28. fejezet

 Sziasztok!

Igen, itt is feléledek! Remélem páran örültök, ugyanis jó kis hosszú fejit hoztam nektek. Bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket :)

Komikat is kérnék szépen, ha már visszatértem, jó?

Puszilok minden kedves olvasót!

Dórii

Szülinap

Belebújtam a számomra világmindenséget jelentő farkasom karjába, és olyan szorosan öleltem, ahogy csak bírtam. Soha többé nem akartam elengedni.

-         Hé, kislány, nyugi! Az egész sulid minket néz – suttogta a fülembe, majd megpuszilta a hajamat, és megpróbálta lefejteni a derekáról a karjaimat. Könnyűszerrel sikerült neki, de azét még így is szorosan követtem.

Jacob odahúzott Cullenék asztalához még egy széket, és leült rá, én pedig odahúztam az enyémet mellé. A kezünk összekulcsolva pihent Jake térdén.

-         Hello – köszönt Cullenéknek Jake.

Ők furcsán néztek, és a többi diák felé biccentették a fejüket.

-         Le lehet kopni! – dörmögte a sok kukkolónak Jacob, mire mindenki elkapta a tekintetét.

-         Hogy jöttél be? – tudakoltam.

-         Az ajtón – mondta lassan Jake, mint aki egy fogyatékoshoz beszél.

-         Jó, de nem jöhetsz ide be!

-         Menjek el? – állt fel, de én gyorsan visszahúztam.

-         Ne! Maradj, kérlek! – hadartam.

-         Nyugi, Bells! – fogta át a vállam, én pedig a mellkasára döntöttem a fejem. Mindig olyan más, ha vele vagyok. A világ rózsaszínbe vált, és az egyetlen hibaforrás az, hogy a járgányom már kicsit rozsdás. Nem tudom, miért érzem ennyire biztonságban magam mellette. Talán a széles válla teszi? Vagy az, ahogyan magához húz? Vagy egyszerűen maga Ő? Igen… az utolsó a legesélyesebb. Jacob számomra gyógyír mindenre. Már valósággal drog. Emlékszem, amikor filccel ráírtam a homlokára, hogy terápiás céllal hordozható. Végül kiderült, hogy nem is alkoholos volt, hisz egy kis szappan lehozta.

A pillantásom Edwardra tévedt.

Fájdalmasan nézett rám, s én nem tudtam, miért csinálja ezt velem. Hisz nem bántom! Vagy mégis?

Tudom, biztosan nagyon rosszul esik neki, hogy én Jacobot szeretem, és ő már nekem nem több mint egy nagyon furcsa barát. Bár néha ezt átlépjük, és átcsapunk ellenségekbe. Tudom, hogy szeret. Vagy valami olyasmi. Bár elég hihetetlen, hogy egy szuper pasi pont egy két ballábas lúzer idegroncsba szeret bele.

Az már kicsit hihetőbb volt, amikor a nyakigláb hosszú hajú őrült kamasz Jacob szeretett bele a depressziós lúzer Bellába. De most már a mi kapcsolatunk is billeg. Mármint Jacob már más… hisz már nem nyakigláb, és baromi jó a haja. Olyan, mint egy adonisz. Én viszont maradtam a régi. Oké, már nem vagyok depressziós, de kétballábas vagyok, lúzer és még mindig idegroncs. Én már sosem leszek normális. Ja… tényleg. Soha nem is voltam az.

-         Ma este gyűlés, jó? – biccentett Jacob Cullenék felé.

-         Éjfélkor a határnál – bólintott rá Edward. Majd a szemével a tömeget kezdte pásztázni, mintha valami baj lenne ott.

-         Van valami? – suttogtam neki.

-         Jacob, vidd a La Push-ba Bellát. Majd Carlisle ad igazolást. Siessetek! – morogta, majd ő is felállt velünk együtt.

Edward átvágott az ebédlőn, és elment valahova, nem láttam.

Én Jake karjába kapaszkodtam, miután intettem a többieknek, és elindultunk az udvar felé. A járdán ott parkolt Jacob motorja. Rögtön megörültem, hogy nem kell egészen a La Push-ig sétálnunk. Bár Jake elvihetett volna farkas alakban, de az ilyen forgalmas, és lakott helyen nagyon veszélyes.

-         Jól vagy? – hajtotta a fejét az enyémre.

-         Boldog szülinapot – suttogtam.

-         Mi? – vonta össze bozontos szemöldökét, mire nekem muszáj volt nevetnem.

-         Ma. Január nyolcadika! A tizenhetedik szülinapod! – magyaráztam.

-         Ja – rázta meg a fejét, hogy kitisztuljon. – Totál elfelejtettem, hogy most egy jó darabig csak egy év lesz a korkülönbség közöttünk – vigyorgott rám.

-         Sőt, ha farkas leszek, nem kell majd számolnunk az éveket…

-         Na, azért azzal még várjunk jó?

-         Oké – bólintottam. – De… én nem vettem neked semmit… - szegtem le a fejem bűntudatosan. Hisz Jake-től még karácsonyi ajándékot is kaptam! Én bezzeg a szülinapjára sem ajándékozok semmit. Milyen barátnő az ilyen? Hát én megmondom: szörnyű.

-         Nekem egyvalami bőven elég.

Féloldalasan mosolygott rám. Ezt a mosolyát nem tudtam félreérteni.

A nyakába kapaszkodtam, és pipiskedtem, hogy ajkaink összeérjenek. Jacob erre úgyszintén pipiskedni kezdett, így lehetetlenség volt felérnem.

-         Hé! – morogtam.

-         Szülinapos vagyok. Azt csinálunk, amit én akarok! – vonta meg a vállát.

-         Szóval homokot eszünk, és ágakat tépkedünk? – vontam fel a szemöldököm.

-         Ha-ha – grimaszolt rám, amiért emlékeztettem a Billy-től hallott kiskori elfoglaltságára. – Ezzel azt akarod mondani, hogy homok van az agyam helyén?

-         Azt nem tudom. De azt tudom, hogy a szíved helyén nem homok van – mosolyodtam el. – Ott az van, aminek lennie kell.

Jake visszamosolygott, majd intett, hogy felszállhatok mögé. Odaadta nekem a saját sisakját, majd miután felvettem szorosan átfogtam a derekát, az övébe kapaszkodtam.

Bő tíz perc múltán már az utolsó kanyarnál jártunk, és Jake is lejjebb vette a tempót, így nem bömbölt már a motor, csak lágyan dorombolt alattunk.

Befordultunk Jacobék utcájába, majd megálltunk a ház mellett. Jake leállította alattunk a motort, és biccentett, hogy leszállhatok. Kicsit megszédültem, mert a nehéz sisak elvitte a fejemet, ráadásul nem tudtam kikapcsolni.

-         Segítesz? – mutattam a csatra, ami az állam alatt volt. A leheletem bepárásította a sisak üvegét.

-         Persze – bólintott, majd miután leszállt a járgányról, letámasztotta, majd egyszerűen kicsatolta és nagy nehezen lehámozta a fejemről a sisakot. Jó volt érezni az arcomon a hűs januári levegőt.

Az idei január olyan furcsa…

Azt hittem, ha már nyáron is hűvösebb az idő, mint bárhol, akkor télen majd jól befagy a fenekem. De egész kellemes az idő néha. Van, amikor jön egy front, de például most is elég volt a pulcsi, nem volt szükségem kabátra. Bár a többiek vettek kabátot…

Jajj!

-         Jake! – sziszegtem.

