16. fejezet

Sziasztok!
Kriste-levév hatása= hamarabb van fejii! De! KOMMENTET KÖVETELEK!!!
egy kis új oldalból ismerhetitek meg Bella "vadabb" énjét... majd minden kiderül, nem húzom tovább az időőt!
puszii♥

Szilveszter

A szakadt, régi pizsamámban kipattantam az ágyból, mit sem törődve azzal, hogy anya azt hajtogatta, hogy maradjak csak, majd ő kinyitja.

Én akartam bemutatni Jacobot, s ha kell, akkor azt pizsamában teszem.

Ledöbögtem a lépcsőn, magam után anyuval.

Az ajtó előtt megálltam egy pillanatra, majd a kilincsre tettem a kezem, s lenyomtam azt.

Jacob mosolyogva állt, farmerben, pólóban és dzsekiben. Ha jól vettem észre, szépen megfésülködött, és valamit rejtegetett a háta mögött. Lerítt róla, hogy izgul.

-         Anyu, - fordultam a megszólított felé, akinek arcán féloldalas mosoly terült el – ő itt Jake, Jake, ő itt az anyukám, Renée.

-         Örülök, hogy megismerhetlek, Jake – mosolygott huncutul anya, a hol rám, hogy Jacobra nézett. – Kérlek, tegezz, jó?

-         Én is nagyon örülök… Renée – mosolyogott el még szélesebben.

A háta mögül előhúzta eddig rejtegetett kezeit, amikben egy-egy csokor virág volt.

-         Ezt nektek hoztam – nyújtotta felénk félénken, s én valószínű a fülem tövéig elvörösödtem. Remegő kezekkel átvettem a csokrot, s puszit nyomtam Jacob szája sarkába gyorsan.

-         Köszönjük szépen, gyere be – mondta anya, s beindult a házba.

Megragadtam Jacob kezét, és mosolyogva elindultam vele a házban. Becsukta maga mögött az ajtót, amikor én beleszagoltam a virágcsokromba.

-         Szia Jake… - suttogtam, s az ajkait kezdtem feltűnően vizslatni.

-         Szia Bells – nyomta rá az ajkait az enyémekre. Nem volt hosszú csók, egyikünk sem akarta megváratni anyát, de annál jobban élveztem.

Együtt megreggeliztünk, bár ha jól tippeltem Jake már evett… viszont ott van az a feneketlen farkas-gyomra.

Azután magukra hagytam őket, amíg átöltöztem.

Épp a pólómat vettem fel, amikor anya vigyorogva beosont a szobámba.

-         Te jó isten! Annyira aranyos… - áradozott suttogva.

-         Igen… - nevettem halkan.

-         Ha jól láttam nem vagy már nádszálból kicsikém – simogatta meg a hasam, mire én ráöltöttem a nyelvem. – Nyugodj meg, Phil után én is evésbe temetkeztem – hajtotta oldalra a fejét.

-         De enni olyan jó dolog… - néztem ábrándozva a plafont. Edward után ez evés kötött le legjobban.

-         Ugyee? – értett velem egyet. – Arra gondoltam, hogy Jake elvihetne minket a La Pushba… olyan régen jártam ott. És van ott tengerpart is…

-         Ne hidd, hogy meleg a víz – forgattam a szememet.

Délután fél egy körül elindultunk a La Pushba, Jake Rabbit-jével.

Megtudtam, hogy apa már ott van, és még csak nem is találkoztak anyával. Mintha Charlie menekülne előle. Nevetséges.

Anya és Jacob egyre jobban megbarátkoztak, s már én kezdtem magamat mellékszereplőnek érezni mellettük. Pedig Jake az én barátom, nem anyué!

Elérkeztünk Jacobék házához, ami előtt már egy rendőrjárgány parkolt. Apáé.

Minden bizonnyal Billyhez menekült meccset nézni, de most meglepjük.

Leparkoltunk, és kiszálltunk a járgányból.

Jake előre ment, és kinyitotta nekünk az ajtót, mint valami lakáj. És megköszönésképp küldtem neki egy puszit a levegőben.

Ahogy tippeltem, Charlie Jacobék kanapéján terpeszkedett, maga mellett Billyvel, és a tévé világába mélyedtek.

Amikor apa észrevette anyát, olyan arckifejezésre váltott, mint akit a hóhérhoz visznek.

-         Szia, Charlie, Billy! – köszönt anyu vidáman.

-         Oh, szia, Renée – köszönt vissza Billy, és barátságosan intett.

-         Szi-szia – makogta Charlie, és nyelt egy nagyot.

Én odaosontam Jacobhoz, és suttogva lehívtam a partra, hogy had legyenek egyedül a felnőttek… gondoltam, van mit átbeszélniük.

Lementünk a partra, és leültünk arra az uszadékfára, ahol még oly sok idővel ezelőtt, Jacob olyat mondott, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet, s hogy már tudja, igaz volt a mese, az övét is.

-         És… mit szólt a falka, hogy te is tag lettél? – bújtam a karjához.

-         Hát, nem tudom, mi lesz most. El kell döntenem, hogy akarok-e alfa lenni, vagy hagyom, hogy Sam legyen az… - dörmögte.

-         Szeretnél alfa lenni? – néztem fel rá.

-         Nem tudom… nem akarok a barátaimnak parancsolgatni. Az olyan furi – nevetett gúnyosan. – Te mit szeretnél?

-         Azt, ami neked a legjobb – pusziltam meg az állát.

Belehúzott az ölébe, én pedig a mellkasához bújtam. A hátamat simogatta, és a fejét az enyémre hajtotta.

Néztük a hullámzó vizet, ahogy a kimagasló sziklákat nyaldossa, és könyörtelenül nekik csapódik. A nap magasan járt az égen, de hiába, hisz itt a július közepi déli napsütés sem hoz 20 foknál többet, annyi bizonyos. Néha erősebb széláramlat jött felénk, és folyamatosan belekapott Jacob dzsekiébe, és a szabadon leengedett hajamba is.

A nap gyorsan elszállt, pár óra múltán visszamentünk Jacobék házába, ahol már baráti beszélgetés folyt anya és apa közt, nem pedig síri csend. Ennek nagyon örültem. Végre nem marták egymást.

Ezután Billyt elvittük kocsival Clearwater-ékhez, azután pedig hazamentünk. Anyu és én a konyhában csacsogtunk, miközben a fiúk a nappaliban tévéztek, és beszélgettek.

