Sziasztok!
Megint késtem, tudok róla. Bocsi megint, de nyár van, be vagyok zsúfolva.
Most majd sokáig nem lesz friss, mert nyaralni leszek. Olyan aug. 10-előtt ne várjatok semmit.
Puszi,
Dóri
Korep
A délelőtt az iskolában aránylag jól telt, nem volt semmi baj. Ebédnél Alice odaült hozzánk, és bemutattam őt Claire-nek, aki ha még jól tudom, nem találkozott Alice-el. Mivel Claire „lányosabb”, mint én, ők nagyon jó hangulatban elbeszélgettek, míg én az ebédemet ettem. Néhányszor hátrapillantottam a Cullen-asztal felé, de ők nem néztek ide. Nem is baj.
Suli után Alice hazahozott, és még kicsit maradt, amíg Jake meg nem jött. Addig beszélgettünk, meg előszedtem a tavalyi könyveimet és jegyzeteimet. Sok jegyzetet megtartottam, hogy ha később szükségem lenne rájuk, ne a könyvekben kelljen órákig keresgélnem, hanem ott vannak az összefoglaló kis jegyzetlapjaim. És jól is jöttek.
Három órakor csengettek, és én gyorsan lefutottam a lépcsőn egyenesen az előszobaajtóhoz, és ha egy picit nagyobb a lendületem, nekimegyek az ajtónak fejjel. De sikerült megállnom, és mosolyogva kinyitnom.
Jacob kint állt, hátán az elnyűtt iskolatáskájával, és rám mosolygott. Kicsit az arcomba csapott a hideg szél, de már megszoktam az időjárást.
- Szia Jake – vigyorogtam, és kitártam az ajtót, hogy jöjjön beljebb.
- Szia Bells – mosolygott még mindig, majd lehajolt és gyorsan megcsókolt.
Becsuktam utána az ajtót, és épp akkor ért mellém Alice is. Elköszöntünk egymástól, majd ő elment az autójával, míg mi bementünk a nappaliba, és Jake elővette a könyveit meg a füzeteit.
- Nos, miből vagy a leggyengébb? – ültem le törökülésben a szőnyegre, és elkezdtem nézegetni a gyűrött füzeteit.
- Kémia, matek, fizika… - ciccegett.
- Akkor az általános – mosolyogtam rá, míg ő is leült mellém. – Mi megy a legjobban?
- Biosz. Most épp. Meg a latin is oké, az angol megyeget. Igazából, fizikából meg a többiből is csak az van, hogy inog a hármasom.
- Akkor hármas-négyesig kell feltornázzalak?
- Hát, jó lenne – mászott közelebb, és még egyszer rányomta az ajkait az enyémekre, de én már perc után eltoltam magamtól. – Oké, előbb tanulás!
- Én is így gondolom – döntöttem oldalra a fejem.
Megcsináltattam Jacobbal az írásbeli házit, miközben én is a sajátommal küszködtem. Majd odaadtam neki a jegyzeteimet, hogy próbálja meg legalább felületesen megtanulni őket, míg én még a saját leckémet csináltam.
Jake néha megkérdezte, hogy oda milyen betűt írtam, meg az most mi is? Hát igen, kicsit macskakaparásos az írásom, de szerintem nem vészes.
Egészen hat óráig kérdezgettem, meg magyaráztam azt, amire emlékeztem. Nem mondom, hogy Jacob reménytelen eset, csak kicsit hajtani kell. De mondtam neki, hogy ha az elkövetkezendő hétben nem kap ki, vagy nem ír hármasnál rosszabb dolgozatot, akkor kap egy meglepetést.
Már csak azért aggódom, hogy mit találok ki meglepetés gyanánt, mert, hogy őszinte legyek, gőzöm sincs, minek örülne nagyon.
De azt majd később megoldom, van időm még rágódni rajta, plusz Alice tanácsát is kikérhetem holnap.
Fél hétkor már össze is pakoltunk, én meg közben elővettem, és megmelegítettem a marhasültet, mag még csináltam mellé uborkasalátát. Jacob felhívta Billy-t, hogy itt vacsorázik, de olyan nyolc körül már otthon lesz, ne aggódjon. Nemsoká Charlie is megjött, és örömmel konstatálta, hogy Jacobot korrepetálom. Szerinte így „egészséges a kapcsolatunk”, mert a kötelességeinket is teljesítjük, de közben egymás közelében is lehetünk. Vagy valami ilyesmit motyogott össze.
Vacsora után a fiúk kicsit még beültek a nappaliba tévézni, míg én elmosogattam a tányérokat és az evőeszközöket, majd megsikáltam a mosogatót, mert az utóbbi időben elhanyagoltam a takarítást. Végül még egy mosást is beraktam, és utána mentem csak le a nappaliba, de akkor Jake már indulni is készült.
- Szia, Bella, köszi, a korepet – mosolygott, majd ajkait rányomta az enyémekre, miközben a csípőmnél fogva közelebb volt magához. Én is beletúrtam a dús hajába. De ezt Charlie nem bírta sokáig, torokköszörülésbe kezdett, hogy végre észrevegyük, hogy ő is itt van.
