30. fejezet

Sziasztok!
Nos, ezen a héten ezt a törimet volt kedvem írni, szóval megcsináltam a 30. fejit is. El sem hiszem, hogy már itt tartunk... Jujj.
Jó olvasást, nem tartalak fel titeket.
De azért pár hozzászólásnak örülnék :)
Puszi! Dórii

30. fejezet

Hívások

A víz alatt csókolózni… elég rossz. Mármint olyan romantikusnak tűnik, de amikor a víz beáramlik a szádba, az már nem olyan klassz.

Szóval pár másodperc múlva feljöttünk a felszínre, s én beletúrtam a vizes hajamba, hogy ne az arcomra tapadjon.

-          Hát ez… - kezdte Jake – szar volt!

Elnevettem magam, és átkaroltam a nyakát.

-          Ja. Azt hittem, élvezetesebb, de… - grimaszoltam egyet. – Csináljuk inkább simán, jó?

-          Oké – mosolygott rám, majd szorosabban vont magához, és forró ajkát az enyémre tapasztotta.

Az ujjaim végigszántottak a hajában, miközben a lábaimmal körülfogtam a derekát.

Az ő egyik keze a tarkómat fogta, a másik pedig engem ölelt át, majd lassan a bikini felsőm megkötőjéig mászott felfelé, és eljátszadozott a masnival.

Végül egy mozdulattal kioldotta, majd lekapta rólam, és ha jól sejtem a fürdőgatyája zsebébe rakta.

-          Hé! – sikítottam nevetve, amint elengedett, s én hirtelen elsüllyedtem, de egy pillanat alatt a felszínen voltam, és felköhögtem a vizet, amit sikeresen lenyeltem.

-          Jól vagy? – termett rögtön ott, és két kezével a derekamat fogva tartott a felszínen.

Nem válaszoltam, csak gyorsan próbáltam elérni a gatyája zsebét, ő viszont hamarabb rájött a trükkömre, és eliszkolt előlem.

-          Gyáva! – kiáltottam utána, majd elkezdtem úszni felé.

-          Lassú!

Végül hagyta, hogy utolérjem, és megpróbáljam lebirkózni.

Mondanom sem kell, meg sem moccant, csak én erőlködtem ott. Mintha egy felhőkarcolót akartam volna pusztakézzel arrább tolni. Reménytelen…

-          Visszaadod?  - álltam le, és előtte kezdtem el egy helyben úszkálni.

-          Győzz meg… - incselkedett, majd elővette a zsebéből, és magasra tartotta a felsőmet.

Gyorsan szétnéztem, de elég messze távolodtunk a parttól, a legközelebbi ember is egy kis pont volt.

Így simán felugrottam, nem zavart, hogy nincs rajtam felső… vagy csak kicsit, de mindössze Jacob látott, ő meg már amúgy is.

-          Mit akarsz? – kérdeztem kicsit kimerülten, néhány sikertelen próbálkozás után. Lehetetlenség több mint két és fél méterre felugranom, amikor a lábam sem ét le.

-          Azt, hogy győzz meg – makacskodott.

Jake feje eltakarta előlem a Napot, de így is hunyorognom kellett rá.

Vajon mivel győzhetném meg? Mivel lehet meggyőzni egy kamasz farkas fiút, hogy adja vissza a bikini felsőmet?

Hirtelen megragadtam a szabad kezét, és oda raktam, ahová minden bizonnyal akarta – a mellemre.

Jacob elismerően bólintott, majd lejjebb engedte a felsőmet.

-          Kezdesz meggyőzni… - mosolygott rám, és a kezével nem engedett el engem.

-          Tudom.

Felkapaszkodtam a nyakába, és elkezdtem csókolni. A másik karja közben egyre lejjebb ereszkedett, mire már azzal a kezével is engem, ölelt, nem törődve azzal, hogy én simán kikaptam a kezéből a felsőmet.

Elégedetten toltam el magam tőle, ő pedig elismerően bólintott.

-          Segítsek? – mutatott a felsőre, amit halálos küzdelmek árán próbáltam visszarakni magamra úgy, ahogy eredetileg volt.

-          Ha megint elveszed, rád uszítom Charlie-t – fenyegetőztem, majd átadtam a felsőmet, és hátat fordítottam neki.

Egyszerűen rám adta, és kellőképp szorosan megkötötte rajtam.

-          Úszunk? – mutattam a horizontra, majd meg sem várva a választ elsiklottam mellette.