Anya folyton folyvást Jacobról faggatott, én pedig nem győztem válaszolgatni temérdek kérdésére.

Este kilenckor már mind a négyen a konyhában ültünk az asztal körül, és lasange-t ettünk, amit előző este készítettem el.

A társaságnak ízlett, aminek szintén csak örülni tudtam. Jake az asztal alatt megfogta a kezemet, és úgy ettünk végig, kicsit természetellenes pozícióban, de a világért sem akartam volna elengedni a kezét. Olyan jó volt, amikor hozzámért forró, rézbőre.

Tízig ettünk, azután pedig a nappaliba vonultunk mind, és valami szórakoztató műsort néztünk. Én Jacob ölében ültem a fotelben, anya pedig apa mellett a kanapén. Ők annyira távol ültek egymástól, amilyen távol csak tudtak, mi pedig minduntalan egymáshoz bújtunk.

Már majdnem éjfél volt, így apa kiment pezsgőért, és poharakért. A poharakat a kezünkbe adta, a pezsgőt pedig – kisebb nagyobb szenvedések árán – kinyitotta. Mindannyiunknak töltött, és az üveget lerakta az asztalra.

Megkezdődött a visszaszámlálás.

-         Tíz… kilenc… nyolc… hét… hat… öt… négy… három… kettő… egy… Boldog Új Évet! – rikkantottuk egyszerre.

Jacob váratlanul magához ragadott, és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk.

Résnyire kinyitottam a szemem, és láttam anya boldogan sugárzó arcán, na meg apa gúnyos vigyorát, amint minket méregetnek.

-         Boldog Új Évet Bells – suttogta bele a csókunkba Jake.

-         Neked is – motyogtam vissza, miután elváltak ajkaink.

Próbáltam tompítani a zihálásomat.

Mindenkivel koccintottunk, és én egy húzásra lehörpintettem a pezsgőmet.

Azután a szoba sarkában újból csókcsatába bonyolódtunk Jacobbal.

Egészen addig, amíg meg nem rezzent valami a zsebében. Én ijedtemben hátraugrottam, s majdnem levertem egy dísztárgyat. Jake halkan kuncogott, és felvette a telefont.

-         Szia Seth. – hosszú szünet következett. – Bella, van kedved a srácokkal elmenni kicsit?

-         Okés – bólintottam bizonytalanul, majd megindultam a szobám felé, hogy átöltözzek.

Felvettem egy fekete csőnadrágot, és az egyik szexinek mondható lila rövid ujjúmat, rá egy pulcsit, és magamhoz vettem a kabátomat.

Jake lent várt.

-         Szülőkkel elintéztem – súgta oda.

Elköszöntünk, és Jake kézen ragadott.

Izgultam, hogy esetleg discoba akar-e vinni, mert azt nem élném túl…

Nem vagyok sem a táncparkett ördöge, sem a pasi szemek legelője. Még életemben nem voltam discoban.

-         Te… ugye nem discoba megyünk? – kérdeztem meg félénken, amikor Forks belvárosa felé vettük az irányt gyalogosan.

-         Nem vagyok öngyilkos tipús, szóval nem.

-         Akkor hová megyünk?

-         A srácok discoba vannak, de nemsoká itt lesznek az áruház előtt, tudod, ami kétsaroknyira van. Meg jönnek a te barátaid is. Legalábbis Claire, Angela meg Ben… - magyarázta, és magához húzott. – És együtt legyalogolunk a La Pushba, ott meg majd lesz valami – nevetett.

A hideg szél ott süvített mellettünk a koromsötét éjszakéban, de Jacob testének melegsége átjárt engem is, így nem fáztam. Imádtam hozzábújni a védelmezően hatalmas testéhez. Bár annál jobban imádtam, ha az ajkai az enyémekhez értek. De nem csókolózhatok vele egész álló nap! Bár jó lenne…

A gondolatmenetemből a gyorsan jött fényáradat szakított ki, amint az áruház logója és neve fényesen villog az épület falán. A szememet szúrta a fény, ezért Jake dzsekijébe temettem az arcomat, és hagytam, hogy kormányozzon. Elvégre úgy éreztem, vakon megbízhatok benne.

-         Hello Jake! – kurjantott valaki, ha jól sejtettem Seth. Végre kidugtam a fejemet, de még mindig hunyorogtam.

-         Szia Seth – ráztak kezet.

A többiek is itt voltak. Embry, Quil, Angela és Ben és Claire. Claire arcán boldog mosoly terült szét, és a szája szélét harapdálva, csodálattal pásztázta Sethet.

Bele sem mertem gondolni, mit csinálhattak azok ketten együtt…

Mindenkinek köszöntünk, és közösen nekiindultunk a La Push felé vezető hosszú sötét útnak. A fiúknál volt zseblámpa, és annak fényében tájékozódtunk, bár én szerencsésen megbotlottam egyszer-kétszer vagy a saját, vagy Jacob lábában, mire az egész társaság nevetni kezdett, velük én is.

A srácoknál volt dugi pia, így azt iszogattuk. Az alkoholtól már nem is érzékeltem a hideget, így kicipzárazott kabáttal mentem a lányokhoz csacsogni egy kicsit.

Nagy esélye volt annak, hogy kicsit becsíptem, de kit érdekel? Nagykorú volnék vagy mi, nem?

Azután Pillantottuk meg Ben szatyrát, amit addig gondosan rejtegetett előlünk. Tele volt erősebbnél erősebb piákkal, amit a bátyja ajándékozott neki a tizennyolcadik szülinapja alkalmából. Örök hálát adtunk a bátyjának kórusban.

Nem jutottunk el La Push-ig, hanem valahol az út felénél találtunk egy ösvényt, azon pedig egy kis piknikező részt padokkal, szemetesekkel.

Letelepedtünk egy asztalhoz, és mindenkinek osztottunk piát.

-         Charlie idegbajt kap, ha megtudja… de mégis kit érdekel? – kiáltottam egy nagy korty után.

Alkoholtól bűzös szájjal faltuk egymást Jacobbal. Mind a ketten részegek voltunk… Úgy, ahogy az egész társaság. Bele sem gondoltunk, mi lesz majd ebből otthon.

