26. fejezet

Sziasztok!

nos, tudom, egy rakatot késtem, meg ez sem nagy szám, de a hetem télleg bazira zsúfolt, szal' nagy sorry  *szépen.néz*
jó olvasást, és kérek lécci komikat!!!
Puszilok mindenkit!
DorCsa ♥♥♥

Próba

Ijedten néztem Jacobra, aki összevonta a szemöldökét.

-         Telefon Bella! – kiáltott ki Charlie. Jajj. Mintha nem vettem volna észre.

Felvettem, és beleszólni sem volt időm.

-         Ó istenem! Jól vagy? Nem fáj semmid? Miért nem hívtál eddig? El sem tudod képzelni, hogy aggódtam! Szólalj már meg!

-         Szia, Alice… - nyögtem ki nevetve.

Hirtelen annyira megnyugodtam. Már azt hittem, Edward keres.

-         Ó Bella… hála az égnek!

-         Hála Jacobnak. Ő mentett meg – javítottam ki kelletlenül, mire Alice csak nevetett és helyeselt.

Fél órás csacsogás után megegyeztünk, hogy holnap délután egykor elém jön, és tartunk egy csajos napot. Csak ketten.

Mondhatom, Jacob nem rajongott az ötletért, de végül belement.

Másnap pontosan egy órakor fékezett le előttünk egy piros sportkocsi, Rosalie autója. DE szerencsére csak Alice ült benne. Az ablakból intettem neki, és miután elköszöntem Charlie-tól, mér szaladtam is, és bevágódtam az anyósülésre barátnőm mellé, aki rögvest hideg karjai közé zárt.

Oly rég nem láttam…

Jó, nem változott semmit, de azért nagyon hiányzott nekem.

Az utat, Port Angelesig végigbeszéltük egymás szavába vágva. Elmesélt mindent abból az időszakból, amikor távol voltak, meg hogy miért jöttek vissza, és mindent mást is.

Én is elmondtam, hogy hogyan jöttem össze Jacobbal, és hogy milyen aranyos, meg mennyire szeretem, meg jobban hozzám való, mint Edward.

Alice-ben az a jó, hogy megért engem. Nem állt a fogadott bátyja oldalára, hogy megvédje. Szerinte is Edward hibája volt az egész. Ő is be van rágva rá, amiért először is nem tudott tőlem elköszönni, másodszor pedig hogy egyszerűen ilyen!

Ezért Alice a legjobb barátnő a világon!

Nagyon jól elvoltunk az úton. A rádióból vidám, csajos dalok szóltak, mi meg csak csacsogtunk.

Végül elértünk a péntek estéhez is, ami azért már lehangolóbb volt. Bár mondtam neki, hogy engem nem nagyon zavart, hisz mióta Jacob bevésődése vagyok, nincs sok dolog, ami elrontja a kedvem. Na, jó… azon az estén éppen ramaty állapotomban voltam, az kivétel volt. De amúgy boldogabb vagyok, mint valaha.

Aztán kérdezte, hogy szerintem Jake képes lenn-e megbarátkozni vele, hisz legjobb barátnők vagyunk, Jacob meg mégis csak a fiúm, így valahogy nekik is jóban kéne lenniük. Alice könnyen megkedveli szerintem Jacobot, és miután Jake is felenged, nem lesz velük baj. Remélem.

Port Angelesben rögtön a boltokat rohamoztuk meg. Vagyis csak Alice, de mivel a csuklómra bilincsként fonódott a keze, így én is mentem utána.

Annyira boldog voltam!

Bár abban nem voltam biztos, hogy tudja-e a géneimet.

-         Alice?

-         Hm? – kérdezte. – Ez tetszik? Mert jól áll neked a kék!

-         Aha… majd felpróbálom. Izé… a géneim… -bagadoztam.

-         Mi van velük? – nézet egy újabb mélyen kivágott felsőt, majd elém tartotta.

-         Tudsz róluk? A farkas-géneimről? – vetem suttogóra.

-         Igen, mondta Carlisle – felelte könnyelműen, majd tovább nézelődött. – Pedig valahol itt kell lennie… - motyogott magában, én pedig csak álltam bénán.

-         Nem is zavar?

-         Miért zavarna. Barátnők vagyunk. Meg fogom szokni az… illatod – mosolygott rám bíztatóan, mire én szorosan megöleltem.

