Epilógus

Sziasztok...

Eljött az idő. El kell válnom, el kell válnunk ettől a történettől is.
Talán ezt szerettem legjobban írni. Bizonyíték rá a szememet szúró könnycsepp. És az, hogy nem is tudok mit írni. Csak próbálom visszatartani a könnyeimet.
Mert nagyon hiányozni fog a történet, és remélem, hogy nem csak nekem :)
Reggel elkezdtem készülődni. Megmostam a hajam, szépen megszárítottam, sminkeltem egy kicsit és próbáltam mosolyogni, mielőtt ideültem volna. Most meg elfolyt a szempillafestékem és... és azt hiszem, félek. Félek, hogy nem lesz tökéletes, hogy lehetne jobb, és... és hogy mi lesz ez után.
Remélem, hogy sikerült megkedveltetnem veletek a karaktereket, és hozzátok nőttek, mint egy család. Így persze még nehezebb elengedni őket, de egyszer csak el kell.

Köszönöm nektek, hogy itt voltatok, a segítségeteket, a támogatásotokat, a biztatásotokat. Bízok benne, hogy nem most olvastok tőlem utoljára :)

De ezen az oldalon utoljára kívánok nektek jó olvasást, és reménykedem benne, hogy tetszett, amit alkottam. Mert én nagyon szerettem ezt csinálni.

Dóri

A farkasom és én

2010. december 20. - 2012. július 25.

Epilógus

-          Kinyithatom?

-          Nem – nevet újra Jake.

Az ujjammal idegesen dobolok a combomon. Ha jól számolom, már több mint egy órája vagyunk úton. Jacob a kormány mögött ül, én meg mellette, bekötött szemmel. Megőrjít, hogy nem tudom, hová visz.

-          Most?

Bella! Még oda sem értünk – kacag. Minden bizonnyal nagyon élvezi, hogy szenvedek. Tudja, hogy nem szeretem a meglepetéseket. Főleg az ilyen szembekötős meglepetéseket.

-          Mikor érünk oda? – kíváncsiskodom tovább.

-          Bells, lazíts.

Megpróbálok. Tényleg, igyekszem. De annyira fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogyha nem Jacob kényszerítene rá, már rég letéptem volna magamról a sálat.

Jacob benyomja a rádiót, majd addig piszkálja, amíg nem talál egy ismerős adót. Kicsit megnyugszom, hogy még a közelben vagyunk, és nem léptük át az államhatárt. Elképzelésem sincs, hová akarhat vinni.

-          Otthon még be kell raknom egy mosást. Emlékszel? Nincs több zoknid. És fel is kell sepernem. – Semmi hatást nem gyakorlok rá. Talán csak még jobban szórakozik rajtam, mert halkan kuncog. – Jacob Black! – Ingerülten felé lendítem a kezem, hogy a vállába boxoljak, de elvétem. Vagy elhajol, nem tudom. Mindenesetre még jobban nevetni kezd.

-          Bo-bocsi – dadogja, mielőtt újból nevetni kezdene. – De látnád az arcod. Tudod, csücsörítesz, amikor koncentrált. Nagyon édes. – Egy gyors puszira magéhoz húzza a fejem.

Az út hátralévő részében a másik irányba próbálok fordulni, és durcáskodom. Remélem, hogy Jake megszán, és legalább egy kis információt elárul, de nem.

Fél óra múlva lassul az autó, és én kapkodni kezdem a fejem.

-          Ott vagyunk?

-          Ühüm. – Olyan titokzatosan dörmög, hogy majdnem ész nélkül kipattanok az autóból. De inkább megvárom, hogy ő nyisson ajtót nekem.

Az egyik keze a derekamra csúszik, és óvatosan vezet. Majdnem elesem valamiben, de ő természetesen elkap.

-          Leszedhetem végre, és kinyithatom a… - Még mielőtt befejezném a mondatot, megállít és elkezdi kicsomózni a sálat.

Az ajkamba harapok izgatottságomban, és majdnem toporzékolni kezdek. Annyira kíváncsi vagyok már, hogy hová hozott.

Lassan leszedi a sálat a rólam, de én még egy pillanatra lehunyva tartom a szemem, mielőtt kinyitnám.

Először fel sem fogom, mi van előttem, de aztán a szám elé kapom a kezem, és Jake nyakába vetem magam.

-          Örülsz? – duruzsolja a fülembe, miközben felemel a földről, és magához szorít.

-          Ez egy ház! Te vettél egy házat? Nekünk? Jake… egek… - Könnyekben török ki, mert nem tudom leírni az érzéseimet.

-          Tetszik? – kérdezi kíváncsian, miután leenged. A szememet fürkészi.

Mivel képtelen vagyok beszélni, csak hevesen bólogatok. Szorgosan törölgetem a könnyeimet, de egyre csak gördülnek ki a szememből. Annyira örülök!

Jacobbal már jó ideje együtt éltünk Seattle-ben, mert ott jártam főiskolára. De mivel idén végeztem, döntés előtt álltunk, hogy maradjunk, vagy esetleg költözzünk. Az pedig, hogy vett nekünk egy lakást, ráadásul a La Push-ban, a világ legjobb ajándéka. Még ha nem is szeretem a meglepetéseket.

-          Gyere, megmutatom! – Lelkesen kézen ragad, és bevezet a takaros házikóba. Ami csak a miénk. El sem merem hinni. – Hát, öö… bútorokra még nem igazán volt időm, és amúgy is azt akartam, hogy együtt válasszunk, szóval. Még kicsit üres. – Látom rajta, mennyire izgul, hogy milyen véleménnyel leszek.

Végre abbahagyom a sírást, és megszorítom a kezét.

-          Ez… ez tökéletes – suttogom. Boldogan elmosolyodik, és közelebb lép, hogy megcsókoljon.

-          Örülök, hogy tetszik – mondja a csók után, és a homlokomnak dönti az övét. Az orrunk összeér, én pedig érzem a leheletét a számban, és tovább akarom csókolni. Ő viszont megköszörüli a torkát és pimaszul mosolyog rám. – Azért egy matracot beszereztem.

Visszamosolygok rá, mielőtt az ajkunk újra összeér, és az egyik szoba felé kezdünk araszolni. Jacob útközben sem tétlen, a keze a blúzom alá siklik, és végigfut a hátamon. Több év után is ugyanúgy borzongok bele az érintésébe.

Rádőlünk a matracra, és egy szempillantás alatt kerülnek le rólunk a ruhák, miközben nem szabadulnánk egymást forró ölelésétől.

~♥~♥~

Jake karjai közt fekszem, kipirulva, és még mindig forrón a vágytól, ami iránta tombol bennem. Hallom a heves szívdobbanását a fülem alatt. A világ legjobb hangja.

-          Neked is… ugyan olyan jó, mint először? – suttogja. Megcirógatom a mellkasát, majd az államat rátámasztom, hogy a szemébe tudjak nézni.

-          Igen – mosolygok. – Vagy talán még jobb is.

A keze a derekamon közelebb húz hozzá, hogy egy szinten legyen az arcunk. Egymás vonásait fürkésszük. Hátrasimít egy kósza tincset, mielőtt komolyan a szemembe nézne. A pillantása tele van boldogsággal és szerelemmel. A tükörképe lehet az enyémnek.

-          Téged szeretlek a legjobban a világon – lehelem. Mosolyogva letörli a kósza könnycseppet az arcomról.

-          Jobban szeretlek az egész világnál – suttogja, mielőtt elválaszthatatlan ajkaink újra találkoznának.

Vége