-         Üvegezünk? – kérdezte ittas hangon Ben. Ő is bűzlött a piától, ahogyan mindannyiunk. De már az első kortyok után nem tudtuk megállni, és már akkor elfeledkeztünk a szüleinkről, és a nagy balhéról, ami otthon fog várni.

-         Okés – vigyorgott rá kábán Angie.

Körbeültük a padot, és ráraktuk az egyik kiürült üveget. Seth megfogta, és jó nagy lendülettel megpörgette. Claire-en állapodott meg az üveg szája, s én titokban megkönnyebbültem, hogy nem az én számba fog belemászni.

Claire rögtön felpattant, és belecsókolt Seth szájába, azután gyorsan leült.

Ezután ő pörgetett, és az üveg szája Quil-re mutatott. Itt már nem mentek oda egymáshoz olyan nagy sietségben. És Claire inkább csak egy szájsarok-puszit adott a fiúnak.

Quil engem pörgetett ki, én pedig idegesen, de az alkoholtól mégiscsak gátlástalanul álltam fel. Quil kinyújtotta a nyelvét felém, és pedig részegen röhögve megpusziltam a nyelve hegyét.

Sok csók, és puszi csattant még el, többek között Jacob és Ben között, meg Embry és Seth között is.

Jacob engem is kipörgetett, s nagy örömmel támadtam le ajkait. Nem igazán feszélyeztem magamat, az alkohol megtette a hatását.

Én kipörgettem Angelát, akivel mindössze szájra puszit váltottunk, de abból is majdnem csók lett, amikor kacarászva kinyitottam a számat.

Az utolsó, amire emlékeztem az az volt, hogy Jacob ajkai csücsörítve közelednek az enyémek felé, s én nem tiltakoztam.

Ezután szinte minden emlék kiesett. Nagy valószínűséggel részeges álomba merültünk ott, az erdőben.

KOMIT, KOMIT, KOMIT!!!

15. fejezet

Sziasztok!
hát, készen van, remélem tetszik, s nem haragszotok rám nagyon, hogy mostanában csak tényleg 2hetente hozom a frisst :(
Jó olvasást, és szép vasárnapot!


Kibújó

A szívem épphogy begyógyult, és lehet, hogy újból felhasítják.

Nem tudom, mit érzek.

Nem tudom, mit gondolok.

Nem tudok semmit.

Egy idegroncs vagyok. Újra pengeélen táncolok. Mint a sötét hónapjaimban.

Az egyetlen, de annál sokkal lényegesebb különbség, hogy most van mellettem valaki. Jacob.

Felhúztam a lábaimat, és átkulcsoltam a térdem. A fejemet is ráhajtottam.

Az egész nap csigalassúsággal telt. A fiúk a tévé világában voltak elmerülve, én pedig csendesen őrlődtem magamban. Próbáltam nem gondolni az elkövetkezendő napra, de lehetetlen volt. Ha Jacobra néztem, rögtön elfogott az aggodalom. Miért kell őt is belerángatni? Ha bántani merik én… én… Nyugalom Bella!

Vissza kellett fognom magam, hogy fel ne pattanjak ültömből.

De már egyszerűen nem bírtam.

Felálltam – a srácok észre sem vettek, csak Jake mosolygott rám sajnálkozón – és a szobámba mentem. Magamra csuktam az ajtómat, és leültem az ágyra.

Az időeltolódás anyu és énköztem maximum hat óra lehet… pontosan nem tudom.

Elővettem a mobilomat, és kikerestem anya számát.

Időszakos búgás jelezte, hogy kicsöng, se nemsoká fel is vették a túloldalon.

-         Igen? – szólt bele mosolygós hangján anya.

-         Anya, és vagyok az Bella – mosolyodtam el én is. Annyira hiányzott már.

-         Szia, kicsim! Na, mizujság van? Csacsogj egy kicsit nekem, olyan rég hallottam a hangod…

-         Jól vagyok – feleltem határozottan. Eszembe jutott, hogy ő még nem is tudja, hogy mi a helyzet velem, meg Jacobbal. – Szóval… az van… hogy Jacob meg én… érted – makogtam. Mindig kínos volt ilyenekről nekem beszélni. Még a tulajdon anyámmal is.

-         Ez komoly? Gratulálok hozzátok – ujjongott.

-         Köszi – könnyebbültem meg. Nem tudtam, hogy mit is fog szólni. – És veletek mi van? Elvagytok Phillel?

-         Nem igazán… szétköltöztünk… - vallotta be.

-         De… miért nem szóltál? – ráztam a fejem.

-         Mert olyan lehangolt voltál Edward miatt… és nem akartalak még ezzel is terhelni.

Így visszagondolva ésszerű döntés volt anya részéről. Lehet, hogy még jobban kikészültem volna…

-         Sajnálom…

-         Ne sajnáld! Megcsalt! – csattant fel anya, s éreztem, hogy elég mérges az illetőre.

-         Akkor egy szemét faszkalap – mondtam. Eddig sosem káromkodtam anyám füle hallatára, de ebben az esetben szerintem ez elfogadható dolog.

-         Egy akkora szemétláda – kezdett el anya hüppögni.

-         Ne sírj anyu – vigasztaltam hatástalanul.

-         Egy kis huszonéves ribivel… - szidta újból.

-         Tudod mit? – egy hirtelen ötletem támadt. – Aludj szépen egyet, reggel csomagolj valamennyi cuccot össze, vegyél egy repülőjegyet, és gyere ide! Nincs ellenvetés!

-         De nem akarok zavarni pont újévkor…

-         Mikor? – újév… máris? Így elrepült az idő?!

-         Holnap lesz 31-e drágám – nevetett kicsit megvetően.

-         Akkor jössz? – kérdeztem egy „igen”-ben reménykedve.

-         Oké… - bólintott rá, s én örömömben felpattantam.

-         Várlak nagyon! Siess! – hadartam izgatottságomban.

-         Szeretlek – suttogta.

-         Én is… - és a vonal folyamatos idegesítő zümmögéssel jelezte, hogy a túlsó fele megszakította.

A zsebembe csúsztattam a készüléket, és vidáman szökdécseltem lefelé a lépcsőn.

-         Anyu jön! – újságoltam vigyorogva.

-         Renee?! – fordult gyorsan felém apu, az arcán rémület ült.

-         Igeen – vontam össze a szemöldököm.