-         Hm? – karolta át a derekam, és a ház felé kezdtünk menni.

-         Én nem fázom – suttogtam komolyan, és mélyen a szemébe néztem.

-         És ez miért ba… - elakadt a lélegzete. – Mióta? – rázott meg a két vállamnál fogva.

-         Nem is tudom… miután megtudtam, hogy léteznek a farkasok… valahogy ott kezdődött. De nem mindig. Valamikor inog.

A fejemet a mellkasához húzta, s ezzel elhallgattatott. Tudtam, hogy nem akarja, hogy átváltozzak. Én is félek az elsőtől. Pláne, hogy Jacob átváltozása a szemem előtt kezdődött, így tudok róla egyet, s mást.

És tényleg félek.

De tudom, hogy ami utána lesz, az majd kárpótol.

Az örök együttlét Jacobbal. Hogy egy falka leszünk. Hogy tartozni fogok valahova. Hogy lesz valami különleges bennem.

Mindig is azt akartam, hogy legyen valamim, amivel kiugrok a tömegből. Persze nem a rivaldafényt szerettem volna, csak azt, hogy a szűk baráti köröm elismerjen valamiben. És ha farkas leszek, akkor talán ez megvalósul. Lehet, hogy gyorsabb, vagy erősebb leszek a többieknél. Vagy könnyebben változom majd át. Vagy akármi!

-         Erős leszel – suttogta, inkább magának, mintsem nekem. – Gyere, menjünk be.

Egymást ölelve léptünk be a nappaliba, majd én a földre dobtam a táskám. Jacob elfeküdt a kanapén, engem pedig a mellkasára vont.

Csak hallgattuk egymás lélegzetvételét, s elég volt ennyi. Nem volt szükség szavakra, hogy tudjuk, mire gondol a másik. És ez engem örömmel töltött el, hogy egy ilyen jó kapcsolatom van. Két hónappal ez előtt nem érdekelt semmi. Az égvilágon semmire nem dobbant fel a szívem úgy, mintha tényleg élnék, nem pedig csak „alvó állapotban” hagytak volna. Mert úgy hagytak. Zombi lettem. Persze csak képletesen.

-         Billy? – suttogtam, majd kicsit mocorogtam, és végül kivettem a zsebemből a telefonom, mert nyomta a csípőcsontomat, és gondolom Jacobot is.

-         „Tárgyaláson” van. Úgy néz ki nehéz dolog ez az alfa-váltás. Lehet, hogy hagynunk kéne az egészet a francba.

-         Nem! – támasztottam meg az állam a mellkasán, és szúrósan néztem rá. – Már belekezdtél, csináld is végig!

-         Jó, rendben… - sóhajtott, majd az ablakon kezdett kifelé bámulni.

Pár perc csönd után nem bírtam tovább, meg kellett kérdeznem.

-         Sam dühös rád?

-         Ő mindig dühös – tért ki a válasz elől.

-         Na, de most komolyan? Ennyire sokat számít neki a rangja? – ráztam értetlenül a fejem.

-         Ez nem csak egy rang, Bella. Ez az élete. Ő az összetartó, ő az, aki segít a kezdőknek, ő szervezi az őrjáratokat, ő felel minden falkatagért, ő vigyáz a La Push-i emberek nyugalmára – sorolta.

-         Miért érzem úgy, hogy nem is akarsz te nagyon alfa lenni? – néztem a szemébe kérdőn, mire ő elkapta a pillantását, és újból az ablaküvegen túl nézett valahová a fák sűrűjébe.

-         Én szeretnék alfa lenni – mondta színlelt határozottsággal.

-         Fityfenét! – ültem fel rajta, és két kezemmel a mellkasán támaszkodtam. –De akkor miért csinálod? – mosolyogtam szelíden, hátha így meglágyul, és elmond mindent.

Nem válaszolt, csak nézett kifelé hosszú percekig, én pedig hallgattam, és vártam.

Néztem a sűrű, fekete haját, amibe oly szívesen beletúrtam mindig, csókolózás közben. A mélyen ülő szinte fekete szemeit, melyekben mindig elvesztem. Az ajka vonalát, ami csábított, akárhányszor rá vándorolt a tekintetem.

Elkaptam a pillantásom, és inkább az egyik kezemmel az elnyűtt kanapét fogtam meg, hogy ne legyek egész súlyommal Jacobon. Értem, hogy farkas, és nagyon erős, de én sem vagyok tollpihe, ráadásul a hasán ültem, és az az érzésem volt, hogy egy ideje nem vett levegőt.

-         Jake? – suttogtam.

-         Miattad csinálom Bella! – nézett hirtelen a szemembe, mire én ijedtemben elengedtem mindent, és így már tényleg Jake hasán terpeszkedtem.

-         Miattam? – vontam össze a szemöldököm. – Miért?

-         Mert azt gondoltam, hogy ha alfa leszek, azzal bizonyíthatok.

-         Mit akarsz bizonyítani? – értetlenkedtem még mindig.

-         Nézd Bella… - sóhajtott. – Idősebb vagy nálam. Két évvel! Nem akartam elvárni, hogy itt aszalódj, míg én kijárom a gimit. Persze, ha alfa leszek, akkor sem kell megvárnod, csak gondoltam, talán akkor szívesebben vársz rám. És ott van az a vérszopó! Beléd van esve, érted? És én hozzá képest semmi vagyok! Ő egy gazdag ficsúr, kiváló jegyekkel. Mindent képes lenne megadni neked! Én most örülök, ha gatyára futja. Mellettem nem lesz olyan jó életed, mint mellette!

Összeszorította a szemét, majd ökölbe szorított jobb kezével a kanapé oldalába vert, ami így reccsent egyet, de nem történt nagyobb baja.

-         Érted már? – fogta meg az arcom, mire én ijedtemben hátrahőköltem. Jacob ülő helyzetbe harcolta magát alattam. – Érted már, miért csinálom ezt? Nem akarlak elveszíteni! Nem akarom, hogy faképnél hagyj! Én nem akarlak elengedni… soha.

Az első könnyek már végiggördültek felhevült arcomon, és a szám is kezdett lefelé görbülni, majd pár pillanat után csecsemőhöz hasonló bőgést produkáltam.

A szemem beduzzadt, de a könnyektől amúgy sem láttam semmit. Artikulálatlan hablaty hagyta el a számat, miközben Jake csitítgatott, és szorosan megölelt. Összekönnyeztem-nyálaztam a pólóját, és a haját markolásztam, de nem voltam képes megnyugodni.

Miattam akar alfa lenni. Miattam szenved ennyit az egész tanács. Miattam van ez a felfordulás. És Jake attól tart, hogy én hagyom el őt? Soha nem volnék képes ilyesmire, pláne hogy már átéltem… nem is olyan rég.

Jacob a térdhajlatom alá nyúlt az egyik kezével, a másikkal pedig a hátamat ölelte át, miközben én úgy csimpaszkodtam rajta, mint kismajom az anyján. Hallottam, ahogy belöki a szobája ajtaját, majd be is csukja mögöttünk, és végül letesz az ágyra, és szorosan magához húz. Én csak a mellkasába temettem az arcom, hogy ne lássa, milyen borzasztóan festek.

-         Ezért ne sírj, hallod? – dünnyögte, azt hiszem, félig nevetve.

Nem válaszoltam. Nem tudtam válaszolni.

Ne sírjak, amikor énmiattam szenvedteti magát? Ez valami vicc?

Na, jó. Jake annyira nem szenved, de akkor is! Mégis mindent miattam csinál!