Aznap este elég kimerültem álltam be a zuhanyrózsa alá. Hideg vizet folyattam magamra, hogy kicsit felébresszen, ne legyek olyan álmos.

Miközben én még a zuhany alatt ácsorogtam, Jake benyitott, és szólt, hogy kész a vacsi, de megvárnak engem is.

Gyorsan lemostam a hajamról a balzsamot, majd kipattantam, becsavartam a hajam egy törölközőbe, a másikkal pedig felitattam a vizet a bőrömről. Végül belebújtam a pizsamámba, ami egy sortból és egy trikóból állt.

A fürdőszoba ajtaját nyitva hagytam, hadd szellőzzön kicsit ki.

Még egyszer átdörgöltem a törölközőben a hajam, majd egy mozdulattal levettem róla, és az ágyamra hajítottam.

Végigmentem a folyosón, és már éreztem is a csalogató illatokat a konyhából. Hárman együtt kezdtünk el sütni. Én megcsináltam a salátát, és elmentem lefürdeni, Anyu és Jacob viszont megsütötték a húst, míg én áztattam magam.

-          Bon appétit! – rakta le elém a tányért Anyu, miután leültem.

-          Merci – biccentettem mosolyogva.

A vacsora jól sikerült, azt hiszem, régen alábecsültem Anyut. Mégiscsak van valamennyi főzőtudománya. Vagy Jacob volt a mester, és Anyu a kukta? Mindegy.

Jól elbeszélgettünk, bár a beszélgetés tárgya állandóan szegény Jacob volt. Hogy milyen a La Push-ban, hogy megy a suli, vannak-e jó barátok. Korántsem volt olyan súlyos, mint Charlie kihallgatásszerűsége, de azért kicsit furán éreztem magam, holott nem engem kérdezgettek.

Én felvállaltam a mosogatást, míg ők ketten megzuhanyoztak. Még el is törölgettem a tányérokat. Szerettem volna valahogy meghálálni, amiért itt nyaralhatunk Anyunál. Persze mindig mondja, hogy otthon vagyok, semmit sem kell meghálálni, de azért mégis… Az otthonom ott van, Charlie-val, Forksban.

Később jó éjt kívántam Anyának, ő pedig adott egy cuppanós puszit nekem.

Jacob már az ágyban terpeszkedett, egy szál alsóban. A vékony takarót lerúgta magáról. Csak arra várt, hogy én is befészkeljem magam mellé.

-          Fogat mosok, mindjárt jövök – mondtam, és a fürdőszobába indultam.

Alig tíz perc múlva visszatértem felfrissült lehelettel, bár nagyon álmosan.

Jake megpaskolta maga mellett az ágyat, mire én mosolyogva fészkeltem be magamat az oldalához.

Elkezdte cirógatni a hátam, de én megráztam a fejem.

-          Itt van a szomszéd szobában Renée! – szóltam rá fojtott hangon. – És amúgy… - ásítottam – hulla fáradt vagyok.

-          Oké – hagyta rám, és a hangjában sem hallottam semmi jelét sértődöttségnek. – Jó éjt, Bella.

-          Jó éjt, Jake – mormogtam, majd le is ragadtak szemeim.

Másnap Jacobbal egész délelőtt az ágyban döglődtünk, képtelenek lettünk volna kimozdulni… - na, jó, én elmentem gyorsan fogat mosni, de az három perc volt, és közben leültem a vécére, hogy ne kelljen állnom.

Kiskifli-nagykifli pózban befeküdtünk, és hallgattuk a kinti zajokat, vagy beszélgettünk. Takaróra nem volt szükség, hisz Jake valóságos fűtőtest volt mellettem, az amúgy is átlag hőmérsékletű szobában. Mit meg nem adnék azért, hogy Forksban ne tonnás takarókkal kelljen takaróznom, nehogy megfagyjon az egyik lábujjam.

Itt bezzeg jó meleg volt. Imádtam.

Még este leforgolódtam magamról a sortomat, így bugyiban keltem.

Délután Renée elvitt minket a városba, szétnézni. Voltunk két múzeumba, és bejártunk két parkot, mire Jacobnak találtunk vattacukrot. Meg volt őrülve érte. Bár szerintem a kék jobb választás lett volna, mint a rózsaszín, de ő azt akart, szóval nem szóltam bele. Gyermeteg lélek.

Majd a „szuvenír soron” kötöttünk ki, így ott elnézelődtünk egy darabon.