-         Kész a kecónk – jött oda Jake és átkarolta a derekamat. – Már ma visszacsomagolunk…

-         Kár – mosolyogtam fancsalian a szemébe. – De amúgy is azt hallottam valahol, hogy nem tesz jót egy kapcsolatnak, ha folyton egymás nyakán vagyunk a nap huszonnégy órájában – fogtam derülátóra.

-         Akkor még jót is fog tenni – puszilta meg az orrom hegyét. – Megyek is, összecuccolok, segítesz?

-         Persze.

Kézen fogva sétáltunk fel a lépcsőn.

Csendesen összepakoltuk Jake és Billy holmiját, azután visszatértünk a nappaliba.

A hangulatom kicsit letört lett, a hír hallatán, de az viszont feldobott, hogy holnap idejön anyu.

Hosszú búcsúcsókot váltottunk Jacobbal. Egyikőnknek sem volt kedve abbahagyni.

Végül viszont apa társaságában elhajtottak a La Push felé, én pedig becsuktam az ajtót magam mögött, és nekivetettem a hátamat.

Megnyaltam a szám szélét: még mindig Jake íze volt…

Ilyet Edwardnál sosem csináltam. Bár s vele lévő csókjaim gyermeteg szájra puszik voltak ahhoz képest, amit most Jacobbal szoktunk művelni.

Bementem a konyhába, és nekiláttam főzni egy óriási tál lasange-t. Anyu és apu is imádja.

Épp beraktam a sütőbe, amikor támadt egy újabb ötletem. Beindítottam a sütőt, és a telefonhoz léptem. Így mindent megúszhatok…

Tárcsáztam Edwardék számát.

-         Igen? – hallottam meg az én örök barátnőm csilingelő hangját. Biztos nem tudta, hogy ki vagyok, mert két másodperccel ezelőtt határoztam el ezt az egészet.

-         Bella vagyok, szia, Alice!

-         Jajj de jó hallani a hangod! – sipítozott. Szinte láttam, hogy ugrál, és a szája fülig ér. – Holnap találkozunk is ugye?

-         Hát, éppen ezért hívtalak… - kezdtem bele a mondókámba. – Anya holnap jön ide Forksba, nem tudom, meddig marad, és szeretném vele tölteni az időmet… remélem nem nagy baj. Máskor majd bepótoljuk, jó? – csak reménykedtem, hogy nem veszi észre a gúnyos árnyalatot a hangomban. Bármennyire is szerettem Alice-t, az Edward-dal való találkozótól kirázott a hideg.

-         Oké – a hangja letört volt, de én ennek ellenére ugráltam magamban, hogy megúsztam egy veszélyes találkát.

-         Szia, Alice – mondtam mosolyogva, a sikertől.

-         Szia, Bella… - dünnyögte a lány.

Apa nemsoká hazajött, és visszaült a tévé elé.

A kaja estére készen volt, s miután lefedtem, bementem Charlie-hoz.

-         Jacobéknak van telefonjuk? – kérdeztem.

-         Aha… - motyogta, de a szemét le nem vette volta a meccsről.

Gondoltam, ugyanaz a számok maradt, ami a hűtőn fel van írva, így azt pötyögtem be.

-         Hallo? – szólt bele Jake.

-         Szia Jake!

-         Szia Bells. Otthagytam valamit? Vagy máris hiányzom? – nevetett öblösen.

-         A találkozó holnap Edwardék-kal lefújva… szerencsére – sóhajtoztam. – De holnapra átjöhetnétek szilveszterezni Billyvel vagy valami – ajánlottam fel.

-         Apa már foglalt. Clearwater-ékhez megy, de én biztosan átmegyek, jó?

-         Okés.

-         Szeretlek – suttogta, és a kagylóba cuppogott.

-         Én is te lökött – nevettem, és visszacuppogtam.

Ekkor valaki felkuncogott mögöttem. Megpördültem a tengelyem körül.

Apa próbálta elfojtani a nevetését, sikertelenül.

-         Szia Jake – köszöntem el, és szépen lassan leraktam a telefont.

Apám felé fordultam, és gyilkos pillantást vetettem rá. Ő pedig állta. Csak nevetett.

-         Mi olyan vicces? – kérdeztem sértődöttséget színlelve.

-         Semmi-semmi – motyogta két nevetés közepette.

-         Most komolyan… ti anyuval nem csináltatok ilyet? – tettem fel az ironikus kérdést.

-         Őszintén? – vonta fel a szemöldökét, mire én bólintottam. – Pont úgy csinálod, mint Renee… tipikus. Nagy cuppanós puszik – kezdett el újból köhögve nevetni. Halványan elmosolyodtam, és végre levettem a szigorú pókerarcom.

-         Nem bánod, hogy meghívtam?

-         Hát… félek tőle. Amikor elvitt téged, és itt hagyott engem, akkor sírva-ordítva zúdította minden hibámat a nyakamba, és lehordott a sárgaföldig – mosolygott, mintha csak egy szép emlék volna.

-         Te tudtál erről a Phil-dologtól? – vettem elő újra a véresen komoly kifaggatós hangnememet.

-         Öhm… - kezdett el köntörfalazni – igen.

-         És mégis miért kellett eltitkolni? – fakadtam ki.

-         Figyelj szívem… te azokban a hónapokban nem láttad magadat kívülről… ijesztő voltál, mint egy élőholt, akinek nincs lelke. Ha még azt is elmondjuk, nem tudom, milyen mélységbe söpörtünk volna… a te érdekedben volt

-         Hát jó… - nyugodtam kicsit le.

-         Még jó, hogy most már van neked Jacob – dünnyögte apa.

-         Igen – bólogattam.

Megfürödtem, és elmentem aludni.

Sokáig forgolódtam, egyszerűen nem jött a szememre az álom.

Izgultam, hogy Charlie és anyu hogy fogják fogadni egymást… azonfelül pedig, hogy mit fog szólni anya Jacobhoz, elvégre még nem találkoztak.

Végül éjfél után valahogy csak sikerült elaludnom.

***

-         Bella… - suttogta egy kedves női hang, és puszit nyomott az arcomra.

-         Anyu? – dünnyögtem lustán, s kómásan felültem.

-         Én vagyok az kincsem – ölelt szorosan magához. – Még elhoztam pár cuccodat is, például azt a szexi hálóinget tudod… - somolygott, és megpaskolta a bőröndjét.

Felültem, s minden végtagomat kinyújtóztatva próbáltam felébredni.