-         Köszönöm.

-         Szívesen Bella. Bármikor.

Hát igen… így telt a délutánunk első fele.

Alice valóságos gardrób-újíást tervezett be nekem, miszerint vagy három éve nincs új göncöm, és ez borzasztó tény. Én csak bólogattam, mintha egyetértenék. Miért nem jók a kényelmes, régi farmereim?

A sok-sok ruhaüzlet után beültünk egy kávézóba, mert megéheztem. Rendeltünk sütit (mármint nekem) és rostos levet, közben pedig nevetgéltünk. Köztünk semmi sem változott meg… vagy talán igen. Sokkal jobb barátnők lettünk.

A süti majszolása közben ugrott be valami. A próba.

Hogy átváltoznék-e egy vámpír közelében.

-         Én, amúgy mikor fogsz átváltozni? – trafált bele a gondolataimba Alice.

-         Hát… úgy néz ki egy vámpírra nem reagálok – mosolyogtam rá. – Ez volt az első próba.

-         Próba? Hogy bírod-e a közelemben – nevetett fel, mire én bólintottam.

-         Jake szerint talán jobb lenne, ha miattatok változnék át, nem pedig valami nomád csapat miatt, mert amikor hirtelenjében jön az átváltozás, az bazira szar.

-         Mikor szoktál te rá a bazi, baszki, szar szavakra? – vonta fel a szemöldökét.

-         Novemberben – feleltem.

Erre mindketten elnevettük magunkat, pedig igazából semmi vicces nem volt. Nem baj.

Alicenek meséltem még az elméletekről, meg hogy Jake alfa lesz, meg hogy Sam milyen bunkó, meg úgy összességében mindenről. Ő csak mosolyogva hallgatott.

Este nyolckor kerültem haza, de még Alice beszélt Charlieval. Igen… Charlie legalább őt kedveli. Bár őt nagyon. Tudnám miért…

Mert szép. Okos. Kedves. Szeretnivaló.

Na, jó, hagyjuk.

Lefürödtem, majd úgy döntöttem, hogy nem vacsorázok már (nem kéne több kilót még magamra pakolnom, ha lehetséges…) így fogat mostam, és pizsiben mentem a szobámba, ahol Alice feküdt az ágyamon.

-         Nem vagyok biztos benne, hogy minden befér a szekrényembe… - mosolyogtam, majd kinyitottam a szekrényt, és elkezdtem méregetni, hogy vajon mennyi marad kint.

-         Régi cuccokat kidobálni! Csak a nagyon kedvencek maradnak! – tapsolt kettőt Alice.

Még jó, hogy délelőtt végeztem a tanulással, így most simán tudtunk tízig rámolni, és Linkin Parkot hallgatni (azt, amit még Phil adott egyszer szülinapomra).

Bár Alice inkább csajos zenére gondolt, de nem nyavalygott. Én csendesen énekeltem, ő pedig sorra szedte ki a ruháimat, és kérdezte, hogy ettől megvállunk-e.

Persze, hogy mindenre dehogy is volt a válaszom. De végül csak belementem a nagyon régi darabok kiselejtezésébe annak érdekében, hogy az újak elférjenek.

Végül arra jutottunk, hogy a régi cuccaim közül két gatya, és egy póló maradt, a többi mind megy felajánlásra a rászorulóknak.

Tíz körül Alice lement Charlie-hoz köszöni, de pár perc múlva visszajött.

-         Charlie félt, hogy bajom esik a sötétben. Itt „alszom”! – mosolygott rám, aki már félálomban voltam.

-         Elférsz? – paskoltam meg az ágyamat, mire ő csak bólintott, és befeküdt mellém.

-         Jó éjt, Alice – ásítottam.

-         Jó éjt, Bella – mondta, majd megsimította a hajamat.

Erre aludtam volna el. Vagyis el is aludtam, csak olyan pár óra múlva halk vitára keltem. Először csak próbáltam kipislogni a szememből az álmosságot, majd körülnéztem.

Jacob az ablakban állt. Félmeztelenül.

Alice pedig előtte.

Vitatkoztak.

-         Ha? – nyögtem, mire mindketten odajöttek hozzám.

-         Bocsi, hogy felkeltettünk – húzta el a száját Jake, majd nyomott egy gyors csókot a homlokomra.

-         Nem baj – ásítottam. – Mi a vita tárgya?