A függönyön keresztül láttam a Nap utolsó narancsszín sugarait.

Felültem a pultra, és a fejemet a szekrénynek támasztottam, majd kortyoltam párat a pohárból, amit Jake nyomott a kezembe.

-         Megjött apa. Charlie is vele van… - mondta, miközben a combjaim külső oldalán dobolt.

-         Látszik, hogy sírtam? – suttogtam ijedten.

-         Alig – rázta meg a fejét, majd egy gyors csók erejéig magához húzott, utána pedig leemelt a pultról, és lerakott a linóleumra.

Megfogta a kezem, mire én hálásan rámosolyogtam. Az utolsó korty narancslevet is megittam, majd beleraktam a mosogatóba, és a ruhám ujjával megtöröltem a szám.

-         Jake? Hazajöttem! – kiáltott Billy még a tornácról, majd egy pillanat múlva nyílt az ajtó, és Billy kerekezett be rajta, háta mögött apával. – Á, Bella. Hát te? – nézett rám.

-         Suli után elhozott Jake – füllentettem.

-         Aha – dörmögte apa összeráncolt szemöldökkel.

-         Hogy halad a tanácsnál? – váltott témát Jake, amiért megint hálásan megszorítottam a kezét.

Billy elmesélte, hogy most a múltbéli alfa-cseréket kutatják, hogy ott miképp is történt a folyamat. Az mindenképp biztos, hogy az előző alfának be kell hódolnia az új előtt, hogy az átvehesse a helyét.

Ez mind szép, és jó, de elkezdtem kételkedni abban, hogy Sam hajlandó lesz-e behódolni Jacobnak. Mert ha ez igaz, akkor minden rajta múlik.

Megfürödtem, megmostam a hajamat, és meg is szárítottam, nehogy az éjszaka megfázhassak. Lehet, hogy a farkas-génjeim már hatnak, de attól még megfázhatok, nem? Gőzöm sincs…

Miután elköszöntem apától – még két puszit is kapott -, a szobámban a sötétben várakoztam. Kilenctől fél tizenkettőig.

Hát, talán kicsit korán feküdtem le…

Végül 23:34-kor egy kis kavics koppant az ablakomon. Nem lepett meg, hisz négy teljes perce járkáltam az ablakom előtt fel-alá.

Az külön kérdés volt, hogy miképp keveredek le az emeletről. A lépcsőn nem mehetek le, Charlie lehet, hogy még tévézik, meg ott az a nyikorgó lépcsőfok is.

Marad az ablak?

Felemelő.

-         Jake! Hogy megyek le? – sziszegtem, miután feltoltam az ablakom. Megpróbáltam halk maradni a síri csöndes éjszakában.

-         Az emelet padlószintjénél a házon körbe fut egy kis perem. Arra rá tudsz állni, ha kimászol az ablakon, és szembekerülsz azzal. Utána meg ugorj le, elkaptak! – utasított halkan.

Igen, megszédültem.

Én, és egy icipici perem? Hogy gondolta ezt Jacob? Ismer engem?

-         Nyugi Bella! Ha véletlen leesnél, el foglak kapni – suttogta mosolygós hangon.

-         De Jacob… - nyöszörögtem. Igaz, én hisztiztem ki, hogy mehessek a gyűlésre, de ez akkor nem volt benne a dologban.

-         Ne nyavalyogj! Te akartál jönni!

Na, ezt megkaptam.

Szépen lassan átemeltem a jobb lában az ablakkereten, majd elkezdtem tapogatózni a cipőm orrával a perem után. Lejjebb ereszkedtem, majd még lejjebb, és még lejjebb, és megvolt! A jobb lábam a peremen volt! Jöhetett a bal. Erősen fogtam a párkányt, míg kissé hátradőltem, hogy a másik lábammal is kiérjek a szobámból. Sikerült.

És most ugrás.

-         Mehet? – suttogtam remegő hangon, miután lehúztam annyira az ablakom, hogy éppen csak befért alá a tenyerem, így vissza tudok majd valahogy jutni.

-         Elkaplak! – biztosított, én pedig mély levegőt vettem.

Remegett a kezem, ráadásul izzadt is.

Végül nem tudom, hogy lecsúszott-e a párkányról, vagy én engedtem el, mindenesetre zuhanni kezdtem. És vártam, mikor érek a forró karok közé.

*mit szóltok? elég hosszú? kérlek, írjátok meg a véleményeteket! nagyon jól esne!*

27. fejezet

Sziasztok!

Megint késtem, tudok róla. Bocsi megint, de nyár van, be vagyok zsúfolva.

Most majd sokáig nem lesz friss, mert nyaralni leszek. Olyan aug. 10-előtt ne várjatok semmit.

Puszi,

Dóri 

Korep

A délelőtt az iskolában aránylag jól telt, nem volt semmi baj. Ebédnél Alice odaült hozzánk, és bemutattam őt Claire-nek, aki ha még jól tudom, nem találkozott Alice-el. Mivel Claire „lányosabb”, mint én, ők nagyon jó hangulatban elbeszélgettek, míg én az ebédemet ettem. Néhányszor hátrapillantottam a Cullen-asztal felé, de ők nem néztek ide. Nem is baj.

Suli után Alice hazahozott, és még kicsit maradt, amíg Jake meg nem jött. Addig beszélgettünk, meg előszedtem a tavalyi könyveimet és jegyzeteimet. Sok jegyzetet megtartottam, hogy ha később szükségem lenne rájuk, ne a könyvekben kelljen órákig keresgélnem, hanem ott vannak az összefoglaló kis jegyzetlapjaim. És jól is jöttek.

Három órakor csengettek, és én gyorsan lefutottam a lépcsőn egyenesen az előszobaajtóhoz, és ha egy picit nagyobb a lendületem, nekimegyek az ajtónak fejjel. De sikerült megállnom, és mosolyogva kinyitnom.

Jacob kint állt, hátán az elnyűtt iskolatáskájával, és rám mosolygott. Kicsit az arcomba csapott a hideg szél, de már megszoktam az időjárást.

-         Szia Jake – vigyorogtam, és kitártam az ajtót, hogy jöjjön beljebb.

-         Szia Bells – mosolygott még mindig, majd lehajolt és gyorsan megcsókolt.

Becsuktam utána az ajtót, és épp akkor ért mellém Alice is. Elköszöntünk egymástól, majd ő elment az autójával, míg mi bementünk a nappaliba, és Jake elővette a könyveit meg a füzeteit.

-         Nos, miből vagy a leggyengébb? – ültem le törökülésben a szőnyegre, és elkezdtem nézegetni a gyűrött füzeteit.

-         Kémia, matek, fizika… - ciccegett.

-         Akkor az általános – mosolyogtam rá, míg ő is leült mellém. – Mi megy a legjobban?

-         Biosz. Most épp. Meg a latin is oké, az angol megyeget. Igazából, fizikából meg a többiből is csak az van, hogy inog a hármasom.

-         Akkor hármas-négyesig kell feltornázzalak?

-         Hát, jó lenne – mászott közelebb, és még egyszer rányomta az ajkait az enyémekre, de én már perc után eltoltam magamtól. – Oké, előbb tanulás!

-         Én is így gondolom – döntöttem oldalra a fejem.

Megcsináltattam Jacobbal az írásbeli házit, miközben én is a sajátommal küszködtem. Majd odaadtam neki a jegyzeteimet, hogy próbálja meg legalább felületesen megtanulni őket, míg én még a saját leckémet csináltam.