-         Hány óra van? – tudakoltam hunyorogva, s bozontos hajamat igazgatva.

-         Tíz óra lesz… hétalvó! – nevetett.

Meghallottam a csengő hangját, és ez csak egyet jelenthetett: Jake megjött.

14. fejezet

Sziasztok!

hát... készen van a feji, majd ti eldöntitek, hogy milyen lett... ♥

Magyarázatok

Vele együtt hideg széláramlat is szökött a szobába, de én nem fáztam, mivel kabát volt rajtam. Jacobon viszont egy lenge takaró volt összvisz, ezért mit sem törődve Edwarddal szereztem még pokrócot, s az egész testét betakargattam. Megsimogattam kipirult arcát, s akkor észleltem, hogy milyen forró a bőre… ez valamilyen farkasos dolog lenne? – tettem fel magamban a kérdést.

Edward torokköszörülése riasztott fel a gondolatmenetemből.

-         Igen? – fordultam felé. Próbáltam illedelmes lenni vele, de most nagyon nem akartam, hogy ott legyen. Csak útban volt.

-         Nemsoká megyek Bella… csak lenne pár kérdésem – mondta fojtottan, s nekem feltűnt, hogy nem lélegzik.

-         Rendben – vontam össze a szemöldökömet. Mit akarhat, ami nem ér rá?

-         Megharagudtál rám, igaz? – nézett ki az ablakon keresztül a sötétségbe.

Én is elfordítottam a fejemet, s inkább Jacobot néztem, amint a mellkasa meg-megemelkedik, s visszasüllyed.

-         Nem – hazudtam. A gyűlölet, ami pár hete keletkezett bennem, most elpárolgott. De a szerelmem iránta nem tért vissza. – De most azt szeretném, hogy elmenj… - suttogtam kimérten.

-         Rendben – súgta vissza. – Szeretlek!

S éreztem, hogy újra eltűnt.

Könnyek kezdtek végiggördülni az arcomon. De mégis miért sírtam – nem tudom.

Egyszerűen csak sírnom kellett. Jól esett.

Jacob viszont dörmögni kezdett.

-         Jake? – hüppögtem.

Mordult még egyet, majd kinyíltak mélyen ülő szemei, melyben egészen biztosan láttam a félelmet.

-         Bella… mi a baj? – ült fel rögtön, s fejemet a mellkasához húzta.

-         Aggódtam érted – szipogtam, és olyan szorosan öleltem, amennyire csak tudtam.

-         Nem kéne itt lenned! – tolt el magától.

-         De… de én, szeretlek! És tudom! És nem zavar! – kiabáltam könnyeim közepette. Éreztem, hogy a szemem sarkát már csípi a só.

-         Komolyan? – nézett mélyen a szemembe. Órákig tudtam volna nézni az arcát… mélybarna szemeit, bronz bőrét, a haját… amit én szégyellek helyette… s mindent, ami csak rajta van.

-         Igen! – hüppögtem, s még intenzívebben engedtek utat maguknak a könnyeim az én engedélyem nélkül.

-         Gyere ide – vont magához, s elfeküdt.

Cirógatta az arcomat, s csitítgatott, miközben én még mindig sírtam, és a takarót markolásztam nyomoromban. Jake mellkasát már egész nyál- és könnytócsa borította, amikor végre sikerült kicsit lenyugodnom.

-         Cullenék… - szipogtam.

-         Tessék?

-         Visszajöttek. Cullenék itt vannak. Miattuk változtál át – kezdtem el újból hüppögni, s kapkodni a levegőt.

-         Szarok a Cullenékre! – nevetett. – Aszódjanak meg a foszladozó koporsójukban…

-         Ez nem vicces.

-         De ugye nem az van… hogy… megint… izé… beleszere… - dadogta, de én félbeszakítottam.

-         Nem! – mondtam határozottan. A könnyeim is elálltak erre a feltételezésre… - Téged szeretlek!

-         Én is téged… - puszilt bele a hajamba.

Ez után én kimentem a szobából, hogy Jacob keressen magának valami rongyot, lévén nem mászkálhat mindenhova takaróban.

Bementem a fürdőbe, s megmostam a lángoló arcomat. A szeme teljesen kipirult, a hajam pedig valami ijesztő dologra emlékeztetett. Megfésülködtem, és lementem a konyhába, hogy összedobjak valami ehetőt, mert én nem vagyok hajlandó „csak pizzakrémes pizzát” enni…

De mielőtt nekiláttam volna, még megittam egy fél üveg szénsavas ásványvizet. Hideg volt, és csípte a torkom, de pont ezt imádtam benne.

Vágtam két szelet kenyeret, és megvajaztam-lekvároztam őket. Készítettem magamnak kakaót, s leültem az asztalhoz. Vártam, hogy Jake mikor jön le.

Pár perc múlva hallottam lépteit, de már nem dübörögtek, mint eddig, s nem is lépett rá a nyikorgó lépcsőfokra.

Amikor beért a konyhába kivette a hűtőből a pizza maradványt, s leült mellém.

Nem szóltunk semmit, csak egymásra mosolyogtunk, s elkezdtünk enni.

Mire én az első kenyérrel végeztem ő már befalta a megmaradt fél pizzát, s elégedetten szétterült a székben.

Nekiláttam a második kenyérnek is, s közben a kakaómat iszogattam.

Amikor végeztem Jacob elfojtott egy mosolyt, és letörölte a szám sarkából a lekvár- és vajmaradványokat. Ezután valószínű jobbnak látta, ha elővesz egy szalvétát, és az egész arcomat megtörli.

-         Hogy vagy képes összekenni az egész arcodat? – nevetett.

-         Őstehetség vagyok – mormoltam, miközben az arcomat törölgette.

Miután eldobta valamerre a szalvétát két keze közé vette az arcomat, s a homlokát az enyémnek támasztotta.

-         Tényleg nem zavar? – kérdezet csukott szemmel.

-         Tényleg nem zavar – hunytam le én is a szemem, s vártam, hogy ajkaink találkozzanak.

De amikor már több mint egy perc eltelt, türelmetlen lettem, s elkezdtem csücsöríteni.

Hallottam Jacob fojtott nevetését, s erre kinyitottam a szememet. Az övéi is nyitva voltak.

-         Csókolj meg… - suttogtam.