Meleg volt, de Jake nagyon jól takarta sokszor a Napot, hogy ne süssön a szemembe. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy kerestem az árnyékát. Hiába csak a fürdőruhára vettem fel egy lenge trikót, és egy sortot, néha majd’ meg gyulladtam. Nagyon hozzászoktam már Forksban a hűvös időhöz, szükségem volt egy kicsi időre, hogy visszaálljak.

Charlie-nak mindenképp venni szerettem volna valamit, de egyszerűen nem mertem semmit. Bennem volt a félsz, hogy talán nem tetszik majd neki, és csak udvariasságból fog örülni.

-          Este van kedvetek egy mozihoz? Utána meg valami utcabál szerűség lesz, arra is elmehetnénk – szólalt meg Anyu, az arcára terített törölköző alól, amivel az arcát védte a kellemes, meleg sugaraktól.

-          Én benne vagyok – felelt Jake mellőlem. Elterült a törölközőjén. A vízcseppek hívogatóan folytak végig kockás hasán. A haja tele volt homokszemcsékkel, így odanyúltam, és összeborzoltam. – Pff… hé! – szólt rám, amikor a szájába is belement.

-          Bocs – vigyorogtam, majd én is elfeküdtem kettejük között.

Becsuktam a szemem, és egyszerűen élveztem, amint a bőröm a Nap sugarait csak úgy szippantja magába. De persze sosem barnultam le – sajnos. Mindig is irigyeltem azokat a lányokat, akik kellemes barna bőrrel flangálhatnak. Mint egy ínycsiklandó cappuccino.  Én bezzeg akármennyit lehetek a napon, soha az életbe nem fog meglátszani a hófehér bőrömön. Esetleg, ha leégek – amiben volt párszor részem.

Jake a hasára átfordult, felém fordította a fejét, és megfogta a kezem. Öt perc múlva már halkan szuszogott.

-          Mit vegyek fel? – nyitottam ki a szekrényem, és kérdőn néztem Anyára.

-          Amit csak akarsz – rántotta meg a vállát.

-          De mégis mit szoktak felvenni egy utcabálra? – makacskodtam.

-          Olyat vegyél fel, amibe jól érzed magad – felelte, majd kiment a szobámból, egy pimasz mosollyal az arcán. Hát élvezi, hogy kétségbe vagyok esve? Hurrá.

Végül felpróbáltam az egész ruhatárat – azt a nem sokat, amit vettünk tegnap.

Végül, szenvedések árán sikerült eldöntenem, hogy mibe megyek. Magamra húztam azt az egy szem fehér szoknyát, amit Anyu annyira rám erőltetett – nadrágpárti vagyok, szóval… Meg még felvettem egy vékony, lila trikót, és kész voltam.

Jake természetesen rövidgatyába volt és fehér atlétában volt, nem igazán bajlódott sokáig, mint én.

Beültünk a vörös színű, párnázott székekre. És ültem középen, Anyu a bal oldalamon, Jacob a jobbon. Az én ölembe volt az extra nagy popcorn, aminek a negyedét Jake öt perc alatt benyomta. Nem is értem, hová tűnik az a sok étel.

Nemsokára lekapcsoltak minden világítást, és még öt perc reklám után elkezdődött a film.

Vígjáték volt, szóval elszórakoztam rajta annak ellenére, hogy annyira nem vagyok nagy filmes. Jake végig fogta a kezem – bár én így bal kézzel elég ügyetlenül ettem.

Miután elhagytuk a mozit, Anya már teljesen fel volt pörögve. Azt mondta, legalább három hónapja nem volt utcabálon, és már annyira hiányzott neki.

Így hát futólépésben követtük őt – vagyis csak én, Jacob mindössze nyugisan sétált hosszú lábain.

Két sarokkal arrább már élénken hallottuk a zenét, és a tömeg moraját. S még pár sarok futólépés után meg is pillantottuk a kavalkádot.

Mindenki színes, lenge ruhákban táncolt az utca közepén. A járdát a különféle árusok hada foglalta el. A levegő hirtelen emelkedett még három fokot. Forkshoz képest igazi szauna volt ez.

Anya gyorsan megragadta a kezem.

-          Itt egy kulcs. Ha akartok, hazamehettek. Én meg találkozok, Tommal nem baj?

-          Ö – nyögtem, miután átvettem a pótkulcsot Anyától. – Oké. Miféle Tom?

