fel az ironikus kérdést.

-         Őszintén? – vonta fel a szemöldökét, mire én bólintottam. – Pont úgy csinálod, mint Renee… tipikus. Nagy cuppanós puszik – kezdett el újból köhögve nevetni. Halványan elmosolyodtam, és végre levettem a szigorú pókerarcom.

-         Nem bánod, hogy meghívtam?

-         Hát… félek tőle. Amikor elvitt téged, és itt hagyott engem, akkor sírva-ordítva zúdította minden hibámat a nyakamba, és lehordott a sárgaföldig – mosolygott, mintha csak egy szép emlék volna.

-         Te tudtál erről a Phil-dologtól? – vettem elő újra a véresen komoly kifaggatós hangnememet.

-         Öhm… - kezdett el köntörfalazni – igen.

-         És mégis miért kellett eltitkolni? – fakadtam ki.

-         Figyelj szívem… te azokban a hónapokban nem láttad magadat kívülről… ijesztő voltál, mint egy élőholt, akinek nincs lelke. Ha még azt is elmondjuk, nem tudom, milyen mélységbe söpörtünk volna… a te érdekedben volt

-         Hát jó… - nyugodtam kicsit le.

-         Még jó, hogy most már van neked Jacob – dünnyögte apa.

-         Igen – bólogattam.

Megfürödtem, és elmentem aludni.

Sokáig forgolódtam, egyszerűen nem jött a szememre az álom.

Izgultam, hogy Charlie és anyu hogy fogják fogadni egymást… azonfelül pedig, hogy mit fog szólni anya Jacobhoz, elvégre még nem találkoztak.

Végül éjfél után valahogy csak sikerült elaludnom.

***

-         Bella… - suttogta egy kedves női hang, és puszit nyomott az arcomra.

-         Anyu? – dünnyögtem lustán, s kómásan felültem.

-         Én vagyok az kincsem – ölelt szorosan magához. – Még elhoztam pár cuccodat is, például azt a szexi hálóinget tudod… - somolygott, és megpaskolta a bőröndjét.

Felültem, s minden végtagomat kinyújtóztatva próbáltam felébredni.

-         Hány óra van? – tudakoltam hunyorogva, s bozontos hajamat igazgatva.

-         Tíz óra lesz… hétalvó! – nevetett.

Meghallottam a csengő hangját, és ez csak egyet jelenthetett: Jake megjött.