Neki sem kellett több, forró ajkait az enyémekre tapasztotta. Miközben ajkaink egymást becézgették, Jake megragadta a derekamat, s átült velem az ölében az ő székére. Kezeimmel átfogtam a nyakát, s arra ösztönöztem, hogy a testünk még szorosabban egymáshoz tapadjon.

A derekamat ölelte egyik kezével, a másikkal a gerincem vonalát simogatta.

Meghallottam, amint apa autója leparkol a ház előtt, de nem volt kedvem abbahagyni a csókunkat, s láthatólag Jacobnak sem. Így egyszerűen tovább folytattuk.

Nyílt a bejárati ajtó, s hallottam, hogy apa –erőlködések árán – behozza Billyt az előszobába, amin az illető csak nevet.

-         Gyenge vén csont – mondta Billy, és hallottam, hogy mosolyog.

-         Még egy beszólás, és lelöklek a lépcsőn! – fenyegette Charlie, s szinte láttam összeszűkülő szemeit magam előtt.

A léptek közeledtek felénk, de Jake még mindig csak ölelt magához, s én sem engedtem szorításomból. Halk kuncogást hallottam, ami minden bizonnyal Billy volt.

-         Fiatalok – dörmögte apa.

-         Mi rosszabb, szerelmes fiatalok – tódított Billy.

-         Szerelmes mutáns fiatalok – folytatta apa.

-         Elbuktál! Csak az egyik mutáns – mondta Jake apja, s hallottam amint beleboxol apa valamelyik testrészébe.

Ezután Jake kicsit eltartott magától, de az én szemeim még mindig csukva voltak, s nem is szándékoztam kinyitni őket. Kaptam még egy apró puszit, mielőtt apa hangosan megköszörülte a torkát.

-         Igen? – fordultam felé.

-         Semmi, csak… csak semmi – na, ezt jól megmondta… - Én lefekszek… majd holnap mindent elbeszélünk.

-         Oké – bólogatunk Jacobbal.

Jake én apa felvitték az emeletre Billyt, amíg én elmosogattam.

Nagyokat ásítottam közben, és az órára pillantottam. Éjfél múlt már jócskán, így nem csoda, ha kicsit el vagyok fáradva.

Nem vártam meg Jacobot, csak ruhástól bedőltem a kanapéra. Máskor mindig nehezen alszom, de most pár perc alatt elnyomott az álom.

Később már csak azt éreztem, hogy valaki betakar, és puszit nyom az ajkaimra.

***

Másnap, beszélgetésre ébredtem, ami a konyhából szűrődött. Billy, apa és Jake már nagyban reggeliztek. Lefürödtem, felöltöztem, és én is csatlakoztam hozzájuk.

Utána pedig leültünk a nappaliba mindent rendesen átbeszélni.

Kiderültek egyek, s mások.

Jacob vérfarkas, pont úgy, ahogy még három fiú egyelőre a La Pushban. Vagyis most már négy. Általában ők szabályozzák az átváltozást, de ha bedühödnek, akkor képesen önkívületben átalakulni. Szóval apa a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra, s ha úgy látom, hogy Jake nagyon dühös, legjobb lesz, ha futok. És nagyvalószínűségben tényleg Cullenék miatt változott át Jake. Ha túlnyüzsögnek a vámpírok a környéken, akkor kitör a vérfarkasinvázió. Bár ezzel kapcsolatban vannak még háttérben megbúvó elképzeléseim is, de azt majd később.

Elméletileg Jake az alfa, de mivel nem ő változott át elsőnek, eddig Sam helyettesítette, most viszont rajta áll a döntés, hogy átvállalja, vagy lepasszolja. Továbbá kiderült, hogy az alakváltók nem öregednek, amíg rendszeresen átváltoznak. De ha felhagynak ezzel, akkor folytatják az öregedést. Ezzel Jacobnak nem igazán kell foglalkoznia, hisz így is úgy fest, mint egy huszonéves…

Délutánig tévéztünk, amikor megcsörrent a telefon. Felálltam, miután láttam, hogy senki sem strapálja magát.

-         Igen? – szóltam bele a kagylóba.

-         Bella – hallottam meg Edward vágyakozó hangját.

-         Edward – dünnyögtem flegmán. – Mit szeretnél?

-         Holnap jó lenne, ha találkozhatnánk – mondta halkan.

-         Ketten? – kérdeztem.

-         Nem. A családom is ott lesz, és szeretném, ha Jacobot is elhoznád… - az utolsó szavakat már csak szűrte a fogai közt. Szinte tudtam, hogy a keze görcsösen ökölbe szorul.

-         Rendben – egyeztem bele hidegen. – Hol? Mikor?

-         Délelőtt kilenckor, értetek megyek.

-         Oké – bólogattam, mintha látna is belőle valamit.

-         Örülök, hogy hallhattam a hangod – mondta, s ezzel le is rakta a telefont.

-         Én kevésbé – suttogtam a süket kagylóba, és én is leraktam.

Álltam ott még pár percet, mire újra erőt vettem magamon, s visszamentem a fiúkhoz.

Mit akarhat megint Edward? És miért vigyem Jacobot is? Remélem, nem akarja bántani…

Milyen jó lesz látni újra Alice-t, és Emmett-et, és Esme-t, és Carlisle-t, és Jaspher-t és még talán Rosalie-t is. De Alice és Emmett hiányoztak a legjobban.

-         Bella?! – kiáltott türelmetlenül apa. Úgy néz ki, elbambultam… - Ki telefonált?

-         Öhm… valami biztosító… csak nagyon nehezen akadt le rólam… tudod milyen piócák ezek – hazudtam könnyedén. Mivel apa valószínű nagyon ellenezte volna, hogy találkozzak Edwarddal.

-         Ja – bólogatott, és újra a tévébe mélyedt.

Intettem Jacobnak, aki követett vissza a konyhába.

Nekitámaszkodtam a pultnak, ő pedig megfogta a derekamat.

-         Mit szeretnél? – suttogta a nyakamba, s elkezdte azt puszilgatni.

-         Edward volt az… - suttogtam kétségbeesetten.

-         Mit akart? – kérdezte Jacob, s én meglepődtem, hogy milyen nyugodt a hangja.

-         Találkozni, holnap délelőtt. A családja, meg mi ketten… benne vagy?

-         Oké. Bajunk nem eshet – puszilgatott tovább, de hirtelen abbahagyta, és a szemembe nézett. – Mit akarhat?