-         Már semmi – mosolygott rám Alice, de én nem vettem be.

-         Jake?

Erre Alice oldalba bökte szerelmem.

-         Semmi. Vagyis…

-         Egyességet kötöttünk. Jóban leszünk – fejezte be helyette barátnőm a mondatot, mire én csak elmosolyodtam. Ezt értem teszik? De aranyosak!

-         Ölelés! Csoportos! – térdeltem fel, és kitártam a karjaimat.

Ők először egymásra néztek, majd rám.

Végül az ölelés elég furcsán sikeredett.

Jacob a bal karomat ölelte, Alice a jobbat. Végül is, sok kicsi sokra megy. Kell még ezt gyakorolni!

Miközben Alice Jacobnak ecsetelte a napunkat (sok-sok, nem, nem bántottam!, nem, nem változott át!-tal…) én újra bealudtam.

És már csak reggel keltem fel. Alice nem volt sehol, de az ablakom nyitva volt. Gondolom hazament átöltözni. Nehogy már két teljes napig rajta legyen egy ruha! Ilyen elképzelni is bűn! Na persze…

Én megcsináltam a reggeli teendőimet, majd lementem a konyhába reggelizni. Apa már nem volt otthon, biztosan dolgozni ment.

Pár perc múlva Alice is megérkezett, és leült mellém.

-         Látom, élsz. Jacob is egyben van? – hecceltem, mire rám nyújtotta a nyelvét.

-         Igen – húzta ki magát, de pár pillanat múlva elmosolyodott, és mesélni kezdett.

Egész éjjel beszéltek. Ez jó, meg minden, de Jacob tuti hullafáradt, és így hogy megy suliba?

Nem is figyeltem Alice-ra, csak ezen kattogott az agyam, majd írtam egy sms-t Jakenek.

„Mész suliba??”

Nemsoká válasz is jött.

„Aha. Megígértem. De délután mehetek korep?”

„oks. 3ra gyere. Szeretlek”

„Én is.”

-         Aranyos – szólalt meg Alice, akit eddig észre sem vetem, hogy felém tornyosul, és a mobilom kijelzőjét nézi.

-         Szeretem – mosolyogtam.

-         Tudom – sóhajtott. – Azt hiszem, menni fog a barátkozás.

-         Hurrá! – vigyorogtam.

Alice elvitt suliba, és oda úton is végig zene ment. Mi meg hamisan énekeltünk… vagyis csak én. Mindegy. Alice szép hangját elnyomta az enyém. Amiről senki sem feltételezi, hogy szép. Nem baj.

Amikor odaértük, leparkolt, én pedig kiszálltam. Egymás mellett csacsogva-mosolyogva vettük célul az ajtót, de elállták az utunkat.

Az összes többi Cullen gyerek gyilkosan meredt ránk.

Na, jó… Emmett csak rám kacsintott, Jasper pedig megeresztett egy halvány mosolyt. De Edward és Rosalie pillantása mindent vitt. Megfagyott bennem a vér. Totál beparáztam.

De csak nem vernek meg? Nem olyanok azért.

-         Sziasztok – suttogtam, míg Jasper odajött Alice-hez, és nyomott az arcára egy puszit.

-         Én nem bírom tovább – morogta Emmett, és pillanatok alatt már a karjaiban pörgetett, én pedig csak nevettem.

-         Hiányoztam?

-         Az nem kifejezés! – vágta rá, amikor végre letett. Kicsit megszédültem, de sikerült megállnom.

Viszont Edward és Rosalie arca még mindig kifejezéstelen maradt, de valahogy lerítt róluk az utálat… és a keserűség. Egy pillanatra összeszorult a szívem, majd felengedtem. Minek sajnálom? Ami Edward hibája, az az övé, Rosalie meg sosem kedvelt, szóval ennyi.

-         Megyek órára – suttogtam, és Edwardra pillantottam, miszerint a francba is, engedjen már el!

-         Hazaviszlek majd, oké? – kérdezte Alice, én pedig csak bólintottam, és olyan dühösen meredtem Edwardra, amennyire csak tőlem tellett.

-         Elmehetnék? – morogtam, mire ő készségesen odébb állt.

-         Szívesen – motyogta lenézően utánam, mire én megfordultam és… És bemutattam neki.

Utálom. Tényleg.

*komiit! plííz! nagyon szépen nézem a monitort!*