Jake néha megkérdezte, hogy oda milyen betűt írtam, meg az most mi is? Hát igen, kicsit macskakaparásos az írásom, de szerintem nem vészes.

Egészen hat óráig kérdezgettem, meg magyaráztam azt, amire emlékeztem. Nem mondom, hogy Jacob reménytelen eset, csak kicsit hajtani kell. De mondtam neki, hogy ha az elkövetkezendő hétben nem kap ki, vagy nem ír hármasnál rosszabb dolgozatot, akkor kap egy meglepetést.

Már csak azért aggódom, hogy mit találok ki meglepetés gyanánt, mert, hogy őszinte legyek, gőzöm sincs, minek örülne nagyon.

De azt majd később megoldom, van időm még rágódni rajta, plusz Alice tanácsát is kikérhetem holnap.

Fél hétkor már össze is pakoltunk, én meg közben elővettem, és megmelegítettem a marhasültet, mag még csináltam mellé uborkasalátát. Jacob felhívta Billy-t, hogy itt vacsorázik, de olyan nyolc körül már otthon lesz, ne aggódjon. Nemsoká Charlie is megjött, és örömmel konstatálta, hogy Jacobot korrepetálom. Szerinte így „egészséges a kapcsolatunk”, mert a kötelességeinket is teljesítjük, de közben egymás közelében is lehetünk. Vagy valami ilyesmit motyogott össze.

Vacsora után a fiúk kicsit még beültek a nappaliba tévézni, míg én elmosogattam a tányérokat és az evőeszközöket, majd megsikáltam a mosogatót, mert az utóbbi időben elhanyagoltam a takarítást. Végül még egy mosást is beraktam, és utána mentem csak le a nappaliba, de akkor Jake már indulni is készült.

-         Szia, Bella, köszi, a korepet – mosolygott, majd ajkait rányomta az enyémekre, miközben a csípőmnél fogva közelebb volt magához. Én is beletúrtam a dús hajába. De ezt Charlie nem bírta sokáig, torokköszörülésbe kezdett, hogy végre észrevegyük, hogy ő is itt van.

-         Péntek? – kérdeztem, utalva a következő korrepetálás alkalmára.

-         Inkább csütörtök. Pénteken én vagyok a soros. Tudod, nem könnyű az alfát lecserélni. A tanács is kell hozzá, és mivel még sosem került ilyenre sor, így kicsit macerás lesz, mert egyelőre gőzünk sincs, hogy mit csináljunk.

-         Ja, oké. Akkor csütörtök három óra. Szia Jake, üdvözlöm Billy-t.

-         Oké, megmondom, hello Charlie!

Apa csak dörmögött, majd visszament a nappaliba a tévé elé.

Én felszaladtam, vettem egy forró zuhanyt – az mindig olyan, mintha Jake a karjai közt tartana -, fogat mostam, és pizsiben lementem még apához elköszönni, majd a szobámban elpakoltam a holnapi napra, és befeküdtem az ágyamba.

Nem mondom, hogy hamar elnyomott az álom. Egy ideig szenvedtem, de miután az eső elkezdett kopogni a tetőn és az ablakon, elálmosodtam. Az eső mindig nyugtató hatást gyakorol rám. Már annyira megszoktam, hogy ha nem esne, nagyon hiányozna az életemből.

Reggel megcsináltam a mindennapi teendőimet. Charlie az újságot olvasgatta, majd elment dolgozni. Én is nemsoká indultam.

Kilépve az ajtón láttam, hogy az esőzés nagy pocsolyákat hagyott maga után, amiken néhol vékony jégréteg termett. Igen, még hideg volt, mínusz fokok.

De hát csak január van, mit vártam Forksban? Ezt. Várjunk… hányadika is van? Te jó ég… holnap után itt van Jacob szülinapja, nekem meg úgy kiment a fejemből, hogy csak, na!

Beindítottam az imádott járgányomat, és az iskola felé hajtottam. Leparkoltam egy szabad helyre, és a szememmel rögtön Alice-t kerestem, akit viszont nem találtam. Talán ma napos idő jósoltak? Kétlem. Olyan tömör felhőzet van fölöttünk, hogy csak lézerkarddal lehetne átvágni rajtuk, vagy mérgezett pengével. A napnak szerintem egyik sincs…

Bementem az órámra, és elfoglaltam a helyemet, majd azon törtem a fejem, hogy vajon mi legyen a meglepetés Jacobnak. Atya Isten!

És hol van most Alice, hogy segítsen nekem? Ááá! Ordibálni tudtam volna!

Még óra kezdése előtt megnéztem a telefonomban, hogy nem jött-e valami SMS-de nem. Végül én írtam Alicenek, hogy hol a francban van, nagyon nagy szükségem van rá most?!

A napot végigszenvedtem, és folyton azon törtem magam, hogy mégis mi a francot vegyek Jake-nek. Szerelős cuccot nem akarok, mert ki tudja, hogy melyik mire való? Olvasni kétlem, hogy olvasna, más meg nem is jutott eszembe.

Alice ebédszünetben jelent meg, addig színét sem láttam. Akkor kicsit megkönnyebbültem, de igazából csak odarohant hozzám, hogy megmondja, most sietnie kell, de majd este benéz, és akkor elmondhatom, hogy mi olyan sürgős nekem.

De mi lehet Alice-el? Van valami baj? Meghalt valaki? Vámpír járt megint a rezervátumban, vagy a jövőben történik majd valami?

Így még jobban ideges voltam hazafelé menet. Megcsináltam a konyhában az írásbelit, közben pedig vacsorát készítettem Charlie-nak, ami majdnem odaégett, mert lekötött a tollam végének rágása.

Megcsináltam a házim, a szóbelibe pedig beleolvastam, de nem sok információ maradt meg. Ó, bakker!

Este Charlie is észrevette, hogy valami nincs rendjén velem, én meg elmondtam, hogy mindjárt itt van Jake szülinapja, meg hogy Alice eltűnt, és nem tudom, mi van vele, meg mindent összezagyváltam neki.

-         Alice-ért aggódom. Vasárnap is azért nem engedtem haza, mert van ez a nomád vándorló csapat, akik a bulin is megtámadtak titeket. Alice pedig egyedül nem biztos, hogy képes velük elbánni. Képességeik vannak. Ki tudják játszani őt.

-         Én is féltem őt – bólogattam.

Jacob hét után kicsivel felhívott, én pedig próbáltam lazán beszélgetni vele. Valószínű fáradt volt, így nem nagyon figyelt a hangvételemre, szerencsére.

Fél kilenckor már az ágyamban ülve olvastam. Most még a könyv sem kötött le. Alice-re volt szükségem, ő pedig még nem volt sehol! A francba!

-         Bella – suttogta egy hang, mire én elejtettem a könyvemet, és felpattantam, majd odaszaladtam hozzá.

-         Alice! Azt hittem, valami bajod esett.

-         Bella, nagy baj van – suttogta, majd, mint aki agyhalott, egyszerűen üvegszemekkel révedt a semmibe. Látomása volt.

-         Alice! Alice mit látsz? – faggattam.

-         A Volturi… tudják… tudnak róluk… a nomád nem is nomád… - motyogta, majd hírtelen rám szegeződött e tekintete.

-         Pontosan mit láttál?