-         Nem tudom…

KOMIIT PLS♥!!!

13. fejezet

Sziasztook! Itt van a várva várt feji, sok ordibálással, s egy különös fordulattal is.. node nem mondok semmit. Pusszi!
KOMIIT!!!!!!!!!♥♥♥

Visszajött

Jake lerogyott a padlóra, és velőtrázóan ordított.

-         Kezdődik… - mormolta Charlie és Billy egyszerre.

-         Ho… Mi… Öh… - dadogtam, és lerogytam szerelmem mellé. – Nem lesz semmi baj Jake, itt vagyok veled. Rendbe fogsz jönni. SEGÍTSETEK MÁR! – ordítottam a szüleinkre könnyes szemekkel.

-         Sajnos nincs mit tenni Bella – fogta át a vállamat apa.

-         HOGY ÉRTED AZT, HOGY NINCS?! MI A FASZ BAJOTOK VAN?! SEGÍTSETEK MÁR! BILLY NEM LÁTOD, HOGY A FIAD SZENVED?! – üvöltöttem túl Jacobot.

-         Vigyük fel a szobámba – dörmögte apa, s mintha az előbb nem is ordítottam volna le a fejét.

Végül engedelmeskedtem, mert attól cseppet sem lesz jobb Jake-nek, ha a szüleinkkel ordibálok.

Apa megragadta Jacob felsőtestét, én pedig utána vonszoltam a lábait. Nehéz volt…

De végülis ráraktuk apa ágyára.

Ömlött róla a víz, és még mindig csak ordított. Sokszor groteszk testhelyzetet vett fel, és azt hittem, hogy valami előjön a bőre alól.

-         Menj le Bella. Majd hívunk, ha kellesz – intett Billy, aki nagy nehezen, de egyedül fel tudott evickélni a lépcsőn.

-         Mi?! Nem megyek el! – ordítoztam újból.

-         Bella. Tünés! - parancsolt rám apa, ellenkezést nem tűrő rendőrfőnök hangját.

-         Nem! – szálltam szembe vele.

Ő erre megragadta a két karomat, és kidobott a szobából. Magukra zárta az ajtót.

Dühös zokogásban törtem ki, és a kilincset feszegettem.

Még drótot és hullámcsatot is hoztam, hogy kinyissam a zárat, de reménytelen volt. Nem is értettem hozzá.

Állati üvöltés hallatszott bentről. Mintha tényleg egy állat üvöltött volna… egy farkas. Ennyire fájna Jacobnak? De mi lehet a baja?

Ott tartottam, hogy betöröm az ajtót. Távolabb mentem, és felkészültem a nekifutásra.

-         Bella… - ordította Jake. – Menj innen!

-         Nem megyek! Szeretlek! – ordítottam vissza.

-         Menj innen Bella! Menj innen! Takarodj!

Lefagytam… Hogy mondhatott ilyet? Nekem… aki teljes szívéből szerette.

Újra záporoztak a könnyeim.

Dühösen lerobogtam a lépcsőn, leakasztottam a kabátomat, feltéptem az ajtót, és úgy csaptam be, ahogy csak tudtam.

Bőgve iramodtam az erdő felé, ami a házunk mögött volt.

Sötét volt, így nem láttam semmit, de nem is akartam. Egyedül akartam lenni.

Bebukdácsoltam sietve az erdőbe, és ott egy idő után lassabbra fogtam a tempót, és átadtam magamat az önsajnálatnak, és a könnyeimnek.

Miért nem apával vagy Billyvel ordibált? Miért velem? Pedig én annyira szeretem! Jobban, mint bármit ezen a földön. Ezer Edwardnál is többet jelent nekem.

Elüvöltöttem magamat, hogy ezzel is levezessek valamennyi feszültséget. Törni, zúzni akartam. Olyan erősen lépkedtem, hogy belefájdult a lábam is. De akkor az volt a legkisebb problémám, hogy fájt a talpam…

Minden kis gallyat letépkedtem a fákról. Toporzékolva rugdostam a köveket, és közben csak bőgtem és bőgtem.

És egyáltalán mi van Jacobbal?! Mi fájhat neki ennyire? Pedig pár órával ezelőtt még semmi baja sem volt. Úgy tör rá, mint kommandósok a beszívott drogterjesztőre.

Erőtlenül rogytam le a sáros, havas földre. Majd’ meg fagytam, de nem érdekelt.

Ugyanolyan érzetem volt, mint pár hónappal ezelőtt. Pontosan ugyanaz. Csak… még rosszabb.

Elhagyottság, fájdalom, önsajnálat, düh és sírógörcs.

Ezelőtt Jake mentett ki ebből, de most ki fog?

Egyáltalán, mit tettem én Jacob ellen? Mi rosszat? Semmit. Tudomásom szerint.

De nem szokott alaptalanul „Takarodj innen!”-eket ordítozni. Legalábbis eddig nem tudtam, hogy van-e ilyen szokása. Vagy esetleg csak a fájdalomtól van, és valakin le kellett vezetnie? De nem én voltam ott az egyetlen személy… miért pont rajtam? Tudja, hogy milyen érzékeny vagyok! Mindent tud… legalábbis majdnem mindent. A vámpíros rész kimaradt.

Újabb ordítás rázta meg a csendet, de ez – számomra – halkabb volt, mivel messze voltam a házunktól. De persze Jacobnak bizonyára hangos volt, ha még idáig is elhallatszott.

Vissza kéne mennem… be kéne törnöm az ajtót, és megnézni, hogy mi a baj. Nem érdekel, ha újra leordít, és apa ismét kitoloncol. Látnom kell.

Felálltam.

De ekkor olyat láttam, amitől majdhogynem megint visszazuhantam a földre.

Ott állt. Ott állt Ő. Teljes valójában.

Visszajött.

-         Bella… - szólt fojtott, de jól ismert mézédes hangján. El sem akartam hinni.

-         Te…

-         Sajnálom! – kezdett bele rögtön, és közelebb lépett. Megfogta a kezem. Megborzongtam a hideg érintésétől. Oly rég nem éreztem ezt, hogy most hidegebbnek hatott, mint valaha. – Bocsáss meg kérlek! Egy idióta voltam! Én, szeretlek… - nézett a szemembe azzal a topáz színű, de most mégis iszonyatosan elgyötört szempárral.