- Péntek? – kérdeztem, utalva a következő korrepetálás alkalmára.
- Inkább csütörtök. Pénteken én vagyok a soros. Tudod, nem könnyű az alfát lecserélni. A tanács is kell hozzá, és mivel még sosem került ilyenre sor, így kicsit macerás lesz, mert egyelőre gőzünk sincs, hogy mit csináljunk.
- Ja, oké. Akkor csütörtök három óra. Szia Jake, üdvözlöm Billy-t.
- Oké, megmondom, hello Charlie!
Apa csak dörmögött, majd visszament a nappaliba a tévé elé.
Én felszaladtam, vettem egy forró zuhanyt – az mindig olyan, mintha Jake a karjai közt tartana -, fogat mostam, és pizsiben lementem még apához elköszönni, majd a szobámban elpakoltam a holnapi napra, és befeküdtem az ágyamba.
Nem mondom, hogy hamar elnyomott az álom. Egy ideig szenvedtem, de miután az eső elkezdett kopogni a tetőn és az ablakon, elálmosodtam. Az eső mindig nyugtató hatást gyakorol rám. Már annyira megszoktam, hogy ha nem esne, nagyon hiányozna az életemből.
Reggel megcsináltam a mindennapi teendőimet. Charlie az újságot olvasgatta, majd elment dolgozni. Én is nemsoká indultam.
Kilépve az ajtón láttam, hogy az esőzés nagy pocsolyákat hagyott maga után, amiken néhol vékony jégréteg termett. Igen, még hideg volt, mínusz fokok.
De hát csak január van, mit vártam Forksban? Ezt. Várjunk… hányadika is van? Te jó ég… holnap után itt van Jacob szülinapja, nekem meg úgy kiment a fejemből, hogy csak, na!
Beindítottam az imádott járgányomat, és az iskola felé hajtottam. Leparkoltam egy szabad helyre, és a szememmel rögtön Alice-t kerestem, akit viszont nem találtam. Talán ma napos idő jósoltak? Kétlem. Olyan tömör felhőzet van fölöttünk, hogy csak lézerkarddal lehetne átvágni rajtuk, vagy mérgezett pengével. A napnak szerintem egyik sincs…
Bementem az órámra, és elfoglaltam a helyemet, majd azon törtem a fejem, hogy vajon mi legyen a meglepetés Jacobnak. Atya Isten!
És hol van most Alice, hogy segítsen nekem? Ááá! Ordibálni tudtam volna!
Még óra kezdése előtt megnéztem a telefonomban, hogy nem jött-e valami SMS-de nem. Végül én írtam Alicenek, hogy hol a francban van, nagyon nagy szükségem van rá most?!
A napot végigszenvedtem, és folyton azon törtem magam, hogy mégis mi a francot vegyek Jake-nek. Szerelős cuccot nem akarok, mert ki tudja, hogy melyik mire való? Olvasni kétlem, hogy olvasna, más meg nem is jutott eszembe.
Alice ebédszünetben jelent meg, addig színét sem láttam. Akkor kicsit megkönnyebbültem, de igazából csak odarohant hozzám, hogy megmondja, most sietnie kell, de majd este benéz, és akkor elmondhatom, hogy mi olyan sürgős nekem.
De mi lehet Alice-el? Van valami baj? Meghalt valaki? Vámpír járt megint a rezervátumban, vagy a jövőben történik majd valami?
Így még jobban ideges voltam hazafelé menet. Megcsináltam a konyhában az írásbelit, közben pedig vacsorát készítettem Charlie-nak, ami majdnem odaégett, mert lekötött a tollam végének rágása.
Megcsináltam a házim, a szóbelibe pedig beleolvastam, de nem sok információ maradt meg. Ó, bakker!
Este Charlie is észrevette, hogy valami nincs rendjén velem, én meg elmondtam, hogy mindjárt itt van Jake szülinapja, meg hogy Alice eltűnt, és nem tudom, mi van vele, meg mindent összezagyváltam neki.
- Alice-ért aggódom. Vasárnap is azért nem engedtem haza, mert van ez a nomád vándorló csapat, akik a bulin is megtámadtak titeket. Alice pedig egyedül nem biztos, hogy képes velük elbánni. Képességeik vannak. Ki tudják játszani őt.
- Én is féltem őt – bólogattam.
Jacob hét után kicsivel felhívott, én pedig próbáltam lazán beszélgetni vele. Valószínű fáradt volt, így nem nagyon figyelt a hangvételemre, szerencsére.
Fél kilenckor már az ágyamban ülve olvastam. Most még a könyv sem kötött le. Alice-re volt szükségem, ő pedig még nem volt sehol! A francba!
- Bella – suttogta egy hang, mire én elejtettem a könyvemet, és felpattantam, majd odaszaladtam hozzá.
- Alice! Azt hittem, valami bajod esett.
- Bella, nagy baj van – suttogta, majd, mint aki agyhalott, egyszerűen üvegszemekkel révedt a semmibe. Látomása volt.
- Alice! Alice mit látsz? – faggattam.