-         Egy Volturi tag nomádnak álcázta magát. Ők támadtak meg titeket, és most információkat adott le a Volturinak. Tudják, hogy vannak farkasok! El fognak jönni! – kiáltotta ijedten. – Hogy nem láttam ezt eddig? Biztosan nagyon nagy titokban készültek, de akkor is látnom kellett volna! – fel és alá járkált a szobámban, majd elővette a mobilját, és valószínű Edward-dal beszélt. Neki is elmondott mindent, bár lehet, hogy ő már tudta. – Mennem kell, Bella. Holnap iskolában beszélünk, addig ki ne lépj a házból. Érted jövök – hadarta, majd eltűnt, engem pedig magamra hagyott.

Órák múlva is az ágyamban forogtam, nyöszörögtem és szenvedtem.

Végül felültem, és bekapcsoltam a hifimet, majd csatlakoztattam a fülhallgatóm, és éjfélig zenét hallgattam rajta. Kissé megnyugtatott. De csak kissé.

Annyira aggódtam az egész környék miatt, hogy az már beteges.

Próbáltam összefüggéseket keresni. De végül elaludtam, és reggel arra keltem, hogy a jeges eső veri az ablakomat. Hurrá.

Siettem, mert kicsit elaludtam. Charlie már elment, és Alice is bármelyik percben megérkezhetett. Röptében ettem, közben pedig még a zoknimat húztam.

De amikor Alice megérkezett, pont kész lettem, és már csak bezártam a házat, és bepattantam mellé. Köszöntünk egymásnak, de mindketten idegesek voltunk.

-         Este még beszéltünk a falkával a határon, szóval Jacob már tudja. Nagyon aggódik érted, de megmondtam neki, hogy én, nem hagylak egyedül, nyugodjon meg.

-         Köszi, Alice – mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára.

Ma még zene sem szólt, valószínű Alice agyára ment a rádió. Nem is csodálom.

Az iskola előtt Edwardék álltak mereven, és minket vártak. Megint feszült, ideges arccal léptem oda hozzájuk, de most Rosalie és Edward meglehetősen kedvesen néztek rám.

Köszöntünk egymásnak, majd Alice vázolta a lényeget.

-         A Volturi még nem tűzött ki napot, de most úgy áll a dolog, hogy február közepére tervezik a látogatást. Fel kell készülnünk akár egy harcra is, mivel nem tudjuk, mit szólnak pontosan a farkasokhoz. Tudjátok, hogy Caius vérfarkas-ellenes.

-         De ők nem vérfarkasok! Nem a Hold gyermekei! – morogta Edward.

-         Tudom, de Caius-t nagyon nehéz lesz meggyőzni erről, és biztosan azzal a szándékkal jönnek, hogy csatázzanak velünk, és elpusztítsák kihaltnak vélt ősi ellenségeiket.

-         Jacobék nem vérfarkasok? – akadtam meg.

-         Nem, ők csak alakváltók. Akát szöcskévé is változhatnának – közölte Edward. Kedvesen, megértően nézett rám, és mintha aggódott is volna értem. Jó ideje ez volt a legkedvesebb gesztusa, amit felém tett. Én csak bólintottam, és megeresztettem egy halovány félmosolyt.

Alice még beszélt, de nemsoká becsengettek, így mennünk kellett az óráinkra.

Végig csak a füzetembe jegyzetelgettem, meg firkáltam. Semmi értelmeset nem csináltam láthatólag. Belül viszont folyamatosan a fejemet törtem Most már az ajándék volt a legkisebb problémám, ami csak akadt.

Ebédnél odaültem Cullen-ékhez, és tovább folytattuk az eszmecserét. Alice-nak kémiaórán volt egy látomása. Igaza volt. Caius nem tisztázni jön a dolgokat, hanem támadni. Caius meg akar minket támadni!

Edward egy idő után mellém ült, gondolom kívülről tudta, mit akar Alice mondani. Engem viszont levert a víz.

-         Bella – szólt.

-         Hm? – fordultam felé.

Emlékszem, legutóbb még bemutattam neki, most meg ő néz rám bocsánatkérően.

-         Sajnálom, ahogyan viselkedtem. Nem voltam eszemnél…

-         Semmi baj, megesik – legyintettem, és tovább doboltam az ujjaimmal a térdemen, mígnem Edward ráhelyezte hűs kezét az enyémre.

-         Tudom, hogy nagyon aggódsz Jacob miatt.

-         Mi az, hogy! – tódítottam.

-         Meg fogunk próbálkozni a magyarázkodással, de semmi sem biztos. Caius-t nem lehet eltéríteni az akaratától. Ráadásul a Volturiban szinte az összes vámpírnak képessége van. Csak reméljük, hogy nem kerül sor harcra…

Bólintottam.

Ez volt, a legésszerűbb dolog. Megpróbáljuk őket meggyőzni.

Meg kell próbálnunk!

*pillarebegtetés a komik érdekében*

26. fejezet

Sziasztok!

nos, tudom, egy rakatot késtem, meg ez sem nagy szám, de a hetem télleg bazira zsúfolt, szal' nagy sorry  *szépen.néz*
jó olvasást, és kérek lécci komikat!!!
Puszilok mindenkit!
DorCsa ♥♥♥

Próba

Ijedten néztem Jacobra, aki összevonta a szemöldökét.

-         Telefon Bella! – kiáltott ki Charlie. Jajj. Mintha nem vettem volna észre.

Felvettem, és beleszólni sem volt időm.

-         Ó istenem! Jól vagy? Nem fáj semmid? Miért nem hívtál eddig? El sem tudod képzelni, hogy aggódtam! Szólalj már meg!

-         Szia, Alice… - nyögtem ki nevetve.

Hirtelen annyira megnyugodtam. Már azt hittem, Edward keres.

-         Ó Bella… hála az égnek!

-         Hála Jacobnak. Ő mentett meg – javítottam ki kelletlenül, mire Alice csak nevetett és helyeselt.

Fél órás csacsogás után megegyeztünk, hogy holnap délután egykor elém jön, és tartunk egy csajos napot. Csak ketten.

Mondhatom, Jacob nem rajongott az ötletért, de végül belement.

Másnap pontosan egy órakor fékezett le előttünk egy piros sportkocsi, Rosalie autója. DE szerencsére csak Alice ült benne. Az ablakból intettem neki, és miután elköszöntem Charlie-tól, mér szaladtam is, és bevágódtam az anyósülésre barátnőm mellé, aki rögvest hideg karjai közé zárt.

Oly rég nem láttam…

Jó, nem változott semmit, de azért nagyon hiányzott nekem.

Az utat, Port Angelesig végigbeszéltük egymás szavába vágva. Elmesélt mindent abból az időszakból, amikor távol voltak, meg hogy miért jöttek vissza, és mindent mást is.

Én is elmondtam, hogy hogyan jöttem össze Jacobbal, és hogy milyen aranyos, meg mennyire szeretem, meg jobban hozzám való, mint Edward.

Alice-ben az a jó, hogy megért engem. Nem állt a fogadott bátyja oldalára, hogy megvédje. Szerinte is Edward hibája volt az egész. Ő is be van rágva rá, amiért először is nem tudott tőlem elköszönni, másodszor pedig hogy egyszerűen ilyen!

Ezért Alice a legjobb barátnő a világon!

Nagyon jól elvoltunk az úton. A rádióból vidám, csajos dalok szóltak, mi meg csak csacsogtunk.

Végül elértünk a péntek estéhez is, ami azért már lehangolóbb volt. Bár mondtam neki, hogy engem nem nagyon zavart, hisz mióta Jacob bevésődése vagyok, nincs sok dolog, ami elrontja a kedvem. Na, jó… azon az estén éppen ramaty állapotomban voltam, az kivétel volt. De amúgy boldogabb vagyok, mint valaha.