-         Nem… te nem szeretsz. Elhagytál. Nem voltam elég jó neked – mondtam még kissé kábán.

-         De tökéletes vagy nekem. Csak mindössze hazudtam Bella… és te oly könnyedén hittél nekem – simított ki a szemem elől egy tincset.

-         Mert logikus volt… miért is szeretnél engem? – tettem fel, jó formán magamnak a költői kérdést.

-         Visszajöttem. Mert szeretlek. Téged, Bella… - suttogta, de ekkor újabb ordítás rázott meg minket. – Mi ez? – vonta össze a szemöldökét, s nézett a hang irányába.

-         Jacob – feleltem kurtán.

-         Mi történik vele?

-         Nem tudom… apa kidobott – kicsit elkezdtem magamban újra fortyogni.

Furcsa… visszajött, és szeret. És én nem haragszom rá.

Pedig ha pár nappal ezelőtt valaki megkérdezi, hogy „Figyu, bírod még Edwardot?” Akkor rávágtam volna az általam ismert legcifrább ócsárolást, és végezetül azt, hogy „Nem!”.

Most… most pedig megnyugtat a jelenléte, de mégis köpni, nyelni nem tudok. Visszajött. Ezt álmomban sem gondoltam volna. Na, jó… álmomban gondoltam, vagyis álmodoztam róla, hogy visszajön, és valami olyannal áll elő hogy: „Bella! Kényszerítettek, én szeretlek, de különben megölték volna a családomat, engem és téged is! Sajnálom.”.

Megráztam a fejemet, hogy elhessegessem a gondolataim, és a jelenre koncentráljak. Könnyű volt, mivel Jake újból ordított, de már megint olyan állatias hangon.

-         De te hallod a gondolatait, nem? – ráztam meg Edward kezét.

-         Te szent isten… - suttogta. – Bella, nem mehetsz a közelébe! – nézett rám szigorúan.

-         De fogok! Már miért ne mennék? Mi van vele?

-         Átváltozik – nézett mélyen a szemembe. Régen ezzel a pillantással levett a lábamról. De most csak egy szimplán nagyon jó képű férfit láttam benne, s nem a szerelmemet. Az már elmúlt. A szívem már másé.

-         Hogy mit csinál? – eszméltem fel.

-         Vérfarkas. Jacob barátod egy vérfarkas – közölte ridegen, s nem kisebb undorral a hangjában.

-         Lehetetlen, olyanok nin… - de ekkor belegondoltam abba, hogy egykor a vámpírokról is pont ugyanezt gondoltam, s mégis léteznek. Talán vannak vérfarkasok is?

-         Vannak. Emlékszel, hogy amikor először mentél a la push-i tengerpartra, és meghívtál, akkor visszautasítottam?

-         Igen – súgtam.

-         Régen azért épült az a határ, mert ott vérfarkasok voltak, és az az ő területüknek számított. Oda nem léphetünk be. És most… jó pár generáció után ismét bekövetkezett – mondta elmélyülve a múltban.

Kirántottam a kezemet az övéből, és a házunk felé kezdtem futni, amilyen gyorsan csak tudtam. Egyszer hasra estem, de már álltam is föl rögvest.

-         Bella! Nem mehetsz! – ragadta meg a karomat Edward.

-         Edward nézd… én szeretem őt – suttogtam.

Ez megtette a hatását. Edward keze elernyedt, és szomorú szemei az arcomat pásztázták, hogy igazat mondok-e. Igazat mondtam. Szín tiszta igazat.

-         Sajnálom Edward… - s újból futásnak eredtem.

Feltéptem a bejárati ajtót, és felrohantam a lépcsőn.

-         Jacob itt vagyok! – kiáltottam, a bent ordítozónak.

-         Bella menj innen! – ripakodott rám apa, miután kissé kihajolt az ajtón.

-         Apa én tudom! Tudom, hogy vérfarkas! Hadd menjek be! – kérleltem, és a könnyeimet törölgettem a kabátom szélével.

-         Mi?! Jó, gyere, de csak óvatosan – s kitárta előttem az ajtót.

Billy épp akkor takargatta el Jake azon testrészeit. Ő a földön hevert, láthatólag eszméletlen állapotban. Az egész teste verejtékezett, s néha görcsösen megrándult.

Körülnéztem egy pillanatra a szobában. Az ágy lába kitört, a csillár darabokra hullva hevert a földön, a szőnyegen két karomhasítás éktelenkedett. Apa és Billy ruhái is néhol kisebb cafatokban voltak. Apa lába vérzett.

-         Jake – térdeltem le szerelmem mellé, s kezdtem el simogatni az arcát fagyos kezeimmel. Az ő bőre bezzeg égett, mint akinek 42 fokos láza van. – Jól van? – fordultam a szüleink felé.

-         Rendbe fog jönni. Az első átváltozás mindig ilyen… Bár épeszűbb lett volna, ha az udvarra visszük.

-         De akkor meg a szomszédok meglátták volna.

Jacob homlokát puszilgattam, és a könnyeimet törölgetem le az arcomról.

-         De vajon mi válthatta ki? – kérdezte Billy.

-         Cullenék visszajöttek… - suttogtam magam elé.

-         Tessék?

-         Cullenék! Ők vámpírok! Visszajöttek ide. Az nem lehet az ok? – fordultam feléjük.

-         Te tudtad? – hápogta apa.

-         Apa… több mint fél évig volt a barátom. Mindent tudtam – vallottam be őszintén. Hülyeség lett volna eltitkolni. Ha már úgyis tudja apa, akkor pedig teljesen felesleges.

-         Valószínű. Az ő hibájuk – mondta Billy éles hangon, s megrándultak az arcizmai. – Le kell ülnöm… széthasad a lábam – s leült a törött lábú ágyra.

-         Az enyém viszont szét is hasadt – szemlélte meg apa jobban a sebhelyét. – Be kell mennem a kórházba.

-         Én it maradok Jacobbal! – mondtam rögtön a kelleténél kicsit hangosabban.

-         Rendben. De vigyázz magadra – figyelmeztetett apa.

Kiléptek a szobából, vagyis kibicegtek. Mindketten eléggé sántítottak.

Jake fejét az ölembe vettem, s a haját cirógattam.

Nyílt az ablak, s bemászott rajta Edward.

KOMIKAT LÉCCCIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!