Sziasztok!
hát... készen van a feji, majd ti eldöntitek, hogy milyen lett... ♥
Magyarázatok
Vele együtt hideg széláramlat is szökött a szobába, de én nem fáztam, mivel kabát volt rajtam. Jacobon viszont egy lenge takaró volt összvisz, ezért mit sem törődve Edwarddal szereztem még pokrócot, s az egész testét betakargattam. Megsimogattam kipirult arcát, s akkor észleltem, hogy milyen forró a bőre… ez valamilyen farkasos dolog lenne? – tettem fel magamban a kérdést.
Edward torokköszörülése riasztott fel a gondolatmenetemből.
- Igen? – fordultam felé. Próbáltam illedelmes lenni vele, de most nagyon nem akartam, hogy ott legyen. Csak útban volt.
- Nemsoká megyek Bella… csak lenne pár kérdésem – mondta fojtottan, s nekem feltűnt, hogy nem lélegzik.
- Rendben – vontam össze a szemöldökömet. Mit akarhat, ami nem ér rá?
- Megharagudtál rám, igaz? – nézett ki az ablakon keresztül a sötétségbe.
Én is elfordítottam a fejemet, s inkább Jacobot néztem, amint a mellkasa meg-megemelkedik, s visszasüllyed.
- Nem – hazudtam. A gyűlölet, ami pár hete keletkezett bennem, most elpárolgott. De a szerelmem iránta nem tért vissza. – De most azt szeretném, hogy elmenj… - suttogtam kimérten.
- Rendben – súgta vissza. – Szeretlek!
S éreztem, hogy újra eltűnt.
Könnyek kezdtek végiggördülni az arcomon. De mégis miért sírtam – nem tudom.
Egyszerűen csak sírnom kellett. Jól esett.
Jacob viszont dörmögni kezdett.
- Jake? – hüppögtem.
Mordult még egyet, majd kinyíltak mélyen ülő szemei, melyben egészen biztosan láttam a félelmet.
- Bella… mi a baj? – ült fel rögtön, s fejemet a mellkasához húzta.
- Aggódtam érted – szipogtam, és olyan szorosan öleltem, amennyire csak tudtam.
- Nem kéne itt lenned! – tolt el magától.
- De… de én, szeretlek! És tudom! És nem zavar! – kiabáltam könnyeim közepette. Éreztem, hogy a szemem sarkát már csípi a só.
- Komolyan? – nézett mélyen a szemembe. Órákig tudtam volna nézni az arcát… mélybarna szemeit, bronz bőrét, a haját… amit én szégyellek helyette… s mindent, ami csak rajta van.
- Igen! – hüppögtem, s még intenzívebben engedtek utat maguknak a könnyeim az én engedélyem nélkül.
- Gyere ide – vont magához, s elfeküdt.
Cirógatta az arcomat, s csitítgatott, miközben én még mindig sírtam, és a takarót markolásztam nyomoromban. Jake mellkasát már egész nyál- és könnytócsa borította, amikor végre sikerült kicsit lenyugodnom.
- Cullenék… - szipogtam.
- Tessék?
- Visszajöttek. Cullenék itt vannak. Miattuk változtál át – kezdtem el újból hüppögni, s kapkodni a levegőt.
- Szarok a Cullenékre! – nevetett. – Aszódjanak meg a foszladozó koporsójukban…
- Ez nem vicces.
- De ugye nem az van… hogy… megint… izé… beleszere… - dadogta, de én félbeszakítottam.
- Nem! – mondtam határozottan. A könnyeim is elálltak erre a feltételezésre… - Téged szeretlek!
- Én is téged… - puszilt bele a hajamba.
Ez után én kimentem a szobából, hogy Jacob keressen magának valami rongyot, lévén nem mászkálhat mindenhova takaróban.