Aztán kérdezte, hogy szerintem Jake képes lenn-e megbarátkozni vele, hisz legjobb barátnők vagyunk, Jacob meg mégis csak a fiúm, így valahogy nekik is jóban kéne lenniük. Alice könnyen megkedveli szerintem Jacobot, és miután Jake is felenged, nem lesz velük baj. Remélem.

Port Angelesben rögtön a boltokat rohamoztuk meg. Vagyis csak Alice, de mivel a csuklómra bilincsként fonódott a keze, így én is mentem utána.

Annyira boldog voltam!

Bár abban nem voltam biztos, hogy tudja-e a géneimet.

-         Alice?

-         Hm? – kérdezte. – Ez tetszik? Mert jól áll neked a kék!

-         Aha… majd felpróbálom. Izé… a géneim… -bagadoztam.

-         Mi van velük? – nézet egy újabb mélyen kivágott felsőt, majd elém tartotta.

-         Tudsz róluk? A farkas-géneimről? – vetem suttogóra.

-         Igen, mondta Carlisle – felelte könnyelműen, majd tovább nézelődött. – Pedig valahol itt kell lennie… - motyogott magában, én pedig csak álltam bénán.

-         Nem is zavar?

-         Miért zavarna. Barátnők vagyunk. Meg fogom szokni az… illatod – mosolygott rám bíztatóan, mire én szorosan megöleltem.

-         Köszönöm.

-         Szívesen Bella. Bármikor.

Hát igen… így telt a délutánunk első fele.

Alice valóságos gardrób-újíást tervezett be nekem, miszerint vagy három éve nincs új göncöm, és ez borzasztó tény. Én csak bólogattam, mintha egyetértenék. Miért nem jók a kényelmes, régi farmereim?

A sok-sok ruhaüzlet után beültünk egy kávézóba, mert megéheztem. Rendeltünk sütit (mármint nekem) és rostos levet, közben pedig nevetgéltünk. Köztünk semmi sem változott meg… vagy talán igen. Sokkal jobb barátnők lettünk.

A süti majszolása közben ugrott be valami. A próba.

Hogy átváltoznék-e egy vámpír közelében.

-         Én, amúgy mikor fogsz átváltozni? – trafált bele a gondolataimba Alice.

-         Hát… úgy néz ki egy vámpírra nem reagálok – mosolyogtam rá. – Ez volt az első próba.

-         Próba? Hogy bírod-e a közelemben – nevetett fel, mire én bólintottam.

-         Jake szerint talán jobb lenne, ha miattatok változnék át, nem pedig valami nomád csapat miatt, mert amikor hirtelenjében jön az átváltozás, az bazira szar.

-         Mikor szoktál te rá a bazi, baszki, szar szavakra? – vonta fel a szemöldökét.

-         Novemberben – feleltem.

Erre mindketten elnevettük magunkat, pedig igazából semmi vicces nem volt. Nem baj.

Alicenek meséltem még az elméletekről, meg hogy Jake alfa lesz, meg hogy Sam milyen bunkó, meg úgy összességében mindenről. Ő csak mosolyogva hallgatott.

Este nyolckor kerültem haza, de még Alice beszélt Charlieval. Igen… Charlie legalább őt kedveli. Bár őt nagyon. Tudnám miért…

Mert szép. Okos. Kedves. Szeretnivaló.

Na, jó, hagyjuk.

Lefürödtem, majd úgy döntöttem, hogy nem vacsorázok már (nem kéne több kilót még magamra pakolnom, ha lehetséges…) így fogat mostam, és pizsiben mentem a szobámba, ahol Alice feküdt az ágyamon.

-         Nem vagyok biztos benne, hogy minden befér a szekrényembe… - mosolyogtam, majd kinyitottam a szekrényt, és elkezdtem méregetni, hogy vajon mennyi marad kint.

-         Régi cuccokat kidobálni! Csak a nagyon kedvencek maradnak! – tapsolt kettőt Alice.

Még jó, hogy délelőtt végeztem a tanulással, így most simán tudtunk tízig rámolni, és Linkin Parkot hallgatni (azt, amit még Phil adott egyszer szülinapomra).

Bár Alice inkább csajos zenére gondolt, de nem nyavalygott. Én csendesen énekeltem, ő pedig sorra szedte ki a ruháimat, és kérdezte, hogy ettől megvállunk-e.

Persze, hogy mindenre dehogy is volt a válaszom. De végül csak belementem a nagyon régi darabok kiselejtezésébe annak érdekében, hogy az újak elférjenek.

Végül arra jutottunk, hogy a régi cuccaim közül két gatya, és egy póló maradt, a többi mind megy felajánlásra a rászorulóknak.

Tíz körül Alice lement Charlie-hoz köszöni, de pár perc múlva visszajött.

-         Charlie félt, hogy bajom esik a sötétben. Itt „alszom”! – mosolygott rám, aki már félálomban voltam.

-         Elférsz? – paskoltam meg az ágyamat, mire ő csak bólintott, és befeküdt mellém.

-         Jó éjt, Alice – ásítottam.

-         Jó éjt, Bella – mondta, majd megsimította a hajamat.

Erre aludtam volna el. Vagyis el is aludtam, csak olyan pár óra múlva halk vitára keltem. Először csak próbáltam kipislogni a szememből az álmosságot, majd körülnéztem.

Jacob az ablakban állt. Félmeztelenül.

Alice pedig előtte.

Vitatkoztak.

-         Ha? – nyögtem, mire mindketten odajöttek hozzám.

-         Bocsi, hogy felkeltettünk – húzta el a száját Jake, majd nyomott egy gyors csókot a homlokomra.

-         Nem baj – ásítottam. – Mi a vita tárgya?

-         Már semmi – mosolygott rám Alice, de én nem vettem be.

-         Jake?

Erre Alice oldalba bökte szerelmem.

-         Semmi. Vagyis…

-         Egyességet kötöttünk. Jóban leszünk – fejezte be helyette barátnőm a mondatot, mire én csak elmosolyodtam. Ezt értem teszik? De aranyosak!

-         Ölelés! Csoportos! – térdeltem fel, és kitártam a karjaimat.

Ők először egymásra néztek, majd rám.

Végül az ölelés elég furcsán sikeredett.

Jacob a bal karomat ölelte, Alice a jobbat. Végül is, sok kicsi sokra megy. Kell még ezt gyakorolni!

Miközben Alice Jacobnak ecsetelte a napunkat (sok-sok, nem, nem bántottam!, nem, nem változott át!-tal…) én újra bealudtam.

És már csak reggel keltem fel. Alice nem volt sehol, de az ablakom nyitva volt. Gondolom hazament átöltözni. Nehogy már két teljes napig rajta legyen egy ruha! Ilyen elképzelni is bűn! Na persze…

Én megcsináltam a reggeli teendőimet, majd lementem a konyhába reggelizni. Apa már nem volt otthon, biztosan dolgozni ment.

Pár perc múlva Alice is megérkezett, és leült mellém.

-         Látom, élsz. Jacob is egyben van? – hecceltem, mire rám nyújtotta a nyelvét.

-         Igen – húzta ki magát, de pár pillanat múlva elmosolyodott, és mesélni kezdett.

Egész éjjel beszéltek. Ez jó, meg minden, de Jacob tuti hullafáradt, és így hogy megy suliba?

Nem is figyeltem Alice-ra, csak ezen kattogott az agyam, majd írtam egy sms-t Jakenek.

„Mész suliba??”

Nemsoká válasz is jött.