-          Brazilféle Tom – vigyorgott rám, majd nyomott egy cuppanós puszit megdöbbent arcomra, és bevetette magát a tömegbe.

Jake mellém lépett, majd meglengette lapát nagyságú kezét az arcom előtt, mire magamhoz tértem.

-          Renée? – kérdezte.

-          Valami Brazil pasival találkozik. Tom… - nyögtem, majd elnevettem magam. – Tudhattam volna, hogy ezért akart idejönni! Tipikus Anya.

-          Nem nagy gond… - vigyorodott el. – Ugyanis nekünk is randik van.

Visszamosolyogtam rá, majd megragadtam a kezét.

Már tizenegy óra lehetett, mire végigjártuk az árusokat, és eljutottunk az egész bálozó utcasor végére. Magunk mögött hagytuk a zajongó, vidám tömeget, és végre kaptunk normálisan levegőt.

-          Nem akartál volna táncolni?

-          Én?! – álltam meg, és nagy szemeket meresztettem rá.

-          Jó, oké, nem volt komoly – nevetett.

Már azt hittem, nem ismer. Én és a tánc…?! Mintha egy pingvin akarna repülni. Képtelenség.

Persze Jake nem hagyta ki, miközben végigjöttünk, hogy legalább a fenekét ne rázná meg. Ő is kicsit bepörgött.

-          Lemenjünk a partra? – bökött fejével előre, de én megráztam a fejemet, és felemeltem a kulcsot.

-          Jobb ötletem van – vigyorogtam rá komiszan, majd elkezdtem a hazafelé vezető úton menni, meg sem várva Jacob reakcióját. Úgyis tízszer olyan gyorsan halad, min t én.

Két perc után viszont elbizonytalanodtam, hogy miért nem ért még mellém. Hátranéztem, de akkor hirtelen felkapott a vállára.

Sikkantottam egyet ijedtemben. Annyira halkan lépkedett, hogy esélyem sem lett volna észrevenni. Talán, ha olyan szuperszonikus hallásom lenne, vagy valami. Jake olyan, mint egy macska… vagyis igazából farkas, de nem baj.

-          Most így fogsz hazáig cipelni? – kérdeztem,, miközben a derekára könyököltem, hogy megtámasszam a fejemet.

-          Ja – nevetett fel.

-          De biztos, hogy Renée nem fog hazajönne? – aggodalmaskodott még mindig. Pedig nem ezt vártam volna. Azt hittem, örülni fog, hogy végre megkaphatja a szülinapi ajándékát, és esze ágában sem lesz Anya miatt parázni. Aki pedig úgysem fog hazajönni, hisz tudja, mit csinálunk… vagyis csinálnánk, ha Jake végre befogná.

-          Csitt – sziszegtem, majd kibújtam a lábujjas papucsomból, és Jacobot az atlétájánál fogva megragadtam. – Anyának van esze. Hajnalig mesze elkerüli a házat, hidd el.

-          Hát jó – bólintott, majd a térdhajlatom alá nyúlt, és a karjába kapott.

Szépen fogalmazva is berontottunk a szobámba, majd le is döntött az ágyra, s felém magasodott.

-          Ugye tudod, hogy ezért engem meg is büntethetnének?

-          Ha? – kérdezett vissza.

-          Kiskorú vagy – kuncogtam.

-          Ajjaj – dörmögte.

-          Majd vigyázunk…

-          Oké – nevetett, és újból elkezdett csókolni.

Jacob még egy puszit nyomott felhevült arcomra, majd a földről felvette a vékonyka takarót, és rám terítette. Félig már aludtam, de még éreztem, ahogy átfogja a derekamat, és jó éjt kíván.

Átfordultam álmosan a másik oldalamra. A csukott szememmel is láttam, hogy besüt a nap az ablakon. De sehogy sem sikerült rávennem magam, hogy kinyissam a szemem. Inkább még tettettem, hogy alszok.

-          Hófehérke – suttogta nekem, s én muszáj voltam szólni.

-          Az Csipkerózsika volt.

-          Ja. Nem baj – nevetett. – Nemsoká dél lesz. Vagy ma van az „egész nap ágyban” nap? – kérdezte, majd lerántotta rólam a takarót. Csak egy bugyi volt rajtam, így kivettem a fejem alól a párnát, és azzal próbáltam betakarózni.

-          Aham – dünnyögtem.

-          Így kimerültél?