Bementem a fürdőbe, s megmostam a lángoló arcomat. A szeme teljesen kipirult, a hajam pedig valami ijesztő dologra emlékeztetett. Megfésülködtem, és lementem a konyhába, hogy összedobjak valami ehetőt, mert én nem vagyok hajlandó „csak pizzakrémes pizzát” enni…
De mielőtt nekiláttam volna, még megittam egy fél üveg szénsavas ásványvizet. Hideg volt, és csípte a torkom, de pont ezt imádtam benne.
Vágtam két szelet kenyeret, és megvajaztam-lekvároztam őket. Készítettem magamnak kakaót, s leültem az asztalhoz. Vártam, hogy Jake mikor jön le.
Pár perc múlva hallottam lépteit, de már nem dübörögtek, mint eddig, s nem is lépett rá a nyikorgó lépcsőfokra.
Amikor beért a konyhába kivette a hűtőből a pizza maradványt, s leült mellém.
Nem szóltunk semmit, csak egymásra mosolyogtunk, s elkezdtünk enni.
Mire én az első kenyérrel végeztem ő már befalta a megmaradt fél pizzát, s elégedetten szétterült a székben.
Nekiláttam a második kenyérnek is, s közben a kakaómat iszogattam.
Amikor végeztem Jacob elfojtott egy mosolyt, és letörölte a szám sarkából a lekvár- és vajmaradványokat. Ezután valószínű jobbnak látta, ha elővesz egy szalvétát, és az egész arcomat megtörli.
- Hogy vagy képes összekenni az egész arcodat? – nevetett.
- Őstehetség vagyok – mormoltam, miközben az arcomat törölgette.
Miután eldobta valamerre a szalvétát két keze közé vette az arcomat, s a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Tényleg nem zavar? – kérdezet csukott szemmel.
- Tényleg nem zavar – hunytam le én is a szemem, s vártam, hogy ajkaink találkozzanak.
De amikor már több mint egy perc eltelt, türelmetlen lettem, s elkezdtem csücsöríteni.
Hallottam Jacob fojtott nevetését, s erre kinyitottam a szememet. Az övéi is nyitva voltak.
- Csókolj meg… - suttogtam.
Neki sem kellett több, forró ajkait az enyémekre tapasztotta. Miközben ajkaink egymást becézgették, Jake megragadta a derekamat, s átült velem az ölében az ő székére. Kezeimmel átfogtam a nyakát, s arra ösztönöztem, hogy a testünk még szorosabban egymáshoz tapadjon.
A derekamat ölelte egyik kezével, a másikkal a gerincem vonalát simogatta.
Meghallottam, amint apa autója leparkol a ház előtt, de nem volt kedvem abbahagyni a csókunkat, s láthatólag Jacobnak sem. Így egyszerűen tovább folytattuk.
Nyílt a bejárati ajtó, s hallottam, hogy apa –erőlködések árán – behozza Billyt az előszobába, amin az illető csak nevet.
- Gyenge vén csont – mondta Billy, és hallottam, hogy mosolyog.
- Még egy beszólás, és lelöklek a lépcsőn! – fenyegette Charlie, s szinte láttam összeszűkülő szemeit magam előtt.
A léptek közeledtek felénk, de Jake még mindig csak ölelt magához, s én sem engedtem szorításomból. Halk kuncogást hallottam, ami minden bizonnyal Billy volt.
- Fiatalok – dörmögte apa.
- Mi rosszabb, szerelmes fiatalok – tódított Billy.
- Szerelmes mutáns fiatalok – folytatta apa.
- Elbuktál! Csak az egyik mutáns – mondta Jake apja, s hallottam amint beleboxol apa valamelyik testrészébe.
Ezután Jake kicsit eltartott magától, de az én szemeim még mindig csukva voltak, s nem is szándékoztam kinyitni őket. Kaptam még egy apró puszit, mielőtt apa hangosan megköszörülte a torkát.
- Igen? – fordultam felé.
- Semmi, csak… csak semmi – na, ezt jól megmondta… - Én lefekszek… majd holnap mindent elbeszélünk.
- Oké – bólogatunk Jacobbal.
Jake én apa felvitték az emeletre Billyt, amíg én elmosogattam.
Nagyokat ásítottam közben, és az órára pillantottam. Éjfél múlt már jócskán, így nem csoda, ha kicsit el vagyok fáradva.
Nem vártam meg Jacobot, csak ruhástól bedőltem a kanapéra. Máskor mindig nehezen alszom, de most pár perc alatt elnyomott az álom.
Később már csak azt éreztem, hogy valaki betakar, és puszit nyom az ajkaimra.
***
Másnap, beszélgetésre ébredtem, ami a konyhából szűrődött. Billy, apa és Jake már nagyban reggeliztek. Lefürödtem, felöltöztem, és én is csatlakoztam hozzájuk.
Utána pedig leültünk a nappaliba mindent rendesen átbeszélni.
Kiderültek egyek, s mások.
Jacob vérfarkas, pont úgy, ahogy még három fiú egyelőre a La Pushban. Vagyis
Elméletileg Jake az alfa, de mivel nem ő változott át elsőnek, eddig Sam helyettesítette, most viszont rajta áll a döntés, hogy átvállalja, vagy lepasszolja. Továbbá kiderült, hogy az alakváltók nem öregednek, amíg rendszeresen átváltoznak. De ha felhagynak ezzel, akkor folytatják az öregedést. Ezzel Jacobnak nem igazán kell foglalkoznia, hisz így is úgy fest, mint egy huszonéves…
Délutánig tévéztünk, amikor megcsörrent a telefon. Felálltam, miután láttam, hogy senki sem strapálja magát.
- Igen? – szóltam bele a kagylóba.
- Bella – hallottam meg Edward vágyakozó hangját.
- Edward – dünnyögtem flegmán. – Mit szeretnél?
- Holnap jó lenne, ha találkozhatnánk – mondta halkan.
- Ketten? – kérdeztem.
- Nem. A családom is ott lesz, és szeretném, ha Jacobot is elhoznád… - az utolsó szavakat már csak szűrte a fogai közt. Szinte tudtam, hogy a keze görcsösen ökölbe szorul.
- Rendben – egyeztem bele hidegen. – Hol? Mikor?
- Délelőtt kilenckor, értetek megyek.
- Oké – bólogattam, mintha látna is belőle valamit.
- Örülök, hogy hallhattam a hangod – mondta, s ezzel le is rakta a telefont.
- Én kevésbé – suttogtam a süket kagylóba, és én is leraktam.
Álltam ott még pár percet, mire újra erőt vettem magamon, s visszamentem a fiúkhoz.
Mit akarhat megint Edward? És miért vigyem Jacobot is? Remélem, nem akarja bántani…
Milyen jó lesz látni újra Alice-t, és Emmett-et, és Esme-t, és Carlisle-t, és Jaspher-t és még talán Rosalie-t is. De Alice és Emmett hiányoztak a legjobban.
- Bella?! – kiáltott türelmetlenül apa. Úgy néz ki, elbambultam… - Ki telefonált?
- Öhm… valami biztosító… csak nagyon nehezen akadt le rólam… tudod milyen piócák ezek – hazudtam könnyedén. Mivel apa valószínű nagyon ellenezte volna, hogy találkozzak Edwarddal.
- Ja – bólogatott, és újra a tévébe mélyedt.
Nekitámaszkodtam a pultnak, ő pedig megfogta a derekamat.
- Mit szeretnél? – suttogta a nyakamba, s elkezdte azt puszilgatni.
- Edward volt az… - suttogtam kétségbeesetten.
- Mit akart? – kérdezte Jacob, s én meglepődtem, hogy milyen nyugodt a hangja.
- Találkozni, holnap délelőtt. A családja, meg mi ketten… benne vagy?
- Oké. Bajunk nem eshet – puszilgatott tovább, de hirtelen abbahagyta, és a szemembe nézett. – Mit akarhat?
- Nem tudom…
KOMIIT PLS♥!!!