„Aha. Megígértem. De délután mehetek korep?”

„oks. 3ra gyere. Szeretlek”

„Én is.”

-         Aranyos – szólalt meg Alice, akit eddig észre sem vetem, hogy felém tornyosul, és a mobilom kijelzőjét nézi.

-         Szeretem – mosolyogtam.

-         Tudom – sóhajtott. – Azt hiszem, menni fog a barátkozás.

-         Hurrá! – vigyorogtam.

Alice elvitt suliba, és oda úton is végig zene ment. Mi meg hamisan énekeltünk… vagyis csak én. Mindegy. Alice szép hangját elnyomta az enyém. Amiről senki sem feltételezi, hogy szép. Nem baj.

Amikor odaértük, leparkolt, én pedig kiszálltam. Egymás mellett csacsogva-mosolyogva vettük célul az ajtót, de elállták az utunkat.

Az összes többi Cullen gyerek gyilkosan meredt ránk.

Na, jó… Emmett csak rám kacsintott, Jasper pedig megeresztett egy halvány mosolyt. De Edward és Rosalie pillantása mindent vitt. Megfagyott bennem a vér. Totál beparáztam.

De csak nem vernek meg? Nem olyanok azért.

-         Sziasztok – suttogtam, míg Jasper odajött Alice-hez, és nyomott az arcára egy puszit.

-         Én nem bírom tovább – morogta Emmett, és pillanatok alatt már a karjaiban pörgetett, én pedig csak nevettem.

-         Hiányoztam?

-         Az nem kifejezés! – vágta rá, amikor végre letett. Kicsit megszédültem, de sikerült megállnom.

Viszont Edward és Rosalie arca még mindig kifejezéstelen maradt, de valahogy lerítt róluk az utálat… és a keserűség. Egy pillanatra összeszorult a szívem, majd felengedtem. Minek sajnálom? Ami Edward hibája, az az övé, Rosalie meg sosem kedvelt, szóval ennyi.

-         Megyek órára – suttogtam, és Edwardra pillantottam, miszerint a francba is, engedjen már el!

-         Hazaviszlek majd, oké? – kérdezte Alice, én pedig csak bólintottam, és olyan dühösen meredtem Edwardra, amennyire csak tőlem tellett.

-         Elmehetnék? – morogtam, mire ő készségesen odébb állt.

-         Szívesen – motyogta lenézően utánam, mire én megfordultam és… És bemutattam neki.

Utálom. Tényleg.

*komiit! plííz! nagyon szépen nézem a monitort!*

25. fejezet

Sziasztok!

nos... úgy látom, ha nem szólítalak fel benneteket, megragadunk a 4 kominál, ugye? xĐ

pedig tudom, hogy többre is képesek lennétek!

szóval ez egy újabb felszólítás, miszerint hajrá a komikkal!

Puszi,

DorCsa

Boldog szombat

Nyugat felé tartott, neki a Csendes-óceán északi részének. Sikerült megszöknie, bár ideiglenes társai mind odavesztek. De neki ez nem számított.

Amint megfelelő helyet talált, belevetette magát a hideg vízbe.

Jobban tette volna, ha keletnek indul, de akkor át kellett volna vágnia az Olympic-félszigeten, ami viszont most számára nagyon veszélyesnek bizonyult. Így inkább Ázsiát megkerülve úszik el Európába. Vissza, a Volturihoz.

Bella

Charlie hazament, és magával vitte Billy-t is, mert szombat van, és este úgyis meccs lesz. Mi Jacobbal maradtunk ketten a házban.

A konyhaasztalnál ültem, és a reggeli vajas kenyeremet majszoltam kakaóval, míg Jake a húsz tojásból készült rántottáját falta mellettem. Tényleg állati nagy az étvágya a farkasoknak.

Felnéztem a faliórára: már elmúlt tíz óra.

Amikor befejeztem a reggelit, elmosogattam, és visszaültem Jake mellé, aki viszont még mindig habzsolt.

-         Szeretlek – suttogtam, mire ő lerakta a villáját, gyorsan lenyelte a szájában lévő falatot, majd két keze közé vette az arcomat.

-         Tudod jól, hogy én is téged – suttogta, mélyen a szemembe nézve, majd rántotta ízű ajkait rátapasztotta az enyémre, s azok együttes tánca vágtak. Nyelve hamar bebocsátást kért, s meg is kapta. Az ujjaim a hajába szántottak, a másik kezemmel pedig erősen megfogtam a tarkóját, s még közelebb vontam magamhoz.

Hirtelen lecsúsztak a kezei a derekamra, s akkor furcsán sötét lett minden. Beborult az ég.

-         Zuhi lesz – motyogta bele a csókunkba, majd eltartott magától. – Várj!

Közbeszaladt a házban, s mindenütt besötételt. Közben már hallottam is, ahogy az esőcseppek a ház tetejét ostromolják, s pár perc múlva már az ég dörgött, villámlott, s az esőcseppek vadul kopogtak az ablakon, mint akik minden áron be akarnak törni.

Miután Jake végzett mindenhol, a házban teljes homály lett.

Forró kezek tapadtak a combomra, s nemsoká könnyedén felkaptak. Én Jacob dereka közé csavartam a lábaimat, és a karommal is átfontam a nyakát.

Ő megindult velem, de a sötétben nem láttunk valami sokat, így a hátam nemsoká falnak ütközött, s Jacob nekem préselte a testét.

-         Ne… csütörtök óta nem fürödtem – motyogtam, bár elég elhaló ellenvetés volt.

-         Én sem… - nevetett, majd a fürdőszoba felé kezdett vinni, ha jól láttam, s igen, jól. Bent nem kapcsolt villanyt, csak becsukta az ajtót, s megnyitotta a zuhanyt.

Ruhástól beálltunk alá, majd lerakott a zuhanytálcára.

Én rámosolyogtam, és kezdtem kicipzárazni a pulcsim, majd könnyedén eldobtam valamerre. Végig Jake szemeibe néztem.

Ő is vetkőzni kezdett. Levette a pólóját, majd az enyém levételében is segédkezett.

Már mindenünk átázott, de én így is jól éreztem magamat. Hisz vele voltam, kell ennél több?

Azon kaptam magam, hogy fehérneműben ölelkezünk, és csókolózunk. Igen… Jacobbal szárnyakra kap az idő.

Egy hirtelen mozdulattal megszabadított a melltartómtól, majd hevesen csókolni kezdett, s közben vizes testem a hideg csempefalhoz préselődött, Jacobé pedig hozzám.

Átkaroltam a nyakát egyik kezemmel, míg a másik végigfutott a gerince vonalán, s a csípőjéhez érve kezdtem megszabadítani az utolsó textiltől is.

Eközben ő ugyanígy tett, s immár meztelenül álltunk a langyos víz alatt.

A testem fel volt hevülve… kívántam.

-         Van nálad…? – nyögtem bele egy csókunkba, amikor észrevettem, hogy férfiassága sürgetőn hozzáér a combomhoz.

-         A szobámban – s ezzel fel is kapott. Gyorsan elzárta a vizet.

Nem érdekelt minket, hogy tőlünk tiszta víz lesz minden, egymással voltunk elfoglalva.

Valósággal berontottunk Jacob sötét szobájába, s ő lerakott engem az ágyra, majd az asztala fiókjában kezdett el kutakodni.

Valószínű meg is találta, mert nemsokára valami szakadást hallottam, és mellettem is volt. Jacob nem egy totojázós fajta.

Felém tornyosult, s közben ajkai újból megtalálták az enyémeket.

Szerelmem meztelen mellkasán pihentettem a fejem, míg ő a fedetlen gerincem vonalát cirógatta.

Nyomtam pár puszit a felsőtestére, majd felfelé haladtam a nyaka irányába, s miután azzal is végeztem, körbepuszilgattam az ajkait, de azokhoz direkt nem értem.

-         Mit vétettem ellened, hogy így büntetsz? – kérdezte szónokló hangnemben, s én halkan felkuncogtam.

-         Elraboltad a szívemet – feleltem suttogva, és még jobban hozzábújtam.

-         És már nem is fogom visszaadni. Te vagy a lenyomatom. Innestől nem szabadulsz tőlem…

Még jó ideig fekve maradtunk, energiát gyűjtöttünk.

Majd én vettem hamarabb erőt magamon, s testem köré csavarva a paplant, felültem.

-         Elállt a vihar…

Jake nem felelt, csak széthúzta az ablakon a sötétítőt, így beáradt a gyenge napfény a szobába.

Én felálltam, majd visszafordultam, és Jacob testét kezdtem nézni, majd elmosolyodtam, és kinyitottam az ajtót. Kimentem a nappaliba, és széthúztam a függönyt kicsit, hogy kinézzek erre is, de rögvest visszahúztam

Láttam az ablakon keresztül, hogy a falka közeledik a ház felé.

-         A falka! Jönnek… - kiáltottam, mire Jake is egy-kettőre kiszaladt a szobából, egy szál semmiben – na, ez nálam gondolhatjátok, mit váltott ki. – A ruhám vizes!

-         Adok valamit.

S ezzel megragadta a karomat, és a szobájába kezdett visszahúzni.

Felnyitotta gyorsan a szekrényt, s miközben magára rángatott egy boxert, keresett nekem valami ruhát.

Végül az lett, hogy én is kaptam egy boxert, és egy levágott szárú farmert (hozzá övet) meg térdig érő pulcsit. Melltartó nem akadt… és a bugyit a boxer helyettesítette.

Jacob még magára rángatott egy gatyát, meg egy fehér atlétát.

A hajam is vizes volt, de már a tapintásából ítélve félig megszáradt. Gyorsan rohantunk a nappaliba, és ész nélkül beugrottunk a kanapéba, majd benyomtuk a tévét, és egymás karjába fészkeltük magunkat, mintha évezredek óta itt lennénk.

S akkor nyitódott is menten az ajtó.

Egybefolyt köszönések kíséretében betódult az egész falka a nappaliba. Néhányan – név szerint Paul, Embry és Jared – furcsán néztek ránk.

Mi is köszöntünk.

-         Jó ébren látni Bella – mosolygott rám Sam, s én csak bólintottam. – Mondott valamit Carlisle, van valami baj?

-         Nem éppen bajnak nevezném, de van valami… - felelte Jacob, s én rögtön tudtam, mire gondol. Én is farkas leszek.

-         Akkor hadd halljuk? Megártott a sok hancúrozás? – bökte vállba Paul Jake-et, mire az rámordult.

-         Bella vérében is vannak gének. Át fog változni.

Lefagytak.

Páran eltátották még a szájukat is, én pedig feszülten éreztem magam, hogy minden szempár rám szegeződik.

-         Nem engedhetjük, hogy vámpír váltsa ki… az már nagyon veszélyes lenne – nézet rám Jake, és még jobban magához vont.

-         Vagy akkor legalább Cullenéket kéne megkérni…

-         Alice – suttogtam. Eszembe jutott, hogy a hétvégén találkozni akartam vele.

-         Nem biztos, hogy egy vámpír kiválthatja. Hisz tegnap este sem változtál át, hiába volt négy vérszívó a közeledben.

-         Akkor nem kell, hogy átváltozzon – dörmögte Jake, és homlokon puszilt. – Akkor még nincs felkészülve rá.

-         De Jacob…

-         Nem, Sam! – förmedt falkatársára, s alfájára is egyben. – Mennyi idő, míg át tudnám venni tőled a falkát?

A jelenlévők mind meghökkentek, valószínű csak én nem. Tudtam, hogy Jake ezt forgatja egy ideje a fejében, s igazából már azt vártam, hogy mikor valósul meg.

-         Az öregek szerint egy hónapba is beletelhet az átállás – felelte Sam, s a sötét szemi villámokat szórtak Jacob felé. Persze, hogy féltette a rangját. Sokan szeretnének a helyében lenni.

-         Nem sürgős – legyintett Jake, mire Sam kicsit felengedett.

Pár órát még maradtak, és beszélgettünk. Elmondták, hogy mi van Emilyvel, meg Kim-mel.

Majd olyan délután négy óra felé kezdtek szállingózni.

-         Ja és Jake! – szólt vissza Sam az ajtóból. – Az este ma nem a tiéd, hanem a holnapi nappal.

Jacob csak bólintott, majd rám mosolygott.

Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk hozzánk, az ősök úgyis ott vannak.

De először még valamit meg akart nekem mutatni a garázsban, így kart karba öltve, egymáshoz bújva baktattunk a fák sűrűjén és a sáros talajon keresztül az összetákolt kis garázsig.

Ott volt bent a Rabbit is.

-         Emlékszel a motorokra? – hajtotta oldalra a fejét, mire én értetlenül bólintottam. – Boldog szombatot!

S ezzel a mondattak elengedett engem, majd odalépett a garázs hátsó sarkában lévő fóliával letakart valamihez. Ott volt alatta a motorom.

Szaladtam is Jacob felé, majd a karjaiba vettettem magamat.

-         Köszönöm – suttogtam.

-         Szívesen – felelte mosolygós hangján, majd letett a földre.

Közelebb mentem a járgányomhoz, és jól szemügyre vettem.

Egész elfelejtettem már. Azt hiszem akkor láttam utoljára, mielőtt Jacob először átváltozott. Utána a történések valahogy annyira lefoglaltak, hogy a motorom eszem ágába sem jutott.

-         Totál kiment a fejemből – simítottam végig a motoron. – Újból leckéket kell adnod!

-         Ezer örömmel – vigyorgott rám. – Mikor kezdjük? Holnap járőrőzök… de a keddem, szerdám, csütörtököm szabad. Meg a jövő heti szombatom is.

-         Akkor legyen szombat. Ha nem tanulsz jól, apám képes lesz megint eltiltani minket egymástól. Szóval kérlek, gyűrd a sulit, jó?

-         Csak a te kedvedért – forgatta meg a szemeit. – Bár jól jönne egy kis korrepetálás.

-         Motorért cserébe korep. Oké.

Miután még kicsit gyönyörködtem az szépséges járgányomban, beültünk a Rabbitba, és a házunk felé vettük az irányt.

Negyed óra alatt már a ház előtt álltunk, és Jacob kinyitotta nekem az ajtót.

Én még mindig Jake cuccaiban voltam, s csak most jutott eszembe, hogy valamit ki kéne ötölni magyarázatként.

Végül azt találtuk ki, hogy épp kint sétáltunk, amikor jött a vihar, és bőrig áztunk.

Az egyetlen buktató az, hogy Mikor Jacobék hazamennek, neki sietnie kell, mert a ruhákat nem szedtük fel a fürdőből, hanem ott hevernek a padlón. DE ez már mellékes.

Kézen fogva sétáltunk be, és rögtön a nappaliba vettük az irányt, ahol természetesen ott trónolt a két tévéőrült apuka.

Megcsörrent a telefonom.

*lécci! legalább egy szót, jó? nekem az is nagyon jól esne...*