Szinte láttam magam előtt, hogy öntelten mosolyog, így kitapogattam a vállát, mintha meg akarnám simítani, majd nekivágtam a párnámat.

Eltaláltam, mert a következő nevetése már a párna mögül jött, ami tompította azt.

-          Csak még egy… picit – ásítottam, és a másik oldalamra fordultam.

-          Oké, mondta mosolygós hangon.

Azt hittem, elmegy, de ő inkább befeküdt mellém.

-          Anyu? – kérdeztem.

-          Elment valahová.

-          Mikor?

-          Egy órája – felelte.

Erőt vettem magamon, megdörzsöltem kicsit a szemem, hogy élénküljön, majd kinyitottam, és Jake felé fordultam. A feje eltakarta előlem a Napot, így olyan volt, mintha egy arany glória ragyogott volna mögötte. Fekete haja rendezetlenül állt, teljesen elaludta. A jobb oldalán lapos volt, a másikon viszont felborzolódott. Beletúrtam a hajába, és kicsit elrendeztem.

-          Hetente tarthatnánk szülinapokat – gondolkodott hangosan.

-          Telhetetlen vagy – nevettem fel, majd nyomtam egy puszit a meztelen mellkasára. – Egy kicsit felfrissülök, jó?

-          Oké. Én maradok – mondta, majd miután én kótyagosan kimásztam az ágyból, ő szétterpeszkedett, elfoglalva minden helyet.

A fürdőszobában elvégeztem a mindennapos teendőimet, majd meglátva a pizsamámat felkaptam magamra.

Jacob és én összedobtunk egy könnyű kis ebédet, hogy mire Anya hazaér, már készen is legyen.

Épp átfordítottam a salátát, amikor megcsörrent a telefonom.

-          Menj, boldogulok egyedül.

-          Oké.

Beszaladtam a szobámba, és felvettem az asztalomon heverő telefonomat.

-          Igen?

-          Szia Bells – köszönt Charlie.

-          Szia, Apu! Mi újság van otthon? – érdeklődtem, miközben fel alá járkáltam.

-          Itt semmi különös. Milyen Jacksonville? Hogy van anyád?

-          Itt jó meleg van – mosolyogtam. – Anyu is jól van. Tegnap voltunk moziban, meg utcabálon.

-          Aha – dünnyögte.

Telefonon még nehezebb volt Charlie-val beszélni, mint élőben.

-          Vigyázzatok magatokra, jó?

-          Persze.

-          Várlak haza… Szia, Bella – köszönt el.

-          Szia, Apu – motyogtam, majd letettem.

Visszamentem a konyhába, ahol Jacob sürgött-forgott.

-          Charlie? – kérdezte.

-          Aha.

-          Mondtad neki, hogy leharapta a lábamat egy cápa? – viccelődött, mire én csak fejcsóválva visszatértem a salátához.

Pár perc múlva Jake átfogta a derekam, és ringatózni kezdett velem.

Már épp kezdtem volna elkapni a pofon egyszerű ritmust – jobbra, balra, jobbra, balra -, amikor megint megcsörrent a telefonom.

-          Mi van már? – dörmögött Jake. – Most én veszem fel!

-          De az enyém… - próbáltam ellenkezni, viszont ő ezt eleresztette a füle mellett, és a szobánk felé ment.

Én is utána siettem. Kíváncsi voltam, hogy mégis ki hívogat már megint? Charlie-t megértettem, de ki van még?

-          Igen? – szólt bele Jacob, amolyan „mi a francot akarsz?” hangon. – Adom – nyomta a kezembe a készüléket, mire én homlokráncolva a fülemhez emeltem.

-          Ki beszél?

-          Bella! – Alice volt. A hangja kétségbeesést tükrözött.

-          Alice, mi a baj? – sürgettem, és idegesen járkálni kezdtem.

-          Bella! Tűnjetek el onnan! Még ma! A számládra utaltam át pénzt, vegyetek Renée-nek repülőjegyet valahova! – utasított.

-          Miért? Mi van, Alice? – értetlenkedtem, de azért már elkezdtem mutatni Jacobnak, hogy pakoljon be. Bár ő biztosan hallotta a beszélgetésünket, hisz sokkal jobb a füle, mint ez enyém.

-          A Volturi. Kiszagoltak titeket. Elrejtettek előlem mindent. Beépített embereik voltak… Úgy sajnálom, Bella.

A torkomon akadt a lélegzet, s megkövült tekintettel néztem Jacobra, aki szintén sokkolódott.