- A Volturi… tudják… tudnak róluk… a nomád nem is nomád… - motyogta, majd hírtelen rám szegeződött e tekintete.
- Pontosan mit láttál?
- Egy Volturi tag nomádnak álcázta magát. Ők támadtak meg titeket, és most információkat adott le a Volturinak. Tudják, hogy vannak farkasok! El fognak jönni! – kiáltotta ijedten. – Hogy nem láttam ezt eddig? Biztosan nagyon nagy titokban készültek, de akkor is látnom kellett volna! – fel és alá járkált a szobámban, majd elővette a mobilját, és valószínű Edward-dal beszélt. Neki is elmondott mindent, bár lehet, hogy ő már tudta. – Mennem kell, Bella. Holnap iskolában beszélünk, addig ki ne lépj a házból. Érted jövök – hadarta, majd eltűnt, engem pedig magamra hagyott.
Órák múlva is az ágyamban forogtam, nyöszörögtem és szenvedtem.
Végül felültem, és bekapcsoltam a hifimet, majd csatlakoztattam a fülhallgatóm, és éjfélig zenét hallgattam rajta. Kissé megnyugtatott. De csak kissé.
Annyira aggódtam az egész környék miatt, hogy az már beteges.
Próbáltam összefüggéseket keresni. De végül elaludtam, és reggel arra keltem, hogy a jeges eső veri az ablakomat. Hurrá.
Siettem, mert kicsit elaludtam. Charlie már elment, és Alice is bármelyik percben megérkezhetett. Röptében ettem, közben pedig még a zoknimat húztam.
De amikor Alice megérkezett, pont kész lettem, és már csak bezártam a házat, és bepattantam mellé. Köszöntünk egymásnak, de mindketten idegesek voltunk.
- Este még beszéltünk a falkával a határon, szóval Jacob már tudja. Nagyon aggódik érted, de megmondtam neki, hogy én, nem hagylak egyedül, nyugodjon meg.
- Köszi, Alice – mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
Ma még zene sem szólt, valószínű Alice agyára ment a rádió. Nem is csodálom.
Az iskola előtt Edwardék álltak mereven, és minket vártak. Megint feszült, ideges arccal léptem oda hozzájuk, de most Rosalie és Edward meglehetősen kedvesen néztek rám.
Köszöntünk egymásnak, majd Alice vázolta a lényeget.
- A Volturi még nem tűzött ki napot, de most úgy áll a dolog, hogy február közepére tervezik a látogatást. Fel kell készülnünk akár egy harcra is, mivel nem tudjuk, mit szólnak pontosan a farkasokhoz. Tudjátok, hogy Caius vérfarkas-ellenes.
- De ők nem vérfarkasok! Nem a Hold gyermekei! – morogta Edward.
- Tudom, de Caius-t nagyon nehéz lesz meggyőzni erről, és biztosan azzal a szándékkal jönnek, hogy csatázzanak velünk, és elpusztítsák kihaltnak vélt ősi ellenségeiket.
- Jacobék nem vérfarkasok? – akadtam meg.
- Nem, ők csak alakváltók. Akát szöcskévé is változhatnának – közölte Edward. Kedvesen, megértően nézett rám, és mintha aggódott is volna értem. Jó ideje ez volt a legkedvesebb gesztusa, amit felém tett. Én csak bólintottam, és megeresztettem egy halovány félmosolyt.
Alice még beszélt, de nemsoká becsengettek, így mennünk kellett az óráinkra.
Végig csak a füzetembe jegyzetelgettem, meg firkáltam. Semmi értelmeset nem csináltam láthatólag. Belül viszont folyamatosan a fejemet törtem Most már az ajándék volt a legkisebb problémám, ami csak akadt.
Ebédnél odaültem Cullen-ékhez, és tovább folytattuk az eszmecserét. Alice-nak kémiaórán volt egy látomása. Igaza volt. Caius nem tisztázni jön a dolgokat, hanem támadni. Caius meg akar minket támadni!
Edward egy idő után mellém ült, gondolom kívülről tudta, mit akar Alice mondani. Engem viszont levert a víz.
- Bella – szólt.
- Hm? – fordultam felé.
Emlékszem, legutóbb még bemutattam neki, most meg ő néz rám bocsánatkérően.
- Sajnálom, ahogyan viselkedtem. Nem voltam eszemnél…
- Semmi baj, megesik – legyintettem, és tovább doboltam az ujjaimmal a térdemen, mígnem Edward ráhelyezte hűs kezét az enyémre.
- Tudom, hogy nagyon aggódsz Jacob miatt.
- Mi az, hogy! – tódítottam.
- Meg fogunk próbálkozni a magyarázkodással, de semmi sem biztos. Caius-t nem lehet eltéríteni az akaratától. Ráadásul a Volturiban szinte az összes vámpírnak képessége van. Csak reméljük, hogy nem kerül sor harcra…
Bólintottam.
Ez volt, a legésszerűbb dolog. Megpróbáljuk őket meggyőzni.
Meg kell próbálnunk!
*pillarebegtetés a komik